Kosársuli-DEAC döntő a Hepp Kupában

Kétszeri hosszabbítás után jutott be a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa döntőjébe a Vásárhelyi Kosársuli

A TF-Budapest óriási küzdelemben maradt alul a kék-sárgák ellen, akik ismét bizonyították, hogy a legnehezebb helyzetből is képesek talpra állni. A finálét vasárnap 18.00-kor rendezik a Hódtói Sportcsarnokban.

Rostás Imre kezdte a pontgyártást, és már az elején érezhető volt, hogy nagy tétje van az összecsapásnak. Az agresszíven védekező fővárosiak gyorsan átvették a vezetést. (4-8) A hazaiak büntetőkkel lopóztak közelebb, sőt Gruda centerezése után az első 10 perc végére fordítottak.  

11-10-nél folytatódott a nem túl gólgazdag találkozó. Ekkor jött Nyilas, aki egy kétpontos után 8 méterről szórt egy triplát, és kiosztott egy gólpasszt Vasnak, aki a gyűrűbe húzta a labdát. Gruda távolija után már 10 volt a különbség, majd Vejinovics pillanatai következtek. (24-10). Nyilas eufórikus hangulatban kosárlabdázott újabb 8 méteres trojkát hintett, ami után szinte felrobbant a Hódtói Sportcsarnok. Lassan beindult a TF, de nem igazán tudtak közelebb lopózni, 13 pontos hátránnyal vonultak az öltözőbe.

A második félidőre alaposan feltüzelte fiait a korábban Vásárhelyen dirigáló Merim Mehmedovic, Moravcsik és Beák kosarai után pillanatok alatt 34-28 állt az eredményjelzőn. Tovább tartott a hazai rövidzárlat, csak Nyilas dobott egy büntetőt, míg a vendégek két kosarat jegyeztek (35-32) - hamarosan Katona kosarával előnybe is kerültek. Kelemen és Vas vezérletével ekkor kicsit magához tért és fordított a Kosársuli.

Minimális vásárhelyi vezetéssel kezdődött az utolsó játékrész, ami Katona hármasa után elveszett, viszont a remekül pattogtató Kelemen egalizált, majd Varga vitte hátán ezután társait. Szinte támadásonként került egyik gárdától a másikhoz a vezetés, szinte harapni lehetett a feszültséget a levegőben. Moravcsik ziccerezett, ami után megint a budapestieknek állt a zászló, és sokáig nem adták ki az előnyt a kezükből. 15 másodperc volt hátra, és 58-60 a táblán, amikor Rostás Imre elsüllyesztett egy kettest, és hosszabbításra mentette az elődöntőt.

A ráadásra a TF két meghatározó spílere Beák és Szobi is kipontozódott. Moravcsik és Rostás Imre egyaránt a büntetővonalról talált be (61-61). Nem adták fel a Tehetséges Fiatalok, akik ritkán látható agresszív védekezésük ellenére sem fáradtak. A pontok viszont nem jöttek, egyik csapat sem tudta kenyértörésre vinni a dolgot, következett a második hosszabbítás. 

Czibere dobott egy bravúrgólt, majd Varga vágott egyet, ezután Moravcsik és Katona válaszolt (65-66), majd felváltva estek a kosarak. A végén a TF egyenlített immár sokadszor, de végül Vejinovics büntetője döntött. A Kosársuli vasárnap este 18 órakor a Debrecennel csap össze a kupáért.

Vásárhelyi Kosársuli SE – Tehetséges Fiatalok-Budapest 70-69 
(11-10, 24-11, 9-21, 17-18, 1-1, 9-8)

Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa elődöntő, Hódmezővásárhely Hódtói Sportcsarnok, 850 néző.
Vezette: Praksch P., Kovács P. és Radnóti M.

Kosársuli: Vejinovics 11, Rostás I 7. Czibere 6, Vas 9, VARGA 12.
Csere: Gruda 5, NYILAS 12/6, KELEMEN 8/3, Mócsai -, Genal -.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

TF-Budapest: MORAVCSIK 22/3, KATONA 22/18, Beák 9/3, Debreceni D. 5, Szobi 3.
Csere: Mucibabic -, Tóth 8, Debreceni G. -, Major -.
Edző: Mehmedovic Merim

Dr. Elek András: ”Nagyon örülök, hogy egy ilyen jól védekező csapatot így tudtunk legyőzni.”

Mehmedovic Merim: "Örülök, hogy teltház előtt játszhattunk Vásárhelyen, ahol korábban dolgoztam. Nagyon inspiráltak voltak fiatal játékosaim, és megnehezítettük a házigazdák dolgát."

Fotó, slide: Damó Adrienn/Vásárhelyi Kosársuli
Forrás: Martonosi János/Vásárhelyi Kosársuli

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus