Marad a létszám, megállhat a honosítási hullám

Ülésezett a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége. Az ülésen a következő évadra vonatkozóan mind a csapatok, mind pedig a csapatokban szerepeltethető légiósok száma tekintetében fontos döntéseket hozott az elnökség.

Bár úgy tudjuk, érkeztek a szövetségbe erre vonatkozó beadványok, nem emelik a létszámot sem a férfi, sem pedig a női élvonalban. A férfiaknál viszont a bajnok és kupagyőztes Szolnok minden bizonnyal visszatér s a magyar NB I-ben szerepel.

A hölgyeknél minden meccsen 8, a férfiaknál pedig 7 hazai nevelésű játékosnak kell szerepelnie egy-egy meccs jegyzőkönyvében, ami azt jelenti, hogy a hölgyeknél legfeljebb 4, a férfiaknál pedig 5 nem hazai nevelésű játékos szerepelhet. A női élvonal csapatainál a 4 légiós közül legfeljebb 2 lehet Európán kívüli, a férfi mezőnyben nincs ilyen korlátozás.

Érdemes még elidőzni a hazai nevelésű játékos kritériumnál. Az számít hazai nevelésű játékosnak, aki 21 éves kora előtt legalább 30 hónapon át a magyar versenyrendszerben játszott.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az előző évadokban a főleg a férfi élvonalban általánossá vált honosítási hullám megállhat. A férfi NB I-et valósággal megszálló, s bizony finoman fogalmazva nem mindig kiemelkedő tudású, a valóban magyar nevelésű játékosok elöl nem ritkán náluk nem nagyobb tudással a helyet elvevő, honosított kosarasként, azaz magyarként szereplő játékosok többsége idegenlégiósnak számít majd. 

Erre a látszólag körmönfont megfogalmazásra értékeink védelmében azért volt szükség, mert ennek köszönhetően egyrészt nem sérül az EU-ban a szabad munkaerő vállalás, ugyanakkor mégis védi a magyar nevelő egyesületek és fiatal játékosok érdekeit.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus