Beharangozó: NBI/B – 1. forduló

Törökbálinton indul útjára először a labda a honi másodosztályban, az MTK a Vásárhely gárdáját fogadja az átalakított bajnokságban, de OSE-Győr rangadó is lesz a nyitófordulóban.

Piros csoport

MTK Törökbálint – Vásárhelyi Kosársuli (péntek, 17:00)

Az előző kiírást egymás ellen zárta a két gárda a 7. helyért folytatott párharccal, akkor az MTK örülhetett a végén, az oda-visszavágós csörte során ugyanis nagyobb különbséggel győzte le csongrádi riválisát hazai pályán, mint amennyivel kikapott Vásárhelyen. A keretekben azóta nem történt sok változás, Törökbálintról távozott a vajkezű Horváth Kristóf, viszont a ”triplák pótlására” érkezett a mezőny és magas posztokon is otthonosan mozgó Nagy Szabolcs, míg a túloldalon légióscsere történt, a szezon közben elköszönő Momir Genal helyett honfitársa, a szintén szerb Nemanja Gajic jelenthet majd komoly problémát a palánkok alatt az ellenfeleknek. A hazai pálya az MTK mellett szól, de a Vásárhelyt fűtheti a visszavágás gondolata, izgalmas csatával indulhat az idei bajnoki versenyfutás.

OSE Lions – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC (péntek, 19:00)

Az átalakított versenyrendszernek köszönhetően minden hétvégére fog jutni egy komolyabb rangadó, az elmúlt szezon harmadik és hatodik helyezettjének összecsapása már a pénteki játéknapon izgalmasnak ígérkezik. Mindkét oldalon átalakult a játékoskeret, az OSE ezúttal amerikai légiós nélkül vág neki a bajnokságnak, de Illés Mátéval bővült a mezőnysoruk variációs lehetősége, a Kiss-Madár duóval kiegészülve pedig egy igen agilis hátvéd triót kell megfékezniük a riválisoknak. Centerposzton Horváth helyett érkezett Bödör Bence, illetve Sömenek Martin, ám még így is itt lehet a legnagyobb esélye a Győrnek az idegenbeli bravúrra, a szlovák származású Domsitz Márton, valamint Nárai Bence párosának megállítása ugyanis komoly fejtörést okozhat Vavra András legénységének. 

Bonyhádi KSE – Nyíregyháza Blue Sharks (péntek, 19:30)

Három kezdő játékos hagyta el a tolnaiakat (Sömenek, Gulyás, Dumic), de jól sikerült a pótlásuk az uborka szezonban, visszatért az aranykorszak egyik kulcsembere, Faragó Péter, Veszprém után ismét Bonyhádon ölt mezt Jilling László, valamint a Somogyfoki testvérek is a kétszeres bajnoknál folytatják pályafutásukat. Tavasszal jól ment a tolnaiak szekere, ha tudnak arra a játékra építeni, akkor meglephetik a mezőnyt egy jó szerepléssel, ehhez viszont első körben a kevés változtatáson átesett nyírségieket kell legyőzniük. Nyíregyházáról távozott a ’99-es korosztály egyik legtehetségesebb játékosa, Fazekas Csaba, valamint a centerposzton dupla-duplákat szállító Emani Gant, ám a Zalaegerszegről érkező Czinger Zoltán megoldhatja a palánk alatti problémáikat. Tömösváryval így is nehéz dolguk lesz a festékben, a Bus vezette mezőnysor pedig élvezetes csatát vívhat Faragóékkal, abszolút kétesélyes mérkőzés.

Calle Pubfood Békés – Vasas Budapest (szombat, 17:30)

A sok távozója és roppant fiatal kerete ellenére stabilnak tűnik a Vasas játéka a felkészülési mérkőzések alapján, a rutinos Békés otthonában azonban nem mehetnek ezzel biztosra. A házigazdák igyekeztek bővíteni a rotációjukat, ha a kezdőjük hozza az eddigi szintet, de több pihenőidejük marad, akkor tarthatják a lépést az előreláthatóan nagy iramot diktáló pasarétiekkel. A fővárosi gárda ritmusát a Katona-Moravcsik hátvédduó szadja majd, mint a gárda legtapasztaltabb játékosai, sok fog múlni az ő teljesítményükön, valamint, hogy a békési mezőnysor mennyire tudja kivenni őket a játékból.

PVSK-Kronosz Kiadó – MEAFC (vasárnap, 17:00)

Odahaza várhatóan úgy fogják alakítani a programjukat a pécsiek, hogy minden játékosuk a rendelkezésükre álljon, megpróbálva minél több élcsapatot elcsípni. Ez már tavaly is jól működött, igazi bravúr volt, hogy fiatal keretükkel kivívták a Piros csoportban való szereplés jogát, most itt az alkalom, hogy meg is állják a helyüket. A komplett U20-as bajnok gárdával, valamint a Demeter-Antóni párossal az élen ez nem is jelenthet gondot számukra, a miskolciakra sem vár könnyű 40 perc a Mecsek lábánál. Szögi és Drahos játékán ezúttal is sok fog múlni, ha a tavalyi tempót tudják diktálni, akkor ismét egy szép szezont futhatnak a borsodiak. Takács Dani kaphat egyre nagyobb szerepet a vendégeknél, az agilis, fiatal, jó kezű hátvéd már eddig is meg-megvillantotta magát, mellette a Timkó-Béres magaspáros szállíthatja a győzelmeket a rutinos Máté Balázs mezőnyjátékával kiegészülve. Sok meglepetést okozott már a pécsi alakulat, a nyitófordulóban is könnyedén elképzelhető ez, de a MEAFC esélyesként utazik a baranyaiakhoz.

Nagykőrösi Sólymok KE – Tehetséges Fiatalok Basketball Players (vasárnap, 20:00)

Bármennyire is esélyesebb a fővárosi alakulat, nincs irigylésre méltó helyzetben Merim Mehmedvocis legénysége, a Nagykőrös ugyanis roppant kellemetlen vendéglátónak bizonyult a mögöttünk álló szezonban, legutóbb is csupán három ponttal bizonyultak jobbnak itt Beákék. Ráadásul a Sólymok megerősítették a centerposztot Dobos László leigazolásával, aki a magasabb osztályokban ugyan nem tudta huzamosabb ideig megvetni a lábát, de ebben a mezőnyben aranyat érhet az ő magassága és képzettsége. Érkezett még egy ismeretlen légiós, Dusan Markovics személyében, a 4-es poszton bevethető szerbtől is várhatunk erősítést a palánkok környékére, a megmaradt maggal pedig akár egy újabb meglepő szezont húzhat Lakosa Zsolt alakulata. A TF-nél fiatalok jöttek-mentek, az érkezők közül Csabák Balázs tette le eddig a névjegyét a másodosztályban, a Beák-Szobi páros pedig továbbra is az állandóságot képviseli a gárdánál. Védekezésben várhatóan továbbra is elsőrangú lesz a vendég gárda az egész mezőnyt figyelembe véve, Nagykőrösön is ezzel operálhat a Hepp Kupa címvédője.

 

Zöld csoport

SMAFC-NYME – EKE Eger KOK (péntek, 17:30)

A Rátvay fiúk (Tamás edzőként, ifjabbik Tamás játékosként, Balázs szintén játékosként) fémjelezte SMAFC tehetséges fiataloktól köszönt el a nyáron, akik az élvonalbeli Sopron keretével készülve játszanak majd az U23-as gárdában, szintén a Zöld csoportban. Czukor Bence hazatérése a nyár legnagyobb igazolása náluk, emellett a Berneczei-Kovács duó rutinja szállíthatja még a győzelmeket. Az Eger fiatal együttesére sem vár könnyű szezon, mindig jó csapat épül a hevesieknél, de rutinban hiány lesz náluk, ez mindkét irányba elsülhet a bajnokság alakulásának szempontjából. Egyből egy fontos meccsel kezdenek a felek, mivel U23-as gárda nem eshet ki a másodosztályból, így az egymás elleni eredmények döntő fontosságúak lehetnek.

Ford Ivanics-Budafok – Falco KC Szombathely U23 (péntek, 19:00)

Lehullhat a lepel mire képes a Budafok, a csoport favoritja olyan keretet hozott össze az új szezonra, amellyel akár a Pirosak között is megállnák a helyüket, így papíron nem jelenthet gondot a szombathelyiek legyőzése odahaza. A remek utánpótlásáról híres vasiak elsődleges célja a tapasztalatszerzés ebben a bajnokságban, viszont nem fognak feltartott kézzel utazni egyik nagy esélyeshez sem, egy-egy negyedig meg is szorongathatják a vendéglátókat, a végén azonban meglepetés lenne egy szorosabb eredmény. 

Salgótarjáni KSE – Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub (szombat, 19:00)

A Budafokhoz hasonlóan a másik bajnokesélyes Salgótarjánnak is adott a jó rajt lehetősége hazai környezetben, a Tiszaújváros ugyanis masszív változtatásokon esett át az utóbbi években. A nyár sem telt eseménytelenül a borsodiaknál, új légiós érkezett Denzel Jackson személyében, valamint a fiatal maghoz jött a rutinos Endrész Tamás, Pöstényivel kiegészülve pedig főleg nekik kell magukra vállalni a csapat irányítását. A már tavaly is alapembernek számító Jakab, valamint Csapain kívül a Surmann testvérek, Sonyák és Olasz érkezése hozhatják a győzelmeket a nógrádiaknak, náluk egyértelmű cél a visszajutás egy éven belül a második vonalba.

Sopron KC-Sportiskola – Bajai Bácska FKE (vasárnap, 16:00)

A Vukicevic-Mándity-Ágfalvi-Délity tengelyre építve akár egy szép szezon is állhat a bácskai alakulat előtt, kiköszörülve az elmúlt évad vesszőfutását. Sopronba esélyesként utaznak, sokkal rutinosabbak a házigazdáknál és tavasszal már megmutatták, hogy tudnak eredményesebb kosárlabdát is játszani. A fiatal vendéglátóktól még nem tudjuk mit várhatunk, a küzdéssel, hajtással nem lesz gond, a SMAFC-tól érkezett ifjoncok már némi tapasztalattal is rendelkeznek az NBI-ben, meglátjuk ez milyen szereplést hoz magával.

BKG-Príma SE – Alba Fehérvár (vasárnap, 18:00)

Kezdésnek a tavalyi sereghajtót kapta az újonc BKG-Príma SE, rutinos keretüknek pedig nem jelenthet gondot, pláne hazai pályán, a fiatal fehérváriak két vállra fektetése. A Nagy fivéreket nem lesz egyszerű feltartóztatni senkinek sem a mezőnyben, a Szeleczki-Czakó-Debreceni-Tanács magas szekciót pedig sokan megirigyelnék Nagy Ágoston vezetőedzőtől. A Fehérvár utánpótlása remek eredményeket ért el az elmúlt években, náluk, akárcsak a többi U23-as együttesnél, a tapasztalatszerzés és a több játéklehetőség az elsődleges cél, a BKG legyőzése nem reális egyelőre számukra.

Óbudai Kaszások – MAFC II. (vasárnap, 18:00)

Lakosa Ákos ás Nagy Szabolcs távozásával két kulcsemberét vesztette el az óbudai alakulat, így próbálnak ők is minél több fiatalt beépíteni a csapatba. Sebők Bence és Varga István érkezése nagy segítség lesz nekik a festék környékén, a Zöld csoportban pedig egy jó magas páros nagy előny lehet. A MAFC II ellen papírforma szerint győzniük kell odahaza, sok játékost veszett az újbudai együttes, de náluk is főleg a tanuláson van a hangsúly, leginkább az U23-as gárdákkal lehetnek versenyben.

 

Fotó: oselions.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus