Tüzér-tűz 25.rész (2.évad)

Öt, zsinórban (a szó minden értelmében...) elszenvedett idegenbeli vereség után végre valahára diadalittas arcok gyűrűjében üvölthettük, hogy "Honvéd - Honvéd - Honvéd". Való igaz, a legutóbbi, tiszaújvárosi fellépésünk alkalmával rég nem látott közelségbe került a hőn áhított siker, és a csapat fazonja is alakulni látszott, arra azonban csak mindig pozitív életszemléletemből táplálkozva gondolhattam, hogy a rettenetesen szívos Budafok otthonában végjátékot tudunk nyerni. Megtettük!

Utánanéztem, semmiféle utalást nem találtam arra vonatkozólag, hogy a TAO-ból lehet kórházi gyógykezelést fedezni. Bokavédő, térdgép, lúdtalpbetét, szuszpenzor pipa, ám az olyanok, mint pacemaker-beültetés, gutaütés-rehabilitáció és egyéb munkahelyi stresszhatás okozta rossz nyavalyák egyetlen árva szóval sincsenek feltűntetve az elszámolható tételek rovatban. Érdekes, pedig már alaphelyzetben masszív veszélyességi pótlék járna a piros-fehér kispadra, a legutóbbi haknink után pedig komolyan fontolgatom egy idevonatkozó levél megfogalmazását Bodnár Péteréknek.

Azzal a tudattal utaztunk a frissen gatyábarázott budafoki sportcsarnokba, hogy győzelem esetén Demoklész kardja a vitrinben marad. Ha nyerünk, bármi is történjék a többi pályán, a kiesés elkerülése elleni bajonettharcból kimaradunk. Hartai Tamás csapata azonban minden, csak könnyű falat nem. Legyőzték az Eger, Szolnok, Kaszások triót, és nagy harcra kényszerítették a nálunk jobban álló Tiszaújvárost és Békést. Ettől függetlenül mellébeszélésnek, feltételes módnak helye nincs. Győznünk kell, bármi áron!

A meccs - amilyennek vártam - rendkívül kiélezetten alakult, olyan végjátékkal, mintha a Stephen King - Alfred Hitchcock szerzőpáros írt volna exkluzív forgatókönyvet a Grace Klinikának:

Taktikai fault. (Hat ide, alig van idő, persze...) Első büntető. (Lujó bizakodik...) Kuka. (Lujó mérges...) Második büntető. (Lujó -még- lelkes...) Kuka. (Lujó leül...) Ellentámadás, kosár. Taktikai fault. (Négy ide, alig-alig van idő, parázunk, persze...) Első büntető. (Lujó sápadtan felnéz...) Kuka. (Lujó üveges szemmel néz...) Második büntető. (Lujó -már- nem lelkes...) Kuka. (Lujó arca vörösödik...) Ellentámadás, kosár. Taktikai fault. (Kettő ide nagyon alig van idő, még jobban parázunk és bükkfakezűek, persze...) Első büntető. (Lujó nem néz fel...) Kuka. (Lujó -szerintem- épp lábon ül ki egy infarktust. Orvos? Francba. Pont ma nincsenek Sinkiék...) Második büntető. (Lujó nem mozdul...) Kuka. (Lujó továbbra sem...)

Időkérés. 8 másodperc. Ők hozzák. Rajzolgatok valamit. Egyetemi katedra szint: "Te ide, te meg oda. Mindentválts, nincs fault, zárjuk ki, szedjük le." Ilyenek. Oldalra sandítok. Lujó mozog. Ez fontos. Füttyszó, folytatás. Bepassz, két csel, egy leütés, a dobás rövid. Megnyertük.

Lujó mosolyog. Összetesszük és csatakiáltás. Lujó is harsogja. Honvéd! Túléltük...

Volt tartásunk, összefogtunk és negyven percen keresztül csak a győzelem lebegett a szemünk előtt. Cizellált megmozdulásokról, csúcsminőségű összecsapásról barokkos túlzással sem beszélhetünk, viszont harciasság, eltökéltség szempontjából jelesre vizsgáztunk. Máté Márk (19 pont, 6 kiharcolt, 4 gólpassz, 3-3 lepattanó és szerzett labda, 24 VAL) méltó társra lelt Haris Robi (13 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz, 3 szerzett, 20 VAL) személyében a vezérszerephez, és a többiek is becsülettel kivették részüket a csapatdiadalból. A középház és a 7.hely a csoportban már tény. Hátra van azonban még egy rangadó. Megyünk a 4-be igyekvő TF-hez. Teher nélkül, amolyan "mérleg nyelve" szerepben. Tiszaújvárosban arra a két órára mindenki Honvéd szurkolóvá lesz. Azt hiszem említettem már, utálok veszíteni...

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!