A Nyíregyháza a Salgótarjánt is megverte

A Szlovákiában aratott tornagyőzelem után hazatérő Marso NYKK együttese a B csoportos Salgótarjánt fogadta tegnap este. Sitku Ernő csapata a középső két negyedben kihozta a két gárda közötti osztálykülönbséget, így végül magabiztosan, 109-85 arányban diadalmaskodtak - a vezetőedző azonban nem volt teljesen elégedett.

Marso Nyíregyháza KK – Konecranes-Salgótarjáni KSE 109–85
(26–28, 33–18, 28–14, 22–25)

NYKK: Savic 8/3, Carey 24/9, Nagy K. 18/9, Vukolics 16, Lajsz 12.
Csere: Kósa T. 5/3, Molnár M., Czura 6, Helmeczi, Skorcov 2, Oláh Z. 4, Garamvölgyi 16, Kósa D.
Edző: Sitku Ernő.

A nyíregyházi csapat hivatalos honlapja, az nykk.hu számolt be a mérkőzésről:

"Nermin Hujdurovic ezen a mérkőzésen nem állt Sitku Ernő rendelkezésére. A bokája zúzódott meg, de szerencsére nem túl komoly a sérülése.

Az első negyed támadásban még gyengébb első perceket hozott, a vendégek sikeres hárompontos kísérleteinek köszönhetően meg tudtak lépni néhány ponttal. Ám Nagy Krisztián jó játékának is köszönhetően a negyed végére két pontra felzárkóztak a nyírségiek.

A második negyedben már beindult a pontgyártás hazai oldalon, amelyhez jó védekezés is társult. Brane Szavics jól mozgatta a társaságot, és Tristan Carey is ponterősen játszott ezekben a percekben. A félidőre tehát tizenkét pontos előnnyel vonulhattak szünetre a csapatok.

A fordulás után sem változott a játék képe, ekkor már több játékosunk is pályára lépett, akik eredményes játékkal segítették csapatunkat. Garamvölgyi és Lajsz szép megmozdulásai, Czura Attila lendületes játéka, és a tovább javuló dobóformának köszönhetően a harmadik negyedet is magabiztosan nyerték a nyíregyháziak, így az utolsó etapra huszonhat pontos előnnyel kezdhettek neki.

Az utolsó negyedben már főként U21-es fiaink játszottak, és egyáltalán nem vallottak szégyent. Jól mozogtak, jól védekeztek, bizonyították, miért is számíthat rájuk Sitku Ernő a felnőtt csapatban is.

Magabiztos győzelmét a nyírségieknek semmi sem fenyegette. Így végül huszonnégy pontos győzelemmel hagyhatták el a parkettet fiaink.

Sitku Ernő, a Marso Nyíregyháza KK vezetőedzője: Nem úgy kezdtük el a mérkőzést, ahogy nekünk el kell kezdenünk. Ez egy másodosztályú csapat. Nekünk sokkal hamarabb ki kell alakítanunk azt a különbséget, ami volt. Sokkal dinamikusabban, energikusabban, és összeszedettebben kell játszanunk. Az eredménnyel elégedett lehetek, az utolsó öt percben már főként az U21-es csapatunk volt pályán, de nem szabad ilyen előnyt adnunk senkinek."

Forrás, Foto, Slide - nykk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus