Tüzér-tűz 22.rész (4.évad)

Mikor kilenc ponttal elhúztunk a harmadik negyedben, talán a legelvetemültebb Nyíregyháza szurkolók sem hitték őszintén, hogy a végén majd ők járhatnak örömtáncot. Tettük mindezt félidei hétpontos hátrányunkat ledolgozva, egy 18-2-es etapot repesztve.

Ez volt a 2017-es év eddigi legfontosabb mérkőzése. Az idei B-csoportos küzdelmek még az előzetesen megjósoltakhoz képest is kiegyenlítettebbek. Óriási a tülekedés a felső és a középházba kerülésért. Hat fordulóval az alapszakasz lefújása előtt még majd minden kérdés nyitott. Számunkra döntő fontossággal bírt a Kék Cápák elleni otthoni rangadó.

Sajnos, képtelenek voltunk egy ilyen horderejű meccshez szükséges koncentrációval, vagánysággal és kiegyensúlyozottsággal játszani. Az első félidőben végig hátrányban játszva próbáltunk fogást találni vendégeinken. Már ekkor rengeteg "ki nem kényszerített hibát" vétettünk és pocsékul védekeztünk. Folyamatosan reagáltunk a szituációkra, nem mi diktáltunk.

A félidőben átbeszéltük, ha nyerni akarunk, vissza kell találnunk önmagunkhoz. El kell kezdenünk harcolni. Az nem lehet, hogy ők jobban akarják! Ennek megfelelő intenzitással és hozzáállással jöttünk ki a folytatásra. Olyan szintű védekezést mutattunk be, ami totálisan sokkolta a kiválóan felkészített nyírségieket. Számolatlanul szereztük a demoralizáló kosarakat, amelyekkel abszolút a mi javunkra fordítottuk a mérkőzés alakulását.

Ám ekkor Siska Jani kollégám, egykori csapattársam, húzott egy merészet és zónát vezényelt fiainak. Szépen, lassan, támadásról-támadásra csitultak el az őrületes harmadik negyed hullámai. Lelassulva, ötlettelenül és sokszor teljesen passzívan totojáztunk a támadó oldalon, és ezzel párhuzamosan a védekezésünk is szétesett. Csőstül jön a baj, tartja a népi bölcselet. Sikerült eladnunk 19(!!!) labdát, ebből ötször úgy, hogy abból teljesen üres ziccerig kocoghatott a megajándékozott kék-fehér mezes spíler.

Mindettől, az egy platós IFA teherautót megtöltő hibaorgiától eltekintve még mindig volt sanszunk a győzelemre, ám az érthetően vérszemet kapó Nagy Krisztiánéknál mindig akadt valaki a kritikus pillantokban, aki betalált.

A kosárlabda sikereket sem feltétlenül érdemre mérik, ám mi - bármennyire is fizikai fájdalmat okoz ezt bepötyögnöm - nem érdemeltünk győzelmet. Keserű pirula ez, amit le kellett nyelnünk, de ezen változtatni nem tudunk. Előre kell néznünk. Mint mindig, a legfontosabb feladatunk, tanulni belőle. Ha ez sikerül, már nem volt teljesen hiábavaló ez a tapasztalat.

Nálam sokkal okosabbak tartják, egy csapat erejét a krízishelyzetekre mutatott válaszából tudjuk leginkább lemérni. Erre nem sok keményebb kihívást tudnék elképzelni, mint az idén parádésan szereplő MEAFC elleni idegenbeli megmérettetés. Az immár amerikai légióssal felturbózott borsodi kék-sárgák ellen kiderül ki(k)ben van kurázsi...

 

Szép napot és lelki békét mindenkinek!

Csak a Honvéd!