Beharangozó: NBI/B – 5. forduló

Mind a négy veretlen együttes odahaza lép parkettre, az OSE a PVSK fiataljait fogadja, de lesz MTK-MEAFC és TF-Vasas rangadó is!

Piros csoport

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém (5., 2-1) – PVSK-Kronosz Kiadó (6., 2-1) (kedd, 17:00)

Egy negyedik fordulós derbivel indul a heti program a másodosztályban, mindkét csapat duplázik ezen a héten. A veszprémiek továbbra sem muzsikálnak olyan szépen, ahogy a tavalyi nagy menetelés alatt tették, még mindig szoknia kell egymást az átalakított keretnek, de időnként már meg-megmutatják mire is képes ez a gárda, ha igazán jó formában vannak. Odahaza ráadásul ritkán hibázik Mérész Csaba alakulata, jó erőkből áll a PVSK, Demeterék meg is fogják izzasztani a bakonyiakat, de a rutin végül győzelmet érhet a házigazdáknak.

OSE Lions (1., 4-0) – PVSK-Kronosz Kiadó (6., 2-1) (péntek, 19:00)

Nehéz hete lesz a PVSK-nak, két bajnokesélyeshez is ellátogatnak, Veszprém után a veretlen listavezetőnél van jelenésük Oroszlányban. Az esélyek nagyjából ugyanazok, mint a nyitóderbin, képes bravúrra a pécsi gárda, de nem ő a favorit, hiába feküdhet a gyors játék a fiataloknak.

MTK Törökbálint (4., 2-1) – MEAFC (8., 2-2) (szombat, 17:00)

Meggyőző eddig a Törökbálint produkciója, a győri vereség vállalható volt, sokan meg fognak még szenvedni Náraiéknál, ellenben odahaza ijesztően magabiztos Simon Nándor alakulata, ezt bizonyítja a Vásárhely 21 és a TF 18 pontos legyőzése, úgy, hogy egyik fél sem tudott 60 pont fölé jutni ellenük. A MEAFC botlott már idegenben és otthon is, ráadásul egymás után a legutóbbi két fordulóban, bizonyítani és javítani szeretnének, viszont a magas posztokon bajban lehetnek, a Szabó-Bihari-Mohay-Nagy Szabi tengely egyelőre stabilabbnak tűnik a Lippai-Galló-Béres-Timkó kvartettnél.

Tehetséges Fiatalok Basketball Players (3., 3-1) – Vasas Akadémia (11., 1-3) (szombat, 18:30)

Miskolcon kiheverni egy törökbálinti zakót nem mindennapi bravúr, ráadásul az idei kiírásban minden idegenbeli siker aranyat érhet a végelszámolásnál, annyira kiegyenlített a mezőny. Ennek tükrében bizakodva várhatja a TF a Vasas elleni fővárosi rangadót, ha meg tudja ismét oldani a palánk alatti kisebb lyukat a rotációban Mehmedovics mester, akkor újra ünnepelhetnek a vendéglátók, egy jó Peringer-Andrássy-Völgyi trióval viszont elcsíphetik riválisukat a pasarétiek.

Vásárhelyi Kosársuli (12., 1-3) – Bonyhádi KSE (2., 3-1) (szombat, 18:30)

Egyetlen hazai meccsét eddig bezsebelte a Vásárhely, sőt, legutóbb már idegenben, a Vasas vendégeként is partiban tudott lenni Utasi Gábor legénysége, a javuló forma pedig bizakodásra adhat okot a Bonyhád elleni találkozó előtt. Ahogy a csongrádiaknál tavaly már megszokhattuk, vélhetően ezúttal is a támadójáték fog dominálni Szabó Péter vezényletével, de ebben partner lehet a Bonyhád, hiába rossz ómen, hogy egyetlen idegenbeli meccsét elbukta az együttes Pécsett.

Nyíregyháza Blue Sharks (9., 2-2) – Budapesti Honvéd SE (14., 0-3) (vasárnap, 17:00)

Két nagy halat fogott már hazai pályán a Nyíregyháza (Veszprém, Győr), a Czura-Bus hátvédpáros rendkívül hatékonyan mozgatja a társakat, Delegal is kezd játékba lendülni, mindez pedig nem kecsegtet sok jóval a nyeretlen Honvéd számára. A fővárosiak kénytelenek voltak feladni a pályaválasztói jogot a csarnokukban zajló felújítási munkálatok miatt, ami tovább nehezíti az első győzelmük megszerzését, de a harciasságukra és csapategységükre továbbra is tudnak építeni, Győrben és Veszprémben is adtak ízelítőt ebből, meglátjuk Nyíregyházán mire lesz ez elegendő az esélyesebb Kék Cápákkal szemben.

Nagykőrösi Sólymok KE (10., 1-3) – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém (5., 2-1) (vasárnap, 17:00)

Egyelőre megállja a helyét a Nagykőrös az erősebb osztályban is, három vállalható vereség és egy hazai siker a nevük mellett, szerkezetben is jól néznek ki, kérdés ez mire lesz elég a rutinban föléjük kerekedő Veszprém ellen. Cook és Körtélyesi kikapcsolása a kulcskérdés elsősorban, ha nekik megy a játék, akkor fut a veszprémi szekér, viszont a hosszú kihagyás után visszatérő Schéda is lassan bele fog lendülni, a sérült hátvédek (Helmeczi, Simon) pályára lépésére is lehet számítani, ilyen mély kerettel pedig egyértelműen hoznia kell a nagykőrösi túrát az éremre törő bakonyi gárdának.

 

Zöld csoport

Falco KC Szombathely U23 (12., 1-3) – Motax-Pápai KC (8., 2-2) (csütörtök, 19:30)

Egy U23-as gárdát már legyőzött a Pápa múlt héten (Fehérvár), még hozzá imponáló magabiztossággal (35 pont), de a Falco, pláne hazai pályán ennél jóval nagyobb falat lesz. Durázi és Kucsora nélkül sem kell félteni a szombathelyi utánpótlás növendékeit, velük kiegészülve pedig egészen ütős kis csapat áll Váradi Attila rendelkezésére. Kálmán László ellenfélként tér vissza egykori sikerei helyszínére, ha nem kíméli egykori klubját és Hegedűs is hozza a betonvédelmet hátul, akkor elorozhatják a két pontot a vasiak orra elől.

Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub (7., 2-2) – DEAC U23 (11., 1-3) (péntek, 18:00)

Kétarcú gárda benyomását kelti eddig a DEAC, odahaza remekelnek a hajdúsági ifjak, rutinos csapatok győznek le/szorongatnak meg, ellenben idegenben már nem halmozzák a bravúrokat Kovács Adrián fiai. Tiszaújvárosban Jackson és Piukovics játéka a kulcskérdés, ők remek formában kezdték az idényt, ha továbbra is tartják ezt, hazai pályán pedig feljavulnak a társak is, akkor nem lesz keresnivalója a Debrecennek.

Ford Ivanics-Budafok (1., 3-0) – SMAFC (4., 2-1) (péntek, 19:00)

A Budafok a Falcot és a Pápát is kitömte odahaza, 105 pontnál még nem adták lejjebb Horváth Marciék, rendkívül mély a keretük ebben a mezőnyben, ami a SMAFC ellen is egy nagy arányú győzelemhez vezethet. Kell az extra a Kovács-Berneczei-Czukor triótól, ellenkező esetben a vendégek sem ússzák meg a zakót.

Salgótarjáni KSE (3., 4-0) – MAFC II. (6., 1-1) (péntek, 19:00)

A csúcsformától továbbra is messze van a Salgótarján játéka, de eddig, ha vérrel-verejtékkel is, de hozzák a meccseiket Surmannék. A MAFC jól rajtolt az új bajnoki rendszerben, egyelőre csak idegenben léptek pályára, így nézve az 1-1-es mérleg megsüvegelendő, és egészen biztosan Nógrád megyébe sem feltartott kezekkel utaznak majd. A rutin és a tűzerő egyértelműen a hazaiakkal van, de a Bordács vezette fővárosiak okozhatnak kellemetlen perceket, ha ismét hiba csúszik a Salgótarján gépezetébe.

Alba Fehérvár (14., 0-4) – Sopron KC-Sportiskola (10., 1-2) (szombat, 15:00)

Ismét egy U23-as rangadó a héten, a Fehérvár odahaza szerezheti meg első győzelmét, vendégként egyelőre nem sok keresnivalója volt Szigetszentmiklóson, Szombathelyen és Pápán sem, a Kaszásokat viszont majdnem elkapta a Gáz utcában, csupán egy negyeden múlt a siker. A Sopron ezzel szemben csak odahaza szerepelt, a Budafok könnyedén lépte le őket, a Baja csak a végjátékban diadalmaskodott, míg a DEAC ellen meglett az leső strigula is a győzelmi rovatban. Kiegyenlített mérkőzés várható, a házigazdák biztosan bizonyítani akarnak saját közönségük előtt és leginkább az U23-as gárdák ellen van esélyük győzelmeket gyűjtögeti.

EKE Eger KOK (13., 0-4) – Bajai Bácska FKE (9., 2-2) (szombat, 17:00)

Az Eger helyzetével foglalkoztunk már korábban, ők továbbra sincsenek könnyű helyzetben, ráadásul ismét egy rutinos ellenféllel kell megküzdeniük, a Baja – akárcsak a Salgótarján legutóbb – esélyesként utazhat a Borok városába. Egyelőre hullámzó a bácskaiak teljesítménye, ami reményt adhat az egri fiataloknak, de 40 percnyi koncentrált játék szükségeltetik ehhez Váczi Péter tanítványaitól, különben a Baja ki fogja használni a kihagyásokat és behúzza a számára fontos két pontot.

BKG-Príma SE (2., 4-0) – Óbudai Kaszások (5., 2-2) (vasárnap, 18:00)

Eddig jól mutat a BKG játéka, igaz, nagy ellenfelekkel eddig még nem találkozott, két U23-as csapatot fektetett két vállra odahaza, nyert Egerben, legszorosabb meccsét pedig Tiszaújvárosban játszotta (13 pontos győzelem). Otthon mindenkivel szemben esélyesként lépnek pályára, kellően mély is a keretük, míg a Kaszások főleg a Vámos-Kollár hátvédpáros hatékonyságára támaszkodhatnak, nekik inkább a belső posztokon kell előrelépniük, hogy legyen keresnivalójuk Szigetszentmiklóson.

 

Fotó: veszpremkosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus