Tüzér-tűz 27.rész (5.évad)

Magabiztos alapszakaszzárás.

Az utolsó fordulóban a hozzánk hasonlóan egész idény folyamán komoly nehézségekkel küzdő Bonyhádot láttuk vendégül. Morgen Frigyes kollégám csapata csak egy körrel ezelőtt költözhetett immár impozáns külső és belső dizájnnal felturbózott csarnokába. Ez a fajta "otthontalanság" alapvetően határozta meg az utóbbi két évtized egyik legjelentősebb eredménysorával rendelkező fekete-sárgák szezonját. Erre jött meghatározó játékosok hosszú hetekre történő kiesése, köztük a bajnoki versenykiírás következtében kulcsszereppel bíró fiataloké. Mindezek ismeretében nem csodálkozhatunk, hogy Tömösvári Mátéék a kiesés elkerüléséért küzdenek a playout során.

Több szempontból is fontos volt számunkra a sikeres zárás. Egyrészt igyekszünk győztes kultúrát kialakítani, ahol mindig és mindenhol elvárás kell legyen a győzelemre törekvés. Másrészt a rekordbajnok szerelése kötelez a teljes erőbedobásra. Harmadrészt az ezúttal is remek hangulatot teremtő szurkolóink kiszolgálása okán.

A kiegyenlített nyitó játékrészt követően gyakorlatilag állva hagytuk ellenfelünket. A Szalay Ákos - Tóth Bence - Mucza Tamás mezőnytrió 41/12 pontot, 12 lepattanót, 11 gólpasszt, 15/30 mezőnydobást és 7/8 büntetőt lapátolt a közösbe 51 VAL keretében. Kiválóan egészítette ki őket pályafutása legeredményesebb NB1-es mérkőzését hozó Bea Bence (11/3 pont, 5/5 mezőny, 4-4 lepattanó és gólpassz, 20VAL, +18, 14 játszott perc alatt) és Tichov Dominik (9/3 pont és 3 gólpassz). Miután a többiek sem tétlenkedtek, így a lényegi kérdések már a nagyszünetre eldőltek. Begyűjtöttünk 46 lepattanót, kiosztottunk 25 gólpasszt, összességében 124 VAL-lal mérlegeltünk.

Az első ízben lebonyolításra kerülő NB1/B Piros csoportjának alapszakaszát a 10. helyen zártuk. Végezhettünk volna előrébb, ám összességében kijelenthető, reális a helyezésünk. Akadtak olyan mérkőzések, ahol mi "érdemeltük" győzelmet, de volt ez fordítva is. Az élet X-re játszik (tartják az okosak) és ez nálunk sem történt másképp. Most három hét várakozás jut osztályrészül, már ami a felnőtt csapatot illeti. Addig a Békés-Vásárhely páros eldönti, ki esik ki 2018/2019-re a Zöldbe és ki lesz az, aki bent marad és megmérkőzik velünk a 9-12. helyekért. 

Izgalmas hetek várnak ránk addig. Hétvégén irány Kamaraerdő, a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság nyolcasdöntője. U20-as gárdánk első megoldandó feladata a remekül felkészített Szolnoki Olaj. A tét az elődöntő! Kiváló hangulatban, teljes kerettel indulunk harcba. Kellő rutinnal rendelkezünk a különleges kihívást jelentő lebonyolítás okán. Tisztában vagyunk vele: "Itt egy meccs az élet!"

Ezúton is buzdítok minden kosárlabda fanatikust, látogasson el a Sport11 csarnokba, mert a parázs és minőségi összecsapások alkalmával a jövő felnőtt válogatottjait láthatják játszani.

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus