NBI/B - Beharangozó 6. forduló

Debrecenbe utazik a B csoport egyetlen veretlen együttese, a Vásárhely, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ez a mérkőzés után is így maradjon. A miskolciak békési vendégszereplése is izgalmasnak ígérkezik, míg a Nyugati csoportban a PVSK-Veszprém csata a házigazdák OSE elleni bravúrja miatt lehet érdekes.

Keleti csoport

Salgótarjáni KSE (9., 1-4) – EKE Eger KOK (10., 1-4) (péntek, 19:00)

Korábban éveken keresztül a felsőházban vívtak óriási csatákat a felek, ám ezúttal a két együttes a mezőny alján találkozik egymással. Elképesztően kiegyenlített az idei kiírás, így a negatív mérleg egyelőre nem jelent komoly hátrányt, egy siker mindkét gárdának nagy lökést adhat a folytatásra, főleg a jobb szereplésben reménykedő Salgótarjánnak. A Moore-Blaskovits-Csapai trió minden ellenfélnek feladhatja a leckét, kérdés, hogy a kulcsemberek mögött a társak milyen teljesítményt tudnak nyújtani, de hasonló a helyzet az egrieknél is, ott a Tóth-Jakab-Varga-Illés alkotta négyesfogat játéka lesz döntő. A pontlistát vezető két villámléptű játékmester, Moore és Tóth dobópárbaja külön pikantériát adhat a mérkőzésnek, de előreláthatólag nem az ő játékuk, hanem a társak szerepe dönti majd el az összecsapást.

DEAC Kamilla Gyógyfürdő (5., 3-2) – Vásárhelyi Kosársuli (1., 5-0) (szombat, 18:00)

Korántsem meggyőző teljesítménnyel, de eddig hozta hazai mérkőzéseit a DEAC csapata, ezúttal azonban alighanem a legnehezebb feladat vár Farkas Attiláékra saját közönségük előtt. Egy roppant jól szervezett, a B csoportos szinten rutinosnak számító új igazolásokkal gyorsan összeálló Vásárhely látogat hozzájuk, amely eddig a leghatékonyabb támadógépezetnek bizonyult a bajnokságban, 90.4 pontot átlagolnak meccsenként a Szabó-Genal-Vas trió vezette csongrádiak. Ezt a rohanó expresszt kellene lefékeznie az odahaza a Nyíregyháza és a Kaszások ellen is a vártnál jóval nehezebben nyerő hajdúságiaknak, amire talán a palánk alatt nyílik a legjobb esélye, klasszikus értelemben vett centere ugyanis nincs Utasi Gábor vezetőedzőnek, a Lajsz-Farkas duó viszont egy jó napot kifogva akár kulcsszereplő is lehet a forduló rangadóján.

Calle Pubfood Békés (8., 1-4) – MEAFC (4., 4-1) (szombat, 18:00)

Schéda Martin játéka egyelőre kérdéses, de a Honvéd ellen térdsérülést szenvedő békési mindenes nélkül is egy feltüzelt hazai gárda fogadhatja az idén felsőházi babérokra törő MEAFC-ot. A posztonkénti összehasonlításokat figyelembe véve a kispad döntő lehet a meccs szempontjából, a Koma-Gruda kettős hozhatja a palánk alatti csatát, a Nagy Balázs-Lippai Szabolcs párharc könnyen egál lehet, míg a hátvédeknél a Krstic-Kertész kettősnek alaposan fel kötnie a nadrágját a Drahos-Szögi-Takács hármassal szemben, akik legutóbb is olyan iramot diktáltak a DEAC ellen, ami eldöntötte akkor az összecsapást. Kiegyenlített küzdelmet várhatunk, nagy arányú hazai vagy vendég siker még a tabellán elfoglalt helyezésük alapján sincs benne a mérkőzésben.

Óbudai Kaszások (11., 1-4) – Nyíregyháza Blue Sharks (6., 3-2) (szombat, 18:00)

Hazai pályán eddig csak a mögötte álló MAFC-ot tudta legyőzni a Kaszások alakulata, miközben legnagyobb arányú vereségük egy hosszabbításban elszenvedett 12 pontos zakó volt a Békés ellen, a többi mérkőzésükön (Salgótarján, DEAC, Nagykőrös – mind idegenben!) átlagban három ponttal maradtak alul vendéglátóikkal szemben. Nem vár tehát könnyű feladat a Honvéd veretlenségét elvevő Nyíregyházára, a Gant-Bus duó vezette ”Cápáknak” a csoport egyik fekete lovánál kellene tovább növelniük győzelmeik számát. Mindkét fél mély rotációval tud dolgozni, így a fiataloknak is döntő szerepük lehet csapatuk eredményességében, a nyírségieknél erre már láttunk is pozitív példákat ebben a szezonban. Odahaza nem szabad az óbudaiakat lebecsülni, a Nagy Szabolcs-Lakosa Ákos húzta házigazdák könnyen meglephetik Siska János tanítványait.

MAFC (12., 0-5) – Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub (2., 4-1) (szerda, 18:00)

Remek formában érkezhet a fővárosba az egymás után négyet nyerő Tiszaújváros, amely újabb győzelem reményében látogat a Gabányiba. A harcos MAFC-osoknak kulcsembereik kiegyensúlyozott teljesítménye mellett szükségük lesz egy-két extra pordukcióra is, hogy megállítsák a kintról-bentről egyaránt veszélyes borsodi együttest. A meglepetés mindig itt van a levegőben, de a papírforma nagy arányú vendég sikert predesztinál.

 

Nyugati csoport

Motax-Pápai KC (7., 3-2) – BUDAFOK (6., 3-2) (péntek, 18:00)

Szervezettebbnek és a játékoserejéhez mérten szereplőnek tűnik végre ez a pápai gárda, Keresztes, Kálmán, Szanati és a légiós Majic is remek formát mutat hétről hétre, a nyitófordulóban elszenvedett bonyhádi zakót leszámítva pedig mindenkivel partiban voltak eddigi fellépéseiken. A Budafok bíztatóan kezdte a szezont, két győzelem után azonban beleszaladt két vállalható vereségbe a Veszprém és a Győr ellen, de a SMAFC-ot már újra le tudta gyűrni hazai környezetben. Idegenben eddig veretlenek Drevenkáék, igaz, csak Fehérváron volt jelenésük a szezonban, de a remek rajt erőt adhat Pápán is a hazaiak megszorongatására, noha nem ők a mérkőzés esélyesei.

Metal-Work Bonyhádi KSE (10., 2-3) – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC (2., 4-1) (péntek, 19:00)

Odahaza még veretlen a Bonyhád, a mezőny első felébe várt Pápa és az MTK voltak az áldozatai, ami akkor is intő jel lehet, ha a vendég győriek négyes győzelmi szériával utaznak a tolnaiakhoz. Egyetlen vereségüket Oroszlányban szenvedték el Nárai Bencéék, a bajnokesélyes csarnokában kikapni pedig nem számít akkora kudarcnak, az idei győri csapat végre talán tényleg révbe érhet egy négy közé jutással. Jó szerkezetű, kintről is hatékonyan tüzelő kezdőötösükkel a Bonyhád is meg fog szenvedni, esélytelenebbként is vágnak neki a mérkőzésnek, de hazai pályán bárki ellen lehet győzelmi esélyük.

SMAFC-NYME (9., 2-3) – Tehetséges Fiatalok-Budapest (5., 3-2) (péntek, 19:00)

Eddig egy szűkös, egypontos bajai győzelem és egy veszprémi vereség idegenben a TF mérlege, aminél biztos, hogy jobb teljesítményre lesz szüksége az odahaza még veretlen SMAFC ellen. Sokkal rutinosabbak a fővárosiak, nagyobb célkitűzéseik is vannak az idei kiírásra vendéglátójuknál, de ez a fiatal soproni együttes az idei játékuk alapján, saját szurkolóik előtt könnyen meglepheti bármelyik előbbre taksált riválisát. Szobi és Beák játéka ismét kulcskérdés lesz vendég oldalon, míg a SMAFC-nál nagyon kellene, hogy a jó formában pattogtató Kovács Benedek ne kerüljön faultgondokba, valamint a Rátvay-Berneczei duó mellett tehetséges juniorjaiknak is kijöjjön a lépés.

Bajai Bácska FKE (11., 1-4) – OSE Lions (1., 4-1) (szombat, 17:00)

A pécsi fiaskó után a Fehérváron csattant az ostor, és vélhetőleg a szintén a mezőny végén kullogó Baja sem ússza meg egykönnyen az OSE vendégjátékát. Bravúr kellene a házigazdáktól még egy szoros meccs kicsikarásához is, az oroszlányiak előreláthatólag egy újabb könnyű sikerre készülhetnek.

Alba Fehérvár (12., 0-5) – MTK Törökbálint (4., 3-2) (vasárnap, 15:00)

Egyelőre nem látszik, hogy ki ellen lesz esélye ebben a roppant kiegyensúlyozott Nyugati csoportban a fehérvári U23-asoknak, talán a PVSK fiataljai ellen mozgósítanak mindenkit, hogy presztízsből is legyőzzék baranyai riválisukat. Az MTK-nak kötelező feladat még idegenben is a vasárnapi meccs, azzal együtt is, hogy ez lenne az első vendégként aratott sikere Szarvas Gábor alakulatának. 

PVSK-Kronosz Kiadó (8., 2-3) – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém (3., 3-2) (hétfő, 17:00)

Vajon elkapja-e a másik nagy esélyest is hazai pályán a PVSK? A Veszprémnek lehet aggódnia valója bőven, az idei játékuk (és eredményeik) egyelőre messze van a meggyőzőtől, legnagyobb különbségű győzelmük is mindössze nyolc pont volt, az is odahaza, a királynék városában. A pécsi srácok biztosan bizonyítani akarnak egy másik nagy favorit ellen is, hogy az OSE két vállra fektetése nem egyszeri fellángolás volt csupán, ennek megfelelően pedig kellemetlen perceket okozhatnak Körtélyesiéknek, akik egy esetleges vereséggel visszaeshetnek a középmezőnybe is.
 

Fotó, Slide: debka.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus