Buzás Bence brillírozott Hódmezővásárhelyen

82 perc, 60/30 pont, 20 lepattanó, 9 gólpassz... Nem, nem őrültünk meg! Ezt az impozáns statisztikát egy fiatal magyar kosaras produkálta két egymást követő, egy U20-as, majd egy felnőtt összecsapáson.

A tavalyi Hepp-kupa négyes döntője volt felnőtt szinten az első igazán "nagy dobása" Buzás Bencének, a Tehetséges Fiatalok kosarasának. Talán ennek is szerepe lehetett abban, hogy egy másodosztályú csapat játékosként bekerült tavaly nyáron a romániai Eb-n szereplő magyar U20-as válogatottba.

Múlt hét végén, Hódmezővásárhelyen Buzás Bence újra nagyot alakított. Az U20-as összecsapáson parádézott, 48/24 ponttal, 10 lepattanóval, 5-5 gólpasszal és eladott, valamint 6 szerzett labdával zárt, ráadásul 11 alkalommal szabálytalankodtak vele szemben a hódmezővásárhelyi fiatalok. Buzás remeklése azonban kevésnek bizonyult a győzelemhez, az U20-as összecsapást kétszeri hosszabbítás után a vásárhelyiek nyerték 100-98-ra.

Egy kétszeri hosszabbításban elveszített meccs után még napokkal az összecsapást követően sem könnyű sem fizikailag, sem pedig mentálisan felpörögni a következő feladatra - sőt borzasztó nehéz. Buzásnak pedig erre nemhogy napok, még csak órák sem álltak a rendelkezésére, az U20-as találkozó - amelyet végigjátszott -  után rögtön következett a felnőtt mérkőzés. Buzás a "nagy" meccsen sem adta alább dupla-duplánál, 12/6 ponttal, 10 lepattanóval és 4 gólpasszal járult hozzá - hangsúlyoztuk, egy 50 perces ütközettel a lábában - a Tehetséges Fiatalok Basketball Players csapatának 63-60-as idegenbeli sikeréhez. Ja, és - nyilván tekintettel az utánpótlás mérkőzésre - a felnőtt bajnokin "csak" 32 percet játszott.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus