Ma kezdenek a vasi amatőrök

Ma este három mérkőzéssel rajtol a Szombathely városi-városkörnyéki férfi kosárlabda bajnokságának 2014/15-ös szezonja. Az elmúlt két kiírást megnyerő Sárvári Amatőr Kosarasok Klubjának új kihívói lesznek, mivel a 9700.hu Ingatlanirodát Kálmán László, a Vasi Kosár Klub csapatát pedig Szanati Mátyás erősíti soron következő szezonban.

A tavalyi évben a Hepp Kupában két NBII-es csapatot is búcsúztató, az előző szezont 4. helyen befejező 9700.hu Ingatlaniroda Kálmán Lászlóval, a Falco KC Szombathely vezetőedzőjével erősítette meg keretét. Nem tétlenkedett az ezüstérmes sem, a Vasi Kosár Klub ez előző szezonban még az NBI A-csoportos, Eurocupban is szereplő Alba Fehérvár játékosát, a szombathelyi kötődésű Szanati Mátyást igazolta le. A címvédő Sárvári Amatőr Kosarasok Klubjánál nem történt érdemi változás, továbbra is a Vavra Péter, Németh Péter, Kiricsi László trió húzza majd a csapatot, akár egészen a triplázásig. A bajnokság menetrendjének változása miatt a mögöttük szereplő csapatoknak több lehetőségük kínálkozik arra, hogy beleszóljanak az esélyesek vetélkedésébe. A 13 résztvevő csapatból 6 már az első játéknapon, csütörtökön pályára lép.

A bajnoki rajt előtt Esztergályos Róbertet, a Vas Megyei Kosárlabda Szövetség főtitkárát kérdeztük a bajnokságról, a szövetség munkájáról, valamint az amatőr szakág helyzetéről.

Milyen tervekkel vág neki a Vas Megyei Szövetség a 2014/15-ös szezonnak, az amatőr bajnoki évadnak?

A digitális jegyzőkönyv lesz az, ami nagy újításnak mondható. Az idei szezonban fogjuk tudni tesztelni ezt az online rendszert, hogy az MKOSZ és a magasabb osztályokban játszó csapatok később akár az NB1-es bajnokságban megbízhatóan használhassák. Úgy gondolom ez nagy kihívás mind a szövetségnek, mind a csapatoknak, hiszen az ehhez szükséges technikai berendezéssel a csapatoknak kell rendelkezniük, de a Vas Megyei Kosárlabda Szövetség is próbál segíteni ezen anyagi tehet enyhítésében (például: játékvezetői díjak átvállalásával).

Változik-e a lebonyolítás menetrendje?

Ahogy a tavalyi, úgy az idei évben is 13 csapat adta le a jelentkezését, így lényegében a lebonyolítás rendje nem változott, csak a rájátszásba jutó csapatok száma lett bővítve a tavalyi 6-ról 8-ra. Mindenki játszik mindenkivel az alapszakaszban, így 24 mérkőzés után az első 8 csapatnak lesz lehetősége egy kupa-rendszerű páros mérkőzésen kivívni a Final Four-ba való jutást. Itt pedig a csapatok már csak 1-1 elődöntőt játszanak, hogy később a 3. hely illetve az 1. hely sorsáról döntsenek 1-1 mérkőzésen.

Nagyobb lesz ezáltal a verseny a bajnokság középső, alsóbb régióiban?

A 2013/2014-es bajnokságban is nagy volt a tolongás az utolsó, még rájátszást érő pozíciókért, úgy gondolom, ha kiindulhatok a tavalyi szezonból, akkor idén is hasonlóra számíthatunk. Természetesen a +2 csapat esélye a rájátszásba jutásra tovább növeli a versenyhelyzetet, hiszen csapataink mindig komolyan veszik a mérkőzéseket.

Mely csapatok lehetnek versenyben a bajnoki címért?

Idén is, ahogy az előző években is, a címvédőt kell megemlítenem először. A kétszeres címvédő Sárvári Amatőr Kosarasok Klubja ugyanazzal a kerettel vág neki az évadnak, ahogy eddig is tették, továbbra is Vavra Péter, Németh Péter és Kiricsi László lehetnek a húzóemberek. Mindenképpen meg kell említeni az átalakuló 9700.hu Ingatlaniroda csapatát, ahol Kálmán László személyében „új” irányítóval kezdik a szezont. A tavalyi Final Four résztvevői közül a Vasi Kosár Klub Szanati Mátyással erősödik várhatóan, a Celldömölki VSE viszont elveszítette az NB1/B-be igazoló Szabó Bencét. Újra régi fényében tündökölne viszont a BC Olad, ahova a tavalyi kitérő után visszatér Szakály Roland és az előző éveket Jászberényben szereplő Varga István. Kettejük visszatérése újra sokat fog számítani a végelszámolásnál szerintem. A többi csapatnál is voltak, vannak kisebb változások és évről-évre megújul a Szombathelyi Egyetem fiókcsapata, így szerintem csak egyre pikánsabbak lehetnek a mérkőzések, a bajnokság.

Úgy tudom, hogy sikeres játékvezetői tanfolyamot fejeztetek be a közelmúltban. Kérlek mesélj a részletekről.

A 2013/2014-es évadban sikeres játékvezetői tanfolyamot fejeztünk be, hiszen 5-6 fő is jelezte az újak közül, hogy vállalnának mérkőzéseket, nem riadtak meg a rájuk váró feladatoktól. Mint minden játékvezetőtől, tőlük is nagyok lesznek az elvárások. Az MKOSZ és az MKOSZ JB az idei évre drasztikusan emelte a játékvezetői díjakat az NB2-es bajnokságig, cserébe a játékvezetőktől is elvárják a plusz feladatokat, így az új beszállóknak is egyre több a dolguk, ami viszont nem rossz dolog.

Látsz-e rá esély, s ha igen milyen módon, hogy az amatőr bajnokságok versenyzőinek száma emelkedjen?

A csapatok, játékosok visszajelzése alapján azt kell mondjam, a bajnokság jó színvonalú, a csapataink között is van több, akik csak az idő- és/vagy pénzhiány miatt nem vállalják csak az NB2-t. Nyáron volt 2-3 érdeklődő csapat, hogy csatlakoznának a bajnoksághoz, ám a lebonyolítás és az elvárásoknak nem tudtak volna megfelelni (állandó és szabványméretű terem, egyen mez, hétről-hétre mérkőzés, kötelező sportorvosi vizsgálat stb…). Ahhoz, hogy a résztvevők száma emelkedhessen, kellenek a sport iránt elkötelezett játékosok, hogy a rendelkezésre álló 32-36 hét alatt lejátszanak 24-26 mérkőzést. Szombathelyen például nagyon nehéz olyan termet bérelni, ami megfelel egy szabvány kosárlabda pálya elvárásaink, illetve sokan a sportorvosi vizsgálatot nem vállalják, vagy nem kapnak engedélyt a sportolásra. Pedig ez utóbbi a sporttörvény teszi kötelezővé, előbbihez pedig több elérhető és még az amatőr csapatok számára is megfizethető teremre lenne szükség. Számításaim szerintem például egy „új beszálló” csapatnak (abban az esetben, ha a Vas Megyei Kosárlabda Szövetség átvállalja a játékvezetői díjakat) a mezeket, labdákat, a termet és az igazolásokat kell fizetnie, ami akár a 300.000 forint is lehet az első évben, ami a következő szezonban már csak egyedüli költségként a terembérlet formájában akár a harmadára is csökkenhet. Viszont ezt az első lépést nehezen teszik meg úgy a csapatok, ha nem tudnak 10-12 állandó játékost a soraikban tudni hosszú távon.

A bajnokság alakulásáról a Kezdő5.hu havi rendszerességgel beszámol.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus