Bajnok lett a csapat, repült az elnök

Óriási ünneplést csaptak már Sopronban az oroszlányi szurkolók, miután az OSE Lions veretlenül megnyerte a férfi NB II négyes döntőjét. Nézzük, mi történt a négyes döntő közben, majd utána Oroszlányban, s közben "idegenvezetőnk", Beck Ferenc segítségével teszünk a múltba is egy kis időutazást.

BAJNOKOKNAK KIJÁRÓ ÜNNEPLÉS

Nehezen is indult el hazafelé Sopronból az oroszlányi küldöttség. Bár maga a meccs már délután fél 2-kor befejeződött, Oroszlányba csak este 7 körül - nyilván több "megállóval" - gördült be a csapatot szállító busz. És akkor kezdetét vette a hajnali 3-ig tartó "utcabál" tűzijátékkal, pezsgőfürdővel. Az oroszlányi klub közel negyed század, egészen pontosan 24 év után lett újra NB I-es - még ha az az NB I jelen esetben a másodosztályt, az NB I B-t jelenti.

Mindezt az OSE Lions elnöke, a korábbi kitűnő center, Beck Ferenc mesélte el honlapunknak, aki, bár a csapat, amelyet elnököl, bajnok lett, mégis "repült". Repült, méghozzá a levegőbe, mert a játékosok s a csapat szurkolói még Sopronban, majd már Oroszlányban is a levegőbe dobálták a saját bevallása szerint a 202 centis magasságához 122 kilós testsúllyal rendelkező elnököt, akinek fölöttébb érdekes, mozgalmas hétvégéje volt. Pénteken megtekintette a csapat DEAC elleni sikerét, majd szombaton, amikor a lényegében a feljutásról döntő meccset játszotta a gárda a rendező Casino Soproni Tigrisekkel, neki otthon, Oroszlányban volt jelenése.

GÁLAMECCS ÉS FORRÓDRÓT

25 éve ugyanis az Oroszlány és a Csepel vívta a bajnoki döntőt. Erre emlékeztek az akkori csapatok a közelmúltban Csepelen, a múlt szombaton pedig Oroszlányban rendezett emlékmeccsel. Ezen természetesen, mint a jelenlegi klub elnökének is jelen kellett lennie. Megpályázták ők is a négyes döntő rendezését, s milyen jó lett volna ott egy helyen s egymás után látni az oroszlányi kosárlabdázás múltját s közeljövőjét. Bár az akkori sikerek három lengyel főszereplője, Tomas Szluzalek mester, a vajkezű center, Justin Weglorz és a sokak által akkoriban a magyar bajnokság legjobb irányítójának tartott Darius Szczubial nem tudtak elmenni a gálameccsre, azért sok régi játékos - a teljesség igénye nélkül Dévai és Bognár Oroszlányból, a Csepelben pedig többek között a még mindig aktív Somogyi László és druszája, Székely is játszott, mindketten sokszoros válogatottak...

Az elnök a gálameccs közben állandó telefonos összeköttetésben állt Sopronnal... majd a gálameccs után vissza is tért oda, hogy személyesen gratuláljon Kovács Nándor vezetőedzőnek s játékosainak a tényleg remek játékkal kivívott szép sikerhez.

24 ÉV UTÁN

Vasárnap pedig már a helyszínen tekintette meg az Oroszlány-Békés meccset, majd miután bajnok lett a csapat - amint azt már említettük -, repült.

A soproni "landolás" után mesélt az NB II-ben töltött 24 évről, s az előzményekről. Mint mondta, a 89-90-es szezonban is dobogós helyen állt a gárda, de a szövetség a rájátszás előtt betiltotta a csarnokot. Erre az akkori klub, a legendás OBSK vezetői úgy döntöttek, visszalép a csapat a bajnokságtól. Beck Ferenc 1990 márciusában tért vissza Oroszlányba tanulmányai befejeztével, s együtt edzett a csapattal.

Azóta játszott az NB II-ben az Oroszlány. Bár kétszer megnyerve az NB II-t kiharcolta a feljutást az együttes, az anyagi háttér nem volt meg az NB I B-hez. Most megvan! És a játékosoktól azzal búcsúztak el, hogy a feljutást kiharcoló gárda is együtt marad.

PIKANTÉRIA MOST - ÉS RÉGEN

Volt abban némi pikantéria, hogy Iványi Dalma a PINKK játékosaként legnagyobb sikerei helyszínén, a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban a vendégcsapat játékosaként ünnepelhetett bajnoki címet. Nos, ilyen, hasonló érdekességek azért a távolabbi múltban is történtek. Az OSE elnöke elmondta, annak idején 1966-ban jutott fel először az NB I-be az oroszlányi csapat. A feljutást kiharcoló együttesben játszott egy bizonyos Liptai István nevű játékos. Aki később "Csúzli" becenéven legendás edző lett, s 1989-ben a Csepel csapatát éppen az Oroszlány ellen vezette bajnoki címig... Ő is ott volt e gálán, úgy tűnik, szerencsére jó egészségnek örvend!

NAGY UTAZÓK

Beck Ferencről szóltunk, utazgatott rendesen a múlt hét végén. Ő azonban, ha a múlt hét végén a megtett kilométereket nézzük, "fasorban sincs" Balogh Vilmoshoz, a Békés edzőjéhez képest. A viharsarkiak szakvezetője magyar-történelem szakos tanár. Pénteken "lemeccselt" Sopronban - csapata az első vereségét szenvedte el a nyugati bajnok Casinos Soproni Tigrisektől. Utána hazatért Békésre, mert ballagott az osztálya. A ballagás után újra autóba ült, s visszatért Sopronba csapata második meccsére... Jó ilyen történeteket hallani, amelyekből kicseng a sportszeretet és a hivatástudat.

 

Foto, Slide - Ose Lions Szurkolói Profil (facebook)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus