Tüzér-tűz 23.rész (5.évad)

A legutóbbi TT-t úgy zártam, hogy jubileumi győzelmünk megszerzéséért utazunk Hódmezővásárhelyre. Hát, ezt csúnyán benéztem. Utolsó alapszakasz vendégjátékunk alkalmával Vas Petiék viszonylag simán elkenték a szánkat. Ha azt mondom, semmi kedvem erről bármit is írni, egyáltalán nem állok messze az igazságtól. Az azonban rendkívül tré nem-megoldás lenne a részemről. Viszont akkor sem fogom színtelen-szagtalan tőmondatokkal bepötyögni, hogy "szarul dobtunk, puhányan védekeztünk, és megérdemelt vereséget szenvedtünk". Pusztán mert a betyárbecsület úgy kívánja...

Úgy döntöttem, valami köztes, hibrid megoldást választok. Mint a lány a Magyar Népmesékben. Beszélek is a vásárhelyi zakóról, meg nem is, a szabályaimhoz szigorúan ragaszkodva. Azaz, piros-fehér szennyest nem teregetek, játékosomat nyilvánosan nem kritizálom, magyaros fél-kamu kifogást nem keresek. Ezekkel nem töltöm meg a mostani részt, valamit mégis kellene írnom a Tisztelt Olvasóimnak.

(Belsős információ: tegnap éppen itt fogyott el a szufla és az a kevés kreatívnak gondolt ötlet. Huszonnégy órányi elmélkedés sem javított jottányit sem az ihletszekció munkáján...)

Szeretek Hódmezővásárhelyre járni. Mielőtt bárki rosszra gondolna, nem azért, amiért az ominózus viccben a vadász a sebezhetetlen medve szerint. Nem. A vereséget Csongrád megyében ugyanúgy utálom, mint bárhol máshol. Játékosként kedveltem meg a Hódtói csarnok hangulatát. Akkoriban zsúfolt lelátók előtt gyűrtük egymást a Százhalombattával (bizony, anno volt egy Battai KE az NB1-ben), és az azóta el/kikopó B-közép folyamatosan agitált, hogy igazoljak már hozzájuk. Ebben komoly szereppel bírhatott simára borotvált búrám, amivel nyilvánvaló szimpátiát váltottam ki a Martens boltban törzsvásárlói kártyával rendelkező kemény mag tagjai között.

Apropó, tar koponya. Megsüvegelendő a kék-sárgák vezetőségétől, hogy egykori legendáik előtt azok arcképes drapériáikkal tisztelegnek. A minket szurkolótáborként elkísérő kétharmadnyi Sáskáimmal kizárólag becsületszavam mellett tudtam elhihetni, hogy a mennyezetről lelógó Kováts Robi az a mi Kováts Robink. Szó se róla, hallgatag szakácsunk mostani, konszolidált családapás hajviselete brutális kontraszt a zászlón megörökített nullásgép eredményezte "tíz év szigorított" ábrázathoz képest.

Sokan kijöttek drukkolni a hazaiaknak. Vásárhelyen igény van a minőségi kosárlabdára. Mostani csapatuk az egyik ékes bizonyítéka a debütáló szezonjával máris közönség és szakmai sikert arató Piros csoport elképesztő kiegyensúlyozottságának. Hosszú heteken keresztül üldözték sereghajtóként a mezőnyt, hogy aztán zsinórban két győzelemmel a tizenkettedik pozícióba kerüljenek. Ráadásul reális eséllyel bírnak a "tét nélküli senkiföldjére" jutásra, a 9-10. helyre, amellyel elkerülhetik a drámai izgalmakkal kecsegtető alsóházi rájátszást, ahol a párharcok vesztesei jövőre már a Zöld csoportból próbálhatják visszaverekedni magukat a legjobbak közé.

Ehhez azonban lesz még néhány szava a Bonyhádnak, a Győrnek és a Békésnek is! Az előttünk álló szűk egy hónapban még minden megtörténhet és annak ellentétje szintén. A garantált Oroszlány alapszakasz elsőségen kívül irtózatos harc folyik a dobogós helyekért a Veszprém, Tehetséges Fiatalok, Nyíregyháza trió versengésével. A rájátszást érő 5-8-ért elkeseredett csatában áll a Vasas, a PVSK, az MTK-Törökbálint, a MEAFC, a Nagykőrös és (de jó ezt a 0-7-es idénykezdetünk után leírni...) a Honvéd. Négy forduló, megjósolhatatlan dráma.

Komoly kamu duma lenne részemről azt hantázni, hogy mi különbek vagyunk a többieknél, és nem számolgatunk. Azonban a lehetséges forgatókönyvek és variációk száma végtelen, így ismételten beigazolódik a két alapigazság: csak magunkkal törődünk, és mindig a következő mérkőzés a legfontosabb!

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!