A Hétvége Sztorija: a Falco fölé nőtt a Körmend

Tuoyo imádta a körmendi közönséget - tartották magukat a tervhez - van még hova fejlődniük, de dolgoznak rajta. 

A második negyed közepétől kezdve irányította és végül simán meg is nyerte a hétvégi vasi rangadót az Egis Körmend - Gasper Potocnik alakulata egyértelműen a Falco fölé tudott nőni. A körmendi játékosok fizikai fölénye jól láthatóan kidomborodott, amit a 45-25-ös lepattanózás is jól mutat, igaz, a hazai közönség is sokat segített Csorvásiéknak.

"Imádtam a közönséget, a harcosságot, a hangulatot, együtt maradtunk az egész meccs során. Megvolt a jó stratégiánk a találkozóra, és ezt kiválóan végre is tudtuk hajtani, így jó mérkőzésen sikerült nyernünk" - értékelt a Kezdő5.hu-nak Justin Tuoyo, aki nagyon fontos munkát végzett a palánk alatt (19 pont, 9/10 mezőnyből, 6 lepattanó), és fontos szerepe volt a körmendi sikerben.

"Ez nagyon fontos mérkőzés volt a játékosok, az edzők és a szurkolók számára is, ennek pedig nagyon jó érzés volt a részesévé válni" - tette hozzá Steven Davis, aki szintén matchup-problémákat okozott a Falcónak. "Jó meccset játszottunk egy jó csapat ellen, és tudtuk, hogy az lesz a kulcs, hogy mennyire tudunk kemények lenni védekezésben és hogy mennyire tudjuk diktálni a tempót. Nem hagyhattuk, hogy az ő ritmusukban folyjon a találkozó" - tette hozzá a hét pontig és kilenc lepattanóig jutó Davis.

"Jól kezdtük a bajnokságot, de meg kell értenünk, hogy nagyon hosszú út vár még ránk addig, amíg eljutunk oda, ahova szeretnénk eljutni. Minden nap azzal kell törődnünk, hogy egyre jobbá váljunk, nekem is vannak olyan területek, ahol hatékonyabb lehetek, ahol fejlődhetek" - értékelte az eddigieket Davis. "Csak arra szabad koncentrálnunk, hogy minden esélyt megragadjunk és kihasználjunk a folyamatos fejlődésre" - mondta a témával kapcsolatban Tuoyo.

"A vezérünk a kapitányunk, Fepu" - értettek egyet abban, hogy a Körmend vezére Ferencz Csaba, és Davis szerint a dobógép mindig feltüzeli a csapatot, így tett most, a Falco ellen is, ami sokat számított a siker elérésében. "De minden idősebb játékosra figyelünk, és megfogadjuk a tanácsaikat" - jegyezte még meg Tuoyo, hiszen a légiósok ezúttal viszonylag rutintalannak számítanak Körmenden.

Az MTE a hétközi EC-meccs után hétvégén az újoncként már három győzelmet is jegyző DEAC otthonában folytatja a bajnokságot, méghozzá a harmadik helyről.
 

fotó: vaol.hu / Szendi Péter

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus