A Falco legyőzte a jól küzdő ZTE-t

Nyolc perc alatt összeszedett 16 pontos hátrányából felállt még a ZTE, a meccs közepén azonban megint meglépett a Falco, onnan pedig már nem tudott igazán szoros meccset csinálni Bencze Tamás csapata, hiába küzdött nagyot.

Magyar férfi A-csoport, alapszakasz, 9. forduló
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (6-2) - Zalakerámia ZTE KK (4-5) 88-82 (29-16, 16-19, 18-16, 25-31)

Falco: Govens 15/6, Perl 21/3, Váradi 12/9, Boriszov 16/12, Zsigeranovics 5.
Csere: Tóth 8, Norfleet -, Pustahvar 11/9.

ZTE: Vaughn 12/12, Horváth 11/9, Benke 12, Szabó 12/3, Radic 18.
Csere: Jeffers 8, Kinney 6, Mohácsi 3/3, Kis -.

A meccs teljes statisztikáját ezen a linken eléritek!

Az első három percben még a ZTE vezetett, igaz, nem túl nagy előnnyel, a negyedik és a kilencedik perc között azonban a Falco futott egy 23-6-os szakaszt a Perl, Govens, Zsigeranovics, Váradi négyes vezetésével, úgyhogy a 9. perc elején már 27-11-et mutatott az eredményjelző - Perl 13 pontnál járt egy negyed alatt, ráadásul 15-6-tal vitték az első negyed lepattanóstatisztikáját is a szombathelyiek, 7 támadót szedtek 10 perc alatt. A vendégeknek volt tartásuk, faragtak hátrányukból a felvonás végére (29-16), majd egy 9-0-val kezdték a második 10 percet, így a 13. perc elején már látótávolságon belül voltak (29-25). Radic nagyon élt a ZTE-nél, bő négy percen belül 10 pontot szórt a második negyed elején (33-31). Tóth Norbert két duplájával ébredt a meccsbe kicsit belealvó hazai alakulat, a 17. perc végén pedig Bencze Tamásnak is időt kellett kérnie (39-31). Rendezték is a sorokat a vendégek, a félidő azonban egy 6-0-s Falco-futással, így 10 pontos hazai fórral ért véget (45-35).

A fordulás után Tóth és Boriszov révén 15 pontra nőtt a differencia, majd gyors kosárváltások után rengeteget hibázott támadásban mindkét együttes (52-39). Szabó Zsolt próbált meg mindent, hogy felhozza csapatát, ebben a szakaszban ő volt a ZTE vezére támadásban, de eleinte tartotta a Falco a 13-15 pontos előnyét. Benke büntetőivel jött le 10-re a zalaegerszegi alakulat a 28. percben (57-47), a záró felvonás előtt azonban még mindig 12 pont volt a különbség a két együttes között (63-51). Mindent megpróbáltak a vendégek, de a hazaiak folyamatosan válaszoltak a kosaraikra, és ha nem, akkor a következő támadásból triplát dobtak - a ZTE-nél Jeffers kapkodta magát pontszerzés terén ekkor, de a külső dobásokkal nem tudott mit kezdeni Bencze Tamás alakulata, a 34. perc végén is megvolt a Falco 10 pontos fórja. A dobópárbaj egyértelműen a szombathelyieknek kedvezett, és úgy tűnt, hogy az ekkor nagy sorozatba lendülő Pustahvar egy duplával és egy triplával el is dönti a meccset a hazaiak javára a 36. perc közepére (82-67). A ZTE viszont nem így gondolta, egy villámgyors 8-0-val visszajöttek a meccsbe a 38. perc végére (82-75), Váradi két triplája azonban döntő volt, hiába válaszoltak rá a vendégek - 88-82-re győzött a Falco.


Foto, Slide - fiba.com, Unger Tamás

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus