Mestermérleg: így értékeltek az NBI/A-s edzők

Potocnik: hamar eldőlt - Alekszics: szerencsénk is volt - Cizmic: nagyon fontos hetünk volt - Forray: lesz mit kijavítanunk. 

KTE-Duna Aszfalt - Soproni KC

Forray Gábor, Kecskemét: Gratulálok a Sopronnak, megtettek mindent a győzelemért, azért ebben mi is asszisztáltunk, megmondom őszintén számítottam a szoros meccsre, de bíztam benne, hogy tudunk nyerni. A kulcsszituációkban a felkínált hibáinkat nagyon jól kihasználták, az extra dobásokat számunkra mindig rosszkor dobták be, a végjátékban gyerekhibákat követtünk el, ennek köszönhetően vereség lett a vége. Nem szabad ezt a végére hagyni, az első félidőben nagyobb előnyt kell kialakítanunk, a második félidőben ritmust fogott a Sopron, és megnyerte a meccset. Lesz mit kijavítanunk, bízunk benne, hogy ez a széria véget ér számunkra.

Váradi Kornél, Sopron: Küzdelmes, jó mérkőzés volt, büszke vagyok a csapatomra, mert a hibákat kijavítottuk, rossz döntéseinket korrigáltuk, ezen a mérkőzésen is a rossz döntéseink után volt valaki aki vagy támadásban vagy védekezésben nyújtott extra teljesítményt. Lassan csapattá érünk úgy érzem, ugyan kicsit későn álltunk össze, megyünk tovább, komoly hazai meccs vár ránk a Kaposvár ellen.

DEAC - JP Auto-JKSE

Berényi Sándor, DEAC: Nagyon küzdelmes mérkőzés volt. Az első félidőben tompán, sok hibával kosárlabdáztunk, azonban a fordulás után átlendültünk a holtponton, növeltünk a sebességünkön, ami könnyű kosarakat eredményezett. Úgy érzem, összességében megérdemelten nyertünk.

Nikola Lazics, Jászberény: Az első félidőben – a sok eladott labdánkkal együtt – mi irányítottuk a játékot. Sajnos a kulcsmomentumokban általában rossz döntéseket hoztunk, így kicsúszott a kezeink közül a győzelem.

Atomerőmű SE - PVSK-VEOLIA

Teo Cizmic, ASE: Köszönöm kollégám gratulációját. Nagyon fontos hét van mögöttünk, hiszen a Debrecen elleni vereség után fel tudtunk állni és előbb Egerszegen, majd itthon nyerni. A zalaegerszegi győzelem rengeteg pozitív energiát szabadított fel bennünk, az is kellett a mai sikerhez. Vannak hullámhegyek és hullámvölgyek a játékunkban, de ez érthető, mert fiatal csapatunk van. A játékosaim keményen játszanak és keményen edzenek, szép lassan haladunk előre az utunkon.

Csirke Ferenc, PVSK: Gratulálok a Paksnak, megérdemelten nyertek ma. Budimir kiválása nagyon nem tett jót nekünk. Sajnos ma túl sok üres hármast hagytunk ki, így idegenben nem lehet nyerni. Ezzel együtt is voltak pozitív dolgaink, például egyrészt azokat az üres dobóhelyzeteket ki tudtuk dolgozni, másrészt a lepattanócsatát is megnyertük, ami nagy szó egy Paks otthonában, de a sikerhez ez is kevés volt.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - MAFC

Szrecsko Szekulovics, Falco: Komolyan mentünk neki a meccsnek, az első percek mégsem sikerültek, amit a fáradtság számlájára írok. Aztán amint elkaptuk a ritmust, elkezdtünk futni, már nem volt probléma – végül biztosan nyertünk. Váradi Benedek kisebb izomsérüléssel bajlódik, szerencsére nem kellett pályára lépnie. És örülök annak is, hogy a fiatalok jó teljesítménnyel rukkoltak elő.

Jovica Arsic, MAFC: Csupán egy negyedig tudtuk tartani a lépést ellenfelünkkel. Túl nagy a különbség a csapatok között, a Falco minőségi játékosállománnyal, kiváló rotációval rendelkezik – ráadásul remek formában is van. De magunkhoz képest is gyengén teljesítettünk, például nagyon rosszul védekeztünk.

Kaposvári KK - Egis Körmend

Fekete Ádám, Kaposvár: Büszke vagyok a csapatomra, három nagyon fontos meccset sikerült megnyerni. Lényeges volt, hogy sikeresen kezdjük a bajnokságot. Vannak problémáink, de csapatként jól működünk. Vannak hullámvölgyek a játékunkban, de több olyan képességű játékosunk is van, aki extra teljesítményekkel tudja továbblendíteni a csapatot. A legfontosabb, hogy szurkolóink mellettünk állnak és itthon is, valamint idegenben jó hangulatot teremtenek.

Gasper Potocnik, Körmend: Nagyon fizikális, kemény meccset játszott a két csapat. Szerintem már az első negyedben eldőlt a meccs. Utána ugyan vissza tudtunk kapaszkodni, sőt egy ponttal a vezetést is átvettük, de két eladott labda után butaságokat csináltunk és újabb pontokat szerezhetett a Kaposvár. Sok találatot kaptunk a festékből, ezt nem engedhetjük meg magunknak a jövőben. További sok sikert kívánok a lelkesen játszó, megérdemelt győzelmet arató Kaposvárnak!

Naturtex-SZTE-Szedeák - Szolnoki Olaj KK 

Andjelko Mandics, Szedeák: Gratulálok a Szolnoknak. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, erőn felül teljesítettünk. Izgalmas meccs volt, ha ilyen hozzáállással folytatjuk, a jövőben megjönnek a sikerek is. A küzdés pozitív, örülök hogy ilyen sokan kilátogattak a meccsre, hiába alakult azonban jól, a végén mégsem örülhetünk a győzelemnek. Pécsett és most sem tudtunk teljes kerettel játszani, de ha így játszunk továbbra is, valahol vissza fogjuk kapni ezt a sorstól.

Dragan Alekszics, Szolnok: Ma szerencsénk volt, de talán meg is dolgoztunk ezért a szerencséért. Nyomás nélkül játszhatott a Szeged, akik nagyon jól harcoltak. Nenad Sulovic hiánya miatt nem volt veszítenivalójuk, 40 percen keresztül küzdöttek. Sok hullámvölgyünk volt, de végül nyertünk, örülök, hogy ennyi szurkolónk elkísért minket Szolnokról, az ilyen hangulat mindig nagyon jót tesz a meccseknek.

fotó: kosarsport.hu

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus