Egy ponttal kikapott az Alba a Komarnótól

Egy ponttal, 79-78-ra kapott ki a TLI-Alba Fehérvár együttese első felkészülési mérkőzésén a szlovák Komarno ellen.

TLI-Alba Fehérvár – MBK-Rieker Komarno 78-79 (22-15, 17-27, 24-21, 15-16)
Vodafone Sportcentrum, 600 néző.

TLI-Alba Fehérvár: Simon 10, Supola 11/3, Tóth P. 9/3, Lóránt 21/6, Csorvási 6. Cserék: Chery 5/3, Markovics 9, Brbaklics 4, Czirbus 3, Filipovics, Fülöp.

MBK-Rieker Komarno: Umipig 15/6, Halada 24/15, Kratochvil 10/6, Vido, Thompson 9. Cserék: Marchin 4, Haviar 5/3, Alawoya 8, Kozlik 4.

Tóth Péter szerezte az új szezon első fehérvári kosarát, majd a hazai szurkolók által nagy üdvrivalgással köszöntött Lóránt Péter süllyesztett el egy hárompontost – villámrajtot vett az Alba. A negyed közepén érkezett az új amerikai irányító, Kenny Chery is, aki rögtön egy triplával mutatkozott be. A pontatlan komáromi támadásokat kihasználva 22-7-nél már 15 ponttal vezetett a hazai alakulat, de Halada hármasainak köszönhetőn zárkózott a szlovák bajnok, így 22-15-tel ért véget az első tíz perc.

A második játékrész elején a fehérváriak másik két új játékosa, Markovics Luka és Filipovics Márkó is pályára lépett. Előbbinek ment jobban a játék, végül kilenc ponttal zárt a Paksról érkező bedobó. Dzunics mester a fiataloknak is lehetőséget adott, a négy légióssal felálló Komárom pedig megfordította az állást. A negyed közepén ugyan visszajött a hazai kezdőcsapat, de így is vendégelőnnyel, 39-42-vel mehettek a nagyszünetre a csapatok.

A harmadik negyedben Lóránt Péter tovább folytatta kiváló játékát. A mérkőzés végére 21 pont (közte két tripla), 11 lepattanó, 7 kiharcolt fault és 3 gólpassz került a neve mellé, egyértelműen ő volt a meccs legjobbja. Ebben a tíz percben igazi büntetőpárbaj zajlott a parketten, a sok szabálytalanság miatt gyakorolhatták eleget a szabaddobásokat a játékosok. A végére pár szép fehérvári akció maradt, ezeket Brbaklics használta ki a legjobban, nem csoda, hogy a zárónegyedre is a pályán maradhatott.

Az utolsó tíz perc volt a legpontszegényebb mind közül. Sokáig fej-fej mellett, váltott vezetéssel haladtak a csapatok, majd Simon 2+1-es akciójával előnybe került a Fehérvár. Ezt a vendégek vezetőedzője vehemensen vitatta, meg is kapta érte a technikaiját. Nem tartott sokáig az Alba előnye, az utolsó percet 76-76-ról kezdték a felek. Ezután Umipig verte meg egy az egyben Cheryt, ezzel vezetett a Komárom, de az apró amerikai nem hagyta magát, középtávolijával kiegyenlített. Az utolsó támadás a látogatóké volt, akik egy értékesített büntetővel meg is nyerték a mérkőzést.

A két csapat szombaton 18 órától ismét megmérkőzik egymással Székesfehérváron. Azon a mérkőzésen már az Alba új légiósa, Tristan Spurlock is pályára léphet majd.

Foto, Slide - Albacomp Kosárlabda Csapat facebook-oldal

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus