Magabiztosan hozta az Alba a Jászberény elleni kötelezőt

Az első öt perc után robbantott a címvédő, a félidőben 21 ponttal vezetett - a Berény nagyot küzdött a fordulás után, de 68-55-re győzött az Alba.

Magyar férfi A-csoport, alapszakasz, 11. forduló
Alba Fehérvár (7-4) - JP Auto-JKSE (1-10) 68-55 (17-11, 26-11, 8-18, 17-15)

Alba Fehérvár: Hill 4, Simpson 6/6, Harris 9/3, Lóránt 18, Keller Á. 13/3.
Csere: Mohammed 6/3, Filipovity 4, Horton 6, Keller I. 2, Kovács -.

Jászberény: Nelson 4, Wallace 16/12, Rakics 5/3, Lucsics 3/3, Sejfic 21.
Csere: Molnár -, Cseh 6, Kerpel-Fronius -.

A meccs teljes statisztikáját megtaláljátok ezen a linken!

Az első öt percben még kifejezetten jól játszott a Berény elöl-hátul, az Alba pedig nagyon nem találta a ritmust, így öt ponttal a vendégek vezettek ekkor (4-9), ezt követően azonban kidomborodott a két együttes állománya közötti különbség - a fehérváriak pillanatok alatt átvették az irányítást, miután 13-2-vel zárták az első felvonást (17-11). A második 10 perc elején Lucsics és Rakics tripláival még feljött két pontra a jászsági alakulat (19-17), de ezt követően megint a hazaiak pillanatai következtek, és nem egy-egy emberre tudtak építeni támadásban, hanem lényegében mindenki betalált, aki pályára került. A felvonás második felében Lóránt fellépett vezérré, a jászberényi támadójáték megint nem működött ebben a szakaszban, így Mohammed triplájával 21 pontra nőtt a differencia a félidő legvégén (43-22) - az Alba jó védekezése (6/18 dupla és 3/13 tripla berényi oldalon) mellett az 1/4-es büntetőmutató sem segítette a vendégek dolgát, de egyértelmű volt ettől függetlenül is Dzunics Braniszlavék fölénye.

A fordulás után az első négy percben úgy tűnt, hogy nem nagyon lesz változás a mérkőzés menetében - Nikola Lazics tanítványai Sejfic vezetésével próbáltak meg felzárkózni, de a Lóránt vezette Alba nem hagyta ezt, a 25. perc végén is megvolt a 20 pontos távolság a két fél között (51-31). Ezután viszont nagyot változott a játék - az Alba talán túl korán hitte el, hogy megvan a meccs, a vendégeknek is összejöttek a dolgaik, így a negyed második felét 9-0-ra hozta a JKSE, amely 11 pontosra csökkentette hátrányát 10 perccel a vége előtt (51-40). Az utolsó negyedben jó ideig próbálta tartani a Jászberény a székesfehérváriak iramát és pontjait, de ebben a felvonásban már szó sem volt arról, hogy esélyük lett volna közelebb kerülni a vendégeknek. Az Alba végül 68-55-re győzött, így zsinórban hatodjára győzött a bajnokságban, a jászberényieket viszont a második félidei küzdésükért dicséret illeti a vereségük ellenére is.

Foto - fiba.com, Simon Erika

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus