Indul a B-csoport rájátszása

A héten a pécsi és a kecskeméti fiatalok alsóházi mérkőzésével megkezdődött a másodosztály rájátszása, ám az igazi csemege, a negyeddöntők még csak ma rajtolnak el. Lássuk, milyen lebonyolítás szerint és kik harcolnak egymással a B–csoport további küzdelmeiben!

Keresztbejátszás az 1-8. helyért – Negyeddöntők

Lebonyolítás: két nyert meccsig tartanak a párharcok, a kiemelés sorrendjében kaptak ellenfelet a csoportok első négy helyezettjei, az elsők a negyedikkel, a másodikak pedig a harmadik pozícióban végzettekkel csapnak össze. Az első meccset az alacsonyabb besorolású együttesnél rendezik, míg a másodikat az alapszakaszban jobb eredményt elért gárdánál, de amennyiben nincs döntés ezen idő alatt, úgy harmadik találkozó következik, melyen az első két derbi alapján jobb gólaránnyal rendelkező csapat lesz a pályaválasztó.

MTK Törökbálint (Nyugat 1.) – Konecranes-Salgótarjáni KSE (Kelet 4.)

1.mérkőzés: Salgótarján, szombat 18:00

Igazi csemege már a negyeddöntőben! A Salgótarján nem titkoltan a bajnoki címre tör, a nógrádiak 2012 után ülnének fel újra a trónra, amire minden lehetőségük meg is van, ám a bajnokság talán legkiegyensúlyozottabb csapata néz velük farkasszemet. Bombaerős keretek mind a két oldalon, rutinban nincs hiány egyik félnél sem, és bár egy apró folt esett a Törökbálint hazai mérlegen (a Baja belepiszkított a hibátlan mutatóba), mind a kettőjük pályáján vért kell izzadnia az ellenfeleknek az esetleges győzelem reményében. Nagyon könnyedén elmehet ez a párharc három meccsig, óriási jelentősége lesz a gólkülönbségnek, nüanszokon fog múlni a továbbjutó kiléte, véleményem szerint az lép tovább, amelyik csapat megszerzi a harmadik találkozó pályaválasztó jogát, a hazai derbijét mindenki hozni fogja.

Vásárhelyi Kosársuli (Kelet 1.) – Bajai Bácska FKE (Nyugat 4.)

1.mérkőzés: Baja, szombat 17:00

Mire mennek a bajaiak, ha a nagy triójukból (Mándity, Ágfalvi, Katyanszki) egy, estlegesen két kulcsjátékost is sikerül limitálnia a vásárhelyi védelemnek? Hazai pályán még így is esélyesek lehetnek a keleti bajnok ellen, de ebben az összecsapásban nyugodtabb szívvel tennék a csoportgyőztes továbbjutására, mint a nyugati elsőnél. Egy meccsre jó lehet a Baja, az MTK-t és a Bonyhádot is elkapták odahaza Ágfalviék az alapszakaszban, most is nyerik szerintem az első találkozót, de csak minimális különbséggel, ami kevés lesz a harmadik meccs ”megszerzéséhez”.

Metal-Work Bonyhádi KSE (Nyugat 2.) – Tehetséges Fiatalok-Budapest (Kelet 3.)

1.mérkőzés: Budapest, szombat, 18:30

Parázs csatára van kilátás, a bonyhádiak nem örülhetnek túlzottam a második kiemelésnek nyugaton, hiszen a túloldalon egy tíz meccs óta veretlen gárda vár rájuk. A rutin és a fiatalos hév csap össze ebben a párharcban, a fővárosiak képesek az utolsó pillanatig küzdeni a győzelemért, nem egyszer csak a végjátékban fordították a maguk javára a mérkőzéseket, így a Bonyhád még nagy előny birtokában sem dőlhet hátra, bár kevés esély van rá, hogy szakadéknyi különbség alakulna ki bármelyik fél javára is. Itt még az első feldobás előtt az alacsonyabb besorolású csapat mellett voksolnék, bár a tolnaiak is nagyon egyben vannak, jelenleg nagyobb lendületet és motivációt érzek a TF-ben, mint a címvédőben, de persze soha ne becsülj le egy bajnokot…

DEAC (Kelet 2.) - Motax-Concordia Pápa (Nyugat 3.)

1.mérkőzés: Pápa, péntek 18:00

Két különböző módon felépített együttes találkozik egymással, és bizony az összeszokottság aranyat érhet a rájátszásban, ezért fogadnék a debreceniek sikerére. Az első meccsen el is dőlhet a párharc, a DEAC nem villogott túlzottan idegenben (6-5), de azért pozitív mérleggel zárt, viszont a pápaiak vára sem volt bevehetetlen (6-5), egyáltalán nem lehetetlen győztesen távozni az otthonukból. Odahaza már sokkal magabiztosabb volt a hajdúsági legénység (11-0), de bravúr kell így is az első meccsen, hogy 2-0-al zárják le a negyeddöntőt, ennél a párosításnál van talán a legnagyobb sansz a ”gyors” befejezésre.


 

Keresztbejátszás a 9-16. helyért

Lebonyolítás: kuparendszerben mérkőznek meg a felek, az első körben a másik csoportból kapnak ellenfelet a csapatok, az oda-visszavágós rendszerben az első meccset az alacsonyabb besorolású együttesnél rendezik. A továbbjutásról két győzelem vagy a jobb gólarány dönt.

HOYA - Pannon Egyetem Veszprém (Nyugat 5.) – EKF-Eger-KOK SE (Kelet 8.)

1.mérkőzés: Eger, szombat 17:00

Hajszálon múlt az Eger bejutása a középszakaszba, de végül sikerült a szebb napokat is látott együttesnek elérnie a minimális célját. Itt azonban hamar véget is ér a tündérmese, a Veszprémnek a felsőházban is helye lehetne, odahaza még van esélye a győzelemre az Egernek, de a második meccsen könnyedén fog eldőlni a továbbjutó sorsa.

Békési SzSK (Kelet 5.) – MAFC II. (Nyugat 8.)

1.mérkőzés: Budapest, április 24., péntek 19:00

Gyors párharc lesz, miután egy hét csúszással, de két napon belül játsszák le az oda-visszavágót a felek. Amennyiben teljes csapattal tud kiállni a fővárosi alakulat (Tursics, Mócsán, Misek), úgy van keresnivalója a békésiekkel szemben, ellenkező esetben az újonc simán fog továbbjutni ebből a párosításból.

OSE Lions (Nyugat 6.) – Budapesti Honvéd SE (Kelet 7.)

1.mérkőzés: Budapest, szombat 16:00

A legkiegyensúlyozottabb párharcnak tűnik, mint mindenhol, itt is sok múlik azon, ki mennyire tudja érvényesíteni a hazai pálya előnyét. A rutin az Oroszlány mellett szól, a fiatalos lendület és az összeszokottság viszont a Honvéd javára billenti a mérleg nyelvét. Izgalmas csata lesz, de inkább az újonc katlanjában lesz nehezebb dolga Puskás Artúr fiainak, mint a Dózsa György úton Tanács Attiláéknak.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK (Kelet 6.) – Falco II. (Nyugat 7.)

1.mérkőzés: Szombathely, péntek 19:00

Előreláthatólag csak a gólarány fog dönteni a továbbjutó kilétéről, a Falco otthon ugyanis verhetetlennek tűnik, ellenben idegenben képtelen meccset nyerni. Az U21-es sikertől feldobott gárda viszont extra motivációt meríthet a korosztályos bajnoki címből, a Tiszaújváros ráadásul nagyon leengedett az alapszakasz második felében, ezért a szombathelyieket esélyesebbnek tartom a párharc megnyerésére.


 

Keresztbejátszás a 17-24. helyért

Lebonyolítás: a csapatok viszik magukkal az alapszakaszban elért eredményeiket, ahol a Keleti csoport 9-12. helyezettjei játszanak oda-visszavágót a Nyugati csoport 9-12. helyén végzettekkel. A 24. helyezett búcsúzik a másodosztálytól.

Mercedes-Benz Gyár KA – PVSK-Kronosz Kiadó 105-54 (26-18, 21-6, 31-15, 27-15)

Bár a Pongó fivérek is pályára léptek a két U23-as csapat találkozóján, mégsem az ő teljesítményük kellett a kiütéses győzelemhez, hanem a Kovács-Jakab duó parádés játéka, előbbi 25 pontja mellé lekapkodott 14 lepattanót, míg utóbbi 31 egységgel lett a mezőny legeredményesebb játékosa. Tették mindezt 26, illetve 21 perc játék alatt, miközben együttesen 13 triplát süllyesztettek el! A pécsiek a 35 százalékos dobóteljesítményükben és az 51-25-re elvesztett lepattanócsatában kereshetik a vereség okát.

Kecskemét: Kovács B. (25/21 pont, 14 lepattanó, 3 gólpassz, 40 VAL), Jakab P. (31/18 pont, 3 szerzett labda, 32 VAL), Pintér (10 pont, 7 lepattanó)

Pécs: Czukor (10 pont, 8 lepattanó, 5 eladott labda), Sértő (12 pont), Krnjajski és Földes (10-10 pont)

Szolnoki Olaj KK U23 – PVSK-Kronosz Kiadó (péntek, 17:30)

Tét nélküli meccs mindkét fél számára, viszont presztízs csata a két utánpótlás fellegvárnak. Az eddigi eredmények alapján a Szolnoknak nagyobb sansza van a győzelemre, jobb szerkezetű csapat és odahaza szerezte sikerei nagy részét (ötből négyet), de kérdés, milyen összetételű gárdával tud elutazni a mérkőzésre a pécsi együttes, ha a legerősebb összeállításban lépnek pályára, akkor remek derbi ígérkezik a Tiszaligetben.

Budafok – Széchenyi Egyetem Győri KC (szombat, 17:00)

Élet-halál harc mostantól minden mérkőzés a budafokiak számára, sereghajtóként kell menekülniük a kiesés elől. A két ex-győri, Tiba és Drevenka most volt csapata ellen bizonyíthat, odahaza lehet is keresnivalójuk, ám ehhez a vendégeknek is lesz egy-két szavuk, papíron esélyesebbek Molnár István fiai, de párszor már borították a papírformát Budafokon.

SMAFC-NYME – Mercedes-Benz Gyár KA (vasárnap, 18:00)

A házigazdáknak kell jobban a győzelem, bár nyolc, magukkal vitt sikerükkel nincsenek veszélyeztetett pozícióban, de ők is szeretnék minél előbb bebiztosítani a bennmaradást. A Kecskemét azért nem fogja könnyen adni magát, pláne legutóbbi teljesítményükből kiindulva, de ha az előszeretettel alkalmazott triplák nem ülnek, akkor pokoli meccs vár rájuk vasárnap délután.

Foto, Slide - DEAC facebook oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus