Újabb amerikai légiós érkezik Körmendre

McKinney-Joneshoz hasonló teljesítményt várnak a Bostontól érkező Eric Fanningtől. 

Az Egis Körmend közleménye:

Megszületett a megállapodás klubunk és a Boston University csapatától érkező Eric Fanning között arról, hogy Andre Hollins és Marquis Wright után ő lesz a harmadik amerikai játékos, aki augusztus 9-én megkezdi a felkészülést Gasper Potocsnik vezetésével a Rába partján.

A 196 cm magas, 86 kilogramm súlyú Eric a 2-es és 3-as poszton mozog leginkább otthon, de a 4-es pozícióban is megállja a helyét. A kosaras pár hónapja fejezte be tanulmányait a Boston Egyetemen, ahol három szezont játszott zsinórban, miután első egyetemi éve után csapatot váltott és elhagyta a Wagner egyetemet. Már másodévesként egészen kiemelkedő statisztikákkal rukkolt elő, 29 mérkőzésen 12.6 pont, 3.7 lepattanó és 1.4 gólpassz állt a neve mellett. Harmadévesként minden mutatóján javítani tudott, 28 meccsen 15.2 pont, 5.4 lepattanó és 1.6 gólpassz volt az átlaga. Végzősként is meghatározó játékosa volt a „bostoni terriereknek“, 31 mérkőzésen 14.9 ponttal, 5.9 lepattanóval és 2.0 gólpasszal segítette csapatát.

Az NCAA Patriot ligájában kétszer választották be az All Star csapatba és a posztján szintén kétszer találták az év legjobbjának. Az előzetes információk alapján Eric nagyon képzett, intelligens kosaras, aki mindhárom dobástípusban jól teljesít. A közel 40%-os triplázása mellett középtávolról is bátran és jól dob, de a gyűrűt is határozottan támadja. Igazi all-round player hírében áll, aki a játék minden elemében eredményesen használható. Korábbi edzője szerint nagyon atletikus, fizikálisan jóval erősebb, mint az ellenfelei voltak az egyetemi ligában. Komoly európai karriert jósolnak neki. Körmendre azért tudtuk elhívni, mert csapatunk indul a FIBA Europe Cup mezőnyében. Szakmai stábunk egy olyan játékost keresett, aki stílusában, sokoldalúságában a korábbi közönség kedvenchez, Mckinney Joneshoz hasonló teljesítményre lehet képes. Reményeink szerint Eric a kéthetes próbajáték ideje alatt meg is győzi majd edzőit arról, hogy nem hiába várnak tőle jó teljesítményt.

Ahogy eddig is jeleztük a korábbi két légiós jelöltnél, valamennyien két, vagy három hét próbaidővel érkeznek azért, mert klubunk vezetésének nagyon határozott elvárása az, hogy legyen idő alaposan feltérképezni a jelöltek játéktudása mellett fizikai állapotukat, mentalitásukat, karakterüket és természetesen egészségi állapotukat is. Ezt minden érkező esetében profi orvoscsoport végzi majd el, nagyon alapos munkával, hogy kiszűrhessük az esetleges rejtett sérüléseket, későbbi kellemetlen meglepetéseket.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus