Tüzér-tűz 3.rész (2.évad)

Komoly izgalmak és számolgatási bravúrok segítségével sikerült elhoznunk a kupát Eger városából!

Igyekeztem mindenkit megnézni, játéklehetőséget adni a hétvégi Dobó Kupán. Sajnos ez csak részben valósulhatott meg, hiszen két irányítóm is eltávot kért. Míg Szalay Ákos a mennyasszony harisnyakötőjébe dugdosta a zsebpénzét, addig Szollár Gergő meglepetés ajándékként nézhette élőben a kosárlabda világbajnokság izgalmait.

Sebaj, gondoltam magamban, akkor megnézzük mihez kezdünk egyetlenegy, munkakörileírásilag 1-es játékossal, húsz órán belül lejátszott három nehéz derbin. Sinkovits Dani vasi vasember, ám határtalan lelkesedése, amivel a válogatottól visszatérve az edzésekbe belevetette magát, combhúzódással járt. Zsebterminátorként végigbicegte a hétköznapokat, Klenyán Tamás aranykezű masszőrünk értő gondoskodása mellett, ám semmilyen torna, de még hivatalos mérkőzés sem éri meg a komoly sérülés kockázatát.

Tehát, adott egy "fél-irányító", 120 nettó játékperc és egy megalkuvást nem tűrő, kitámadó védekezésen alapuló játékstílus. Öröm az ürömben támadó repertoárunk "üressége", hiszen mindösszesen egy figurálisnak nevezhető valamivel rendelkezünk jelen állapotunkban. Legalább a kinevezett karmesternek nem kell hosszú másodpercekig törni a buksiját a játékhíváson...

Első meccs, Tiszaújváros. Brunyánszki István kollégám csapata, mint az már megszokott, kőkeményen darált a feldobástól a végső dudaszóig. Elléptek tőlünk 8-10 ponttal is, viszont a küzdőszellemünkre panaszom nem lehetett. Kapartak a srácok rendületlen. Ami a kosárlabdázás minőségi voltát illeti, ott akadtak fenntartásaim. 20/52-es mezőnymutatót és 22 darab extra támadási lehetőséget nyújtottunk borsodi sportbarátainknak. Ezzel nyugodt szívvel együtt tudok élni, hiszen ne felejtsük el, október 12-én kezdődik a valódi tánc és az nagyon nem jó ómen, ha a csapat negyven nappal előtte már csitty-fitty üzemmódban pompázik.

Viszont a büntetőzésünkre nem tudok és nem akarok szavakat találni. 13 találat 31 kísérletből. Izmos 40,6 százalék. Az NBA-ben volt Hack-a-Shaq, itthon lesz a Hekk-dö-Honvéd...

Azonban az iszapbirkózással tarkított nyitóderbit mindezek ellenére behúztuk és ez óriási dolog! Negyven lepattanót téptünk, hét kötöttet raktunk Magyar Laciék búrájára és a mezőnykosaraink 75%-át gólpassz előzte meg. Csapatmunka a javából. Senki nem érte el a kétszámjegyű pontot, de mind a 12 játékosom szedett lepattanót és játszott minimum 5 percet. Kwame Rob 21-es VAL, az Angyal-Bohanek-Szeleczki-Teremy centersor 23 pattanó és 46 VAL. A szükséges extrát pedig az a Steier Krisztián jelentette, aki a végjátékban játszott öt perce alatt bevert háromból kettőt és kiharcolt két kulcsfontosságú személyit.

A pénteki tervezés során sikerült meggyőznöm kedvenc szakosztály-vezetőmet, Mészáros Istvánt a pizza ebéd elfogyasztásának eltolásáról, ugyanis ön és gyomorgyilkosságnak tartom a két fellépés közötti alig kilencven perces szünet alatti habzsidőzsit. Ehelyett mogyoróval dúsított csokoládészeletek és a jó öreg Banán Joe segítette az energiapótlást a MEAFC összecsapás előtt.

(Nem vagyok tökéletesen tisztában az idei NB2-es kiírás részvevőinek játékerejével, de annyi már most kijelenthető, aki a tetszhalotti stádiumából főnixmadárként újra szárnyrakapó Miskolcot le akarja győzni, annak korántsem lesz egyszerű a dolga. Tóth Gábor - egykori Debreceni Vadkakas társam - szőnyegbombáz, dr. Fazekas Csaba old-school centermozgásokkal operál a palánkok alatt, Szojka Gábor szabad labdákat gyűjt be ipari mennyiségben. Hátvédben pedig a jelen és a jövő, az A-csoportot imádott nevelőegyesülete víziója miatt otthagyó jóbarátom, Drahos Gábor és pártfogoltja, a villámléptű Kiss Balázs.)

Papíron osztálykülönbség ide vagy oda, kikaptunk tőlük. Fej-fej mellett haladtunk, amikor a záró negyedre összeomlott a védekezésünk (29 kapott pont), így hiába uraltuk újfent a lecsorgó labdákat (34-23), tragikus büntetőzésünk (9/18) megpecsételte a sorsunkat. Rob ismét stabil volt (7/8 mezőny, 2/2 büntető, 27 VAL, 28 perc alatt) és Mácsai Károly (13 pont, 7 lepattanó) tűzkeresztsége is elfogadhatónak nevezhető. Emellett igazán csak az ifjonc Szarvas Gábor (5 pont, 4 szerzett labda, 3 kiharcolt fault, 13 perc) tett hozzá extrát egyénileg, ami négy pontos vereséget eredményezett.

Vasárnap a házigazda Eger várt ránk. Stefán Dávid (16 perc, 10p.-8lp.-5/7m. és 22 VAL) korlátlan úrként keserítette földijei életét, a tábla közelében, Taga Gyuri (17 pont, 7/13-as mezőny) jól dobott, de a védekezésünk tompa volt az első három játékrészben. Abban maradtam hobbi matematikus jobb kezemmel, Lujóval, hogy kizárólag akkor emlegetünk tornagyőzelmi esélyeket, ha a végjáték közeledtével ez reálisnak tűnik. 3:40-nel a vége előtt, mínusz kettőnél kértem egy időt és Szám Bácsi (remélem sokan NEM emlékeztek a megboldogult 90-es évek egyik, Jamie és a csodalámpa című agymenéses rajzfilm-sorozatára és annak - vélhetően erős tudatmódosítószer okozta delírium állapotban kitalált - elfajzott szereplőire...) klasszikussal levezettük a srácoknak a lehetséges forgatókönyveket. A lényeg: öt pontos győzelem = aranytól roskadozó mikrobusz...

Több se kellett, a fiúk eszméletlen darálásba kezdtek. Írd és mondd kettő pontot engedélyeztek a fáradó Máté Balázséknak a hátralévő időben! Tonnaszám ütötték az egriek a mezőnyfaultokat. Nem csoda. 0/7-et "produkáltunk" a vonalról az utolsó száz másodpercben, mikor is Karesz második dobása, hosszas gondolkodás után bemászott. Négy ide, 18 szekundum. A parádésan játszó Kovács Domonkos (18 pont és 22 VAL) odaütött a későbbi torna gólkirály Szabó Petinek, aki, megirigyelve a Honvéd játékosok bemutatóját, csak az egyiket dobta be a vonalról. Sinki robogott végig a pálya hossztengelyén, hogy forintos zsugával kínálja meg a tornán az első tripláját bevarró, ám azóta 0/8-as mutatóval fonnyadtkodó Haris Robit, aki kíméletlenül helyére küldte a bőrt!

Sikerült! Játékosaim szenvedve, küszködve, csúszva-mászva, ám egy pillanatra sem megalkudva, töretlen lelkesedéssel brusztolva elhódították a 2014-es Dobó Kupa vándorserlegét.

Dolgozunk tovább, tanulunk, csiszolódunk. Következő állomás, a II. Gyurasits István Emléktorna a Dózsa György úton.

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus