Ma zárja az osztrák tornát a válogatott

Az utolsó napjához érkezett az Ausztriában zajló Négy Nemzet Torna, a magyar férfi válogatott az elsőnapi vereség után tegnap győzelmet aratott a bolgárok ellen, ma pedig a házigazda osztrák csapattal mérkőznek meg mieink 17:30-tól. 

A magyar válogatott a Portugália elleni vereséget követően Bulgária ellen egy pazar második félidőt produkálva aratott győzelmet. Sztojan Ivkovics csapata az első játékrészben még túlságosan ragaszkodott a gyakorolandó figurákhoz, amelyek zömét remekül levédekezte a bolgár csapat, de a harmadik negyed közepétől belendült a gárda, Vojvoda, Ferencz és Csorvási főszereplése mellett Ruják András remek játékának is köszönhetően végül simán felülmúlták Bulgáriát.

Jermaine Thomas nyaka még az edzőtáborban sérült meg és bár Portugália ellen pályára lépett, a második találkozót kihagyta és aligha fogunk vele kockáztatni – ha fájdalmat érez, nem fog parkettre kerülni.

A házigazda osztrák válogatott az első napon nagyon megverte Bulgáriát, majd 70-62-re kikapott Portugáliától, így ugyanúgy egy győzelemmel és egy vereséggel áll, mint a mi csapatunk. A találkozónak természetesen különösebb tétje nincs, ennek ellenére mindkét fél igyekszik jobb helyen zárni a tornát.

A találkozót a korábbiakhoz hasonlóan élőképpel követhetjük ITT !

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus