Cole Dickerson visszatért a Körmendhez

A mai napon hivatalossá vált, hogy az előző szezon egyik meghatározó körmendi játékosa, Cole Dickerson újra magára ölti az Egis Körmend mezét.

Az Egis Körmend hivatalos facebook-oldaláról:

A mai napon hivatalossá vált, hogy az előző szezon egyik meghatározó játékosa újra magára ölti az Egis Körmend mezét.

Cole Dickerson pénteken megérkezik korábbi állomáshelyére, ezzel a piros-feketéknél is hat idegenlégiós áll majd a szakmai stáb rendelkezésére.

Hosszú évek játékoskeringői után az előző szezonban olyan légiós ötöst sikerült igazolni Körmendre, amellyel a csapat megnyerte a Magyar Kupát és bajnoki bronzérmet szerzett, sőt, közel volt a finálé eléréséhez is. A vezetőedző személye mellett ennek komoly oszlopa volt a tudatos kiválasztásnak köszönhetően megfelelő emberi és játéktudású külföldi kosarasok leigazolása. Közülük a második tér most vissza egykori csapatához.

Az elmúlt hetek sérüléshulláma megmutatta, hogy – Lasan Kromah leigazolása után is – szükség van az erősítésre, aminek lehetőségével több hazai rivális is élt már.

Cole Dickerson játékával bizonyította az előző szezonban, hogy sokoldalú, a csapat számára nagyon hasznos, kiegyensúlyozott teljesítményre képes kosaras, aki ismeri a várost, a közeget és több játékostársát is, ami megkönnyítheti az újbóli beilleszkedését.
 

Forrás, Foto, Slide - Egis Körmend hivatalos facebook-oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus