20 ponttal kapott ki a Kecskemét

A KTE-Duna Aszfalt együttese folytatta horvátországi tornáját, ezúttal az orosz Ural Jekatyerinburg ellen. A EuroChallenge-ből a magyarok számára már ismert ellenfél három negyedig nem tudott Sztojan Ivkovics csapata fölé kerekedni, a negyedik felvonásban azonban 20 ponttal bizonyultak jobbnak, így végül 90-70 arányban nyertek az oroszok.

KTE Duna Aszfalt – Ural Jekatyerinburg (orosz) 70-90 (26-22, 19-22, 16-17, 9-29)

Kecskemét: Rakics 16, Kovács P. -, Djeraszimovics 18/3, Ivosev 5/3, Barovics 16.
cserék: Karahodzics 8, Pongó Má. 4, Pongó Ma. -, Hegedűs -, Mészáros -.

A kesport.hu beszámolója a találkozóról:

"A felkészülésben előrébb járó Ural Jekatyeringburg kemény diónak bizonyult kedden este a KTE Duna Aszfalt számára. A lila-fehér játékosokon érezhető volt, hogy sokat kivett belőlük a hétfői döntetlen.

Sztojan Ivkovics szakmai igazgató: – Extra erős ellenfél ellen jól tartottuk magunkat egészen a 25. percig, ekkor történt egy kisebb sérülés, amely visszavetett bennünket. Ivosev bokája ment ki, de szerencsére nem komoly a dolog. Eztán a palánk alatt nem sikerült felvenni a versenyt a Jekatyerinburggal. Az elmúlt két nap játéka alapján a csapat biztosan a legjobb nyolcban lesz, ám ha a fiatalok és kiegészítő emberek is elkapják a ritmust, akkor a négy is reális lehet."

Foto, Forrás - kesport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus