NBI/B - Beharangozó 12. forduló

Jönnek az első visszavágók, pályán a keretét tovább erősítő DEAC és összecsap a felsőházban a Tiszaújváros és a Vásárhely Keleten. A másik csoportban a Veszprém-MTK a slágermeccs, de a PVSK-Pápa csata is izgalmasnak ígérkezik.

Keleti csoport

Tiszaújvárosi Phoenix KK (4., 7-4) – Vásárhelyi Kosársuli (2., 8-3) (péntek, 18:00)

Élénken élhet még a 41 pontos évindító zakó a tiszaújvárosiak emlékeiben, amiért most hazai pályán vághatnak vissza Madár Bandiék, ott, ahol még nem vesztettek meccset az idei kiírásban. A Vásárhelynek ellenben mindegy, hogy hol kell megszórnia az ellenfeleket, idegenben eddig kétszer maradt csak 70 pont alatt (Debrecenben vereség, Egerben szűkös győzelem), a borsodiak viszont csupán egyszer kaptak 70 fölött, akkor sem ért az győzelmet a kihívó félnek. Jó esély kínálkozik egy tűzpárbajra, amit csak a pillanatnyi dobóforma fog eldönteni.

EKE Eger KOK (8., 4-7) – MEAFC (1., 9-2) (szombat, 16:00)

Nem mehet biztosra a listavezető éllovas, ez az Eger nem az a csapat már, amely elkezdte a bajnokságot. Odahaza amúgy is kiegyensúlyozottan teljesítettek a Váczi-legények, két szoros vereség után hármat nyertek zsinórban a borok városában, de december óta egyértelműen számolni kell velük az esélyeseknek is. Fiatal csapat okozhat kellemetlen perceket a MEAFC-nak, a nagy iram itt kevés lesz Drahosék részéről, az ex-egri Máté Balázsnak is tartania kell jó formáját, hogy hozni tudják a csak papíron kötelező derbit.

DEAC Kamilla Gyógyfürdő (5., 6-4) – Nagykőrösi Sólymok KE (6., 6-4) (szombat, 18:00)

A Jézuska új játékosokat hozott Debrecenbe (is), visszatér nevelőegyütteséhez külföldről a centerposzton bevethető Szabó Miklós, és irányítóba érkezett Jahmal Jones, velük próbálja a profi körülmények között készülő DEAC felvenni a harcot a heti kettőt edző, abszolút amatőr Nagykőrös ellen. A célok persze eltérőek a két félnél, a hajdúságiaknál elégedetlenek voltak az őszi szerepléssel, így várhatóak voltak erősítések, mivel az év elején a feljutásért indult harcba a gárda, és erről még most sem szeretnének lemondani. A Nagykőrös ellenben az idei év meglepetéscsapata, az állóvíz kavarás mesterei, így ha a debrecenieknek nem sikerült rövid idő alatt a valóban erősebb játékosállományukból ütőképes csapatot kovácsolniuk, könnyen koppanhatnak hazai közönség előtt.

Calle Pubfood Békés (10., 3-7) – Nyíregyháza Blue Sharks (7., 5-5) (szombat, 18:00)

Mondhatni, egyik csapat szezonja sem az elvárásoknak megfelelően alakul, a Békést stabil élcsapatnak vártam (vártuk sokan), míg a Nyíregyházánál inkább a drukkerek teszik magasra a lécet, akik hozzá voltak szokva az élvonalbeli tagsághoz, ettől pedig nagyon messze van most a gárda. Az ő helyezésük reálisabb a középmezőnyben, de mivel még egy kör után is nyílt a verseny a Keleti csoportban, a békésiek újabb legyőzése további esélyt adhat a felsőházra. Ehhez a csemegének ígérkező Koma-Gant centercsatából (is) győztesen kell kijönniük, és a rutinosabb mezőnysornak (Kertész, Krstic, Nagy) is hoznia kell magát, ami a legutóbbi két hazain sikerült is a gárdának: egy esélyesebb Tiszaújvárost győztek le szoros csatában, a sereghajtó MAFC-ot pedig magabiztos játékkal. Kiélezett meccs lesz, de a javuló hazai forma miatt békési sikerre tippelnék.

Salgótarjáni KSE (9., 4-7) – Budapesti Honvéd SE (3., 7-4) (szombat, 18:00)

A zuhanyhíradó hírei igaznak bizonyultak, elköszönt eddigi légiósától, Ali Moore-tól a Salgótarján együttese, a helyére pedig Dash Harrist hozták irányító posztra, míg Kecskemétről Jakab Péter tette át székhelyét a nógrádiakhoz. Még egy távozó akadt, Szabó Roland nagy valószínűséggel nem vállalja a további játékot sérülése miatt. Az átalakított csapattól egyelőre sokat nem várhatunk, hiszen rövid idejük volt a közös készülésre, de házigazdaként így is jól sülhet el az év közi változtatás. A Honvédnak idegenben ment eddig kevésbé, a mezőny első felében található csapatok vendégeként nem tudták elhozni a két pontot, ellenben a csoport második felében tanyázó gárdák otthonából kivétel nélkül győztesen távoztak, márpedig a Salgótarján jelenleg csak a kilencedik. A két új szerzemény és a Blaskovits-Csapai duó játéka lesz kulcskérdés hazai oldalon, míg a fővárosiak hosszabb kispadjukkal operálhatnak, ami az összeszokottabb kerettel párosítva elég lehet a sikerhez.

MAFC (12., 2-9) – Óbudai Kaszások (11., 3-8) (vasárnap, 18:00)

Alsóházi fővárosi rangadó. A MAFC valószínűleg presztízskérdést csinál a találkozóból és minden utánpótlás játékosa ott lesz a parketten, de ez természetes, pláne, hogy az óbudaiak legyőzésével beérné őket a tabellán. A Kaszások mérlege azonban – ahogy azt már sokszor beharangoztuk – csalóka, rekordszámú ki-ki meccset vesztettek el a szezonban (hatot), kérdés, mennyire törte ez meg a csapatot, vagy kovácsolt erőt belőle a folytatásra. A hazaiak kezdőötösétől ismét nagy meccs kell, hogy az esély megmaradjon a győzelemre, de lehet egy kiélezett derbi belőle, ha viszont összeszedett játékot mutatnak a vendégek, akkor könnyeden hozhatják az évnyitót.

 

Nyugati csoport

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém (2., 9.2) – MTK Törökbálint (4., 8-3) (péntek, 17:00)

Törökbálinton, a nyitófordulóban már majdnem temettük a Veszprém csapatát, amikor egy 25 pontos hidegzuhanyba futottak bele Mérész Csaba fiai. A bakonyiak gyorsan felálltak azonban a padlóról, az OSE-t megszorongatták a következő körben, hogy aztán október óta meccset se veszítsenek, ellenben kilencet nyerjenek egyhuzamban. Kámán, úgy tűnik, egészséges, a bosnyák légiós jól illeszkedik a csapatba, Körtélyesi hozza a tőle megszokottat, csak úgy, mint a nyári igazolások, Hegedűs dominál a palánk alatt, a Helmeczi-Jilling (és a régebbi motoros Simon) tengely pedig a mezőnymunkát oldja meg hétről hétre. Az MTK keretét sem kell félteni, remekül összecsiszolt gárdáról van szó, amely hat győzelem után szenvedett – vállalható – vereséget legutóbb Oroszlányban. Kiváló lövészek mindkét oldalon, két jól felkészített gárda, minden adott egy jó kis rangadóhoz, a hazai pálya dönthet itt is.

Metal-Work Bonyhádi KSE (7., 5-6) – SMAFC-NYME (10., 2-9) (péntek, 19:00)

Egy újabb parádés Tömösváry-este biztos győzelmet érne a Bonyhádnak, amely megszerezheti sorozatban a negyedik győzelmét is a bajnokságban a nagy bravúroktól elmaradó SMAFC ellen. Gyorsan kell kilábalnia a gödörből a fiatal soproni együttesnek, ha a középházat szeretnék még megcélozni, amennyiben a nyolcas negatív széria nem törte meg a csapatot, és centerposzton képesek lelassítani a hazaiak ászát, úgy a lelkesedésül elviheti őket egy nyerhető meccs kapujába.

Alba Fehérvár (12., 1-10) – Tehetséges Fiatalok-Budapest (5., 7-4) (vasárnap, 15:00)

Legutóbb pontesővel szerezte meg első sikerét a fehérvári alakulat, no ez az egy biztosan nem lesz most vasárnap. Nem fog ízleni a házigazdáknak a TF stílusa, bár kondiban elvileg végig is bírhatják velük a tempót, extra dobóforma kellene viszont, hogy meccsben legyenek a rendkívül kiegyensúlyozott Mehmedovics-legényekkel szemben. Egy magabiztos fővárosi győzelmen kívül minden más eredmény meglepetés lenne.

Bajai Bácska FKE (11., 1-10) – BUDAFOK (9., 4-7) (vasárnap, 17:00)

Égető szüksége volt mindkét félnek erre a mérkőzésre, valamelyikük rossz sorozata ugyanis mindenképp megtörik. A Budafok dédelgethet még merészebb álmokat, ők csak karnyújtásnyira vannak a középháztól, ami a következő szezontól esedékes mezőnyfelezés miatt kulcsfontosságú pozíció. Kis túlzással csak Vukicevicet kell megfogniuk, aki azonban elképesztő tempót diktál az utóbbi fordulókban, egymaga eldöntheti akár ezt a mérkőzést is. A túloldalon Drevenka cipeli a hátán most a csapatot, a rutinosabb játékosoknak kell elsősorban előrelépniük, hogy legyen esélyük idegenben.

PVSK-Kronosz Kiadó (6., 5-6) – Motax-Pápai KC (8., 5-6) (vasárnap, 18:00)

Rangadó lehet a PVSK és a Pápa csatája is, utóbbi gárda elég hektikus idegenben, emiatt kérdéses, hogy most melyik arcát mutatja a veszprémi gárda. Kis túlzással két generáció ütközetét élvezhetjük vasárnap, a fiatal, a terheket szépen elosztó pécsiek, akiknél a kulcsszerepet mindig más vállálja, és a rutinos, A-csoportos és válogatott múlttal rendelkező, három-négy játékosra építő pápaiak. Odahaza hozták győzelmeik nagy részét Demeter Attiláék, így most is ők az esélyesek, de nem szabad leírnunk az egyre jobb formába lendülő Kálmán Lászlóékat sem.
 

Fotó: sport.uni-eger.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus