Tükörsimán kiütöttük Szlovákiát

A magyar férfi kosárválogatott első felkészülési meccsén borzasztóan könnyedén, az utolsó negyedben az ellenfelet majdnem lenullázva, 76-47 arányban győzte le Szlovákiát.

Felkészülési mérkőzés, Kecskemét
Magyarország - Szlovákia 76-47 (22-13, 21-13, 15-19, 18-2)

Magyarország: Wittmann 17/12, Perl 6, Ferencz 9/9, Tóth N. 4, TÓTH Á. 16.
Csere: Váradi 5, Benke 2, Eilingsfeld 13/6, Ruják 2, Csorvási 2.

Szlovákia: Ihring 3/3, Jones 4, Musil 4, Körner 5/3, Sedmak 5/3.
Csere: Krajcovic 8/6, Batka 9/3, Fusek 3, Ziak 4, Baldovsky 2, Hlivák, Bachan.

A magyar csapat kezdte jobban a találkozót, támadásban is egészen pontosan játszottak a mieink, de főleg a védekezés működött kifejezetten jól, hiszen az ötödik percben még csak 4 kapott pontnál álltunk (9-4). Ezt követően kicsit megálltunk elöl, a szlovákok fel is jöttek egy pontra, 13-12 után azonban a negyed utolsó bő két perce nagyon jól sikerült a mieinknek, több triplát is beszórtunk, és 22-13-ra megléptünk. Jól ment a dobás, hiszen a második felvonás elején már 5 értékesített hármasnál jártunk. A szlovákok 25-19-re még visszajöttek, de a mieink egy 7-0-s szakasszal kialakították az addigi legnagyobb különbséget (32-19). Megint kicsit gyengébbre sikeredett a negyed középső része, de 32-24 után megint a mieinké volt a felvonás utolsó pár perce - sokat szabálytalankodtak a szlovákok, mi egy idő után ezt ki is tudtuk használni (5/8 a vonalról az első félidőben), és megint állva hagytuk északi szomszédainkat, a nagyszünetben már 17 pont volt a differencia a javunkra (43-26).

A fordulás után is egy 7-0-val indítottunk, úgy tűnt, hogy lényegében el is dőlt a mérkőzés, hiszen 24 pontosra hízott a fórunk (50-26). Tartottuk is ezt a 25 pont körüli különbséget, de ezúttal a felvonás második fele egyértelműen ellenfelünké volt, támadásban gyakorlatilag teljesen megálltunk. A szlovákok 20 pont alá nyomták a hátrányukat, Sztojan Ivkovics időt is kért a 29. perc végén, de még egy szlovák triplával zárult a negyed, aminek a végén 13 pontra csökkent előnyünk (58-45). Ha azonban valaki félt volna, hogy ebből még szoros meccs lehet (bár ez egy felkészülési találkozón azért jóval kisebb, szinte semmi jelentőséggel nem bír), akkor gyorsan tett róla a csapat, hogy ne aggódjon - a 34. percre újra 20 pontosra nőtt az előnyünk, a szlovákok pedig egészen a 39. perc végéig nem szereztek kosarat ebben a negyedben, meg is álltak két egységnél. Végül egy 18-2-es utolsó 10 perccel 76-47-re nyerte Sztojan Ivkovics együttese az Eb előtti első felkészülési mérkőzését.

Az edzői nyilakozatok, illetve Eilingsfeld János és Tóth Ádám értékelése a nemzetisport.hu-n olvashatók ide kattintva!

Foto, Slide - MKOSZ Kosarsport facebook-oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus