NBI/B - négy között a Veszprém és az OSE

Az Oroszlány és a Veszprém már megváltotta jegyét az elődöntőkre, a két nyugati nagyágyú ráadásul egymással mérkőzik a döntőbe jutásért. A Törökbálint viszont nem adta ilyen könnyen magát hazai pályán, így ők készülhetnek a mindent eldöntő harmadik összecsapásra, csakúgy, mint a DEAC és a Vasas gárdái is, a hajdúságiak ugyanis nem tudták odahaza lezárni a párharcot.

Rájátszás az 1-8. helyért:

OSE Lions - Békési SzSK 92-69 (21-19, 19-18, 25-11, 27-21)

A hosszabb kispad döntő lett a párharcban, amíg bírták a Békés rutinos kezdői, addig partiban voltak az Oroszlánnyal, de a harmadik negyedben kiütközött a kétmeccses fáradtság Komáékon, az OSE pedig eldöntötte a továbbjutást. A K-osztály mind a négy tagja 30 percet töltött legalább a pályán, és kellett is az ő jó teljesítményük, hogy életben tartsák elődöntős álmaikat, Koma 21 ponttal volt csapata legjobbja, mögötte Krstic lapátolt össze 15-öt, Kovács dupla-duplát szállított (10 pont, 10 lepattanó), míg Kertész aktív volt a mezőnyben (5 pont, 10 lepattanó, 3 gólpassz), de a túloldalon aranyat értek a kipihent kulcsjátékosok. A legtöbbet játszó Burai is csak 28 minutum erejéig koptatta a parkettet, ez idő alatt egy 12 pontos, 7 lepattanós, 5 gólpasszos és 2 blokkos performansz került a neve mellé. Vujovic (8 pont, 10 lepattanó), Wehner (14 pont) és a padról érkező Sonyák (18/9 pont)-Tanács (8 pont, 7 lepattanó) duó is hozzá tette azonban hazai oldalon a magáét, amivel két meccs után készülhet is az elődöntőre és a nyugati párharcra a Hepp-kupa ezüstérmes OSE.

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 az OSE javára.
 

MTK Törökbálint - Konecranes-Salgótarjáni KSE 89-84 (21-19, 24-24, 15-19, 29-22)

Nem bírtak egymással a felek Törökbálinton, a vezetés többször változott a mérkőzés folyamán, de a harmadik negyed közepétől úgy tűnt, a Salgótarján tartani tudja minimális előnyét a házigazdákkal szemben. 70-72-nél azonban megrázta magát a Jakab-Boinitzer-Bihari trió vezette MTK, és egy 6-0-s mini rohammal a maga javára fordította a találkozót, amit az utolsó percre sikerült tíz fölé tornászni, kiegyenlítve ezzel a párharcot. A nógrádiaknál a kulcsemberek közül Schéda fogott ki gyengébb napot, de Madár, Sömenek, Helmeczi és Tutus tartották a lelket társaikban, és nem sok hiányzott hozzá, hogy már Törökbálinton kiharcolják az elődöntős szereplést. Jön a mindent eldöntő csata Salgótarjánban, ahol hiába nyert magabiztosan a hazai alakulat, a játékuk eléggé döcögött azon a mérkőzésen is.

A két győzelemig tartó párharc állása: 1-1.
 

Óbudai Kaszások - HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 66-79 (19-25, 16-11, 15-22, 16-21)

Kéz kezdőcentere (Kováts, Szeleczky) nélkül a tisztes helytállásra futotta a Kaszások erejéből, hazai pályán ugyan nagy erőbedobásra késztette a bajnokesélyes Veszprémet, de elodázni nem tudta a bakonyiak továbbjutását. Pedig sokáig versenyben voltak a palánk alatt Mondzingerre (15/3 pont, 7 lepattanó), a mezőnyben pedig a Sebők (10/3 pont), Lakosa (12/6 pont, 3 szerzett labda) párosra támaszkodó óbudaiak, a záró negyedben még három pontra is tudtak zárkózni, de a rutint szállító Körtélyesi (20/3 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 eladott labda, 8 kiharcolt fault) és Simon (18/3 pont, 6 lepattanó, 7 kiharcolt fault) megrázta magát a kritikus pillanatokban, amivel sikerült idegenben lezárniuk a párharcot, és készülhetnek az Oroszlány elleni elődöntőre.

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Veszprém javára.
 

DEAC Kamilla Gyógyfürdő - Vasas Akadémia 74-75 (19-29, 22-15, 8-18, 25-13)

Nincs döntés ebben a negyeddöntőben sem, a Vasas nagy küzdelemben, egy egylabdás mérkőzésen visszavette a pályaelőnyt riválisától, és odahaza vívhatja ki a négy közé jutást. A pasarétiek szinte végig kézben tartották a mérkőzést, elsősorban a jól mozgó Katona (17/9 pont, 4 szerzett labda) és a második félidőben sérülése miatt kevesebb lehetőséget kapó Garamvölgyi (14 pont, 10 lepattanó, 3 blokk) játékának köszönhetően, előnyük tíz pont körül mozgott három negyeden keresztül is. A debreceniek a végén gyújtották be a rakétáikat, az extrát hozó Nagy Botond (24/12 pont, 12 kiharcolt fault, 6 gólpassz) és a hajrában három triplát is elsüllyesztő (12/12) Erdei hozták vissza a meccsbe csapatukat, sőt a gyenge dobóformát kifogó Patkovic (14 pont, 29 %) büntetőjével 74-73-ra a vezetést is megszerezték. A négy faultját korán beszedő Surmann Péter azonban egy jó leosztással még észre vétette magát másodpercekkel a vége előtt, a befejező ember pedig a csapatkapitány, Zsemlye Sanyi lett, aki egy közelivel megnyerte a mérkőzést a pasarétieknek. Jöhet tehát a mindent eldöntő harmadik összecsapás a fővárosban!

A két győzelemig tartó párharc állása: 1-1.

 

Rájátszás a 9-16. helyért:

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Budapesti Honvéd SE 87-66 (27-19, 19-13, 19-15, 22-19)

Három alapembere (Máté Márk, Szollár Gergő, Kerpel-Fronius Gáspár) nélkül nem volt sok keresnivalója a Honvédnak a rutinos győriek otthonában, a Nárai és Kovács 20-20 pontjára építő házigazdák negyedről negyede őrölték fel fiatal ellenfelüket, tetemes előnyt kiharcolva a budapesti visszavágóra. A vendégeknél Haris Róbert volt elemében leginkább, ő szezoncsúcsot jelentő 27 ponttal próbálta meccsben tartani társait, de közülük csak Stefán Dávidtól érkezett nagyobb segítség egy 10 pont, 9 lepattanós este formájában. A Győrnél a már említett Nárai lekapkodott még 15 lepattanót is, Márkus 10 pontja mellé szerzett 4 labdát és kiosztott 7 gólpasszt, de a Gombás-Ruják-Baruta trió is átlépte a tízpontos határt.

Bajai Bácska FKE - Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 89-93 (28-21, 24-19, 19-23, 18-30)

Mándity (35 pont, 8 lepattanó, 6 kiharcolt fault) és Katyanszki (22 pont, 11 lepattanó, 5 szerzett labda, 11 kiharcolt fault) ugyan extra napot fogott ki hazai oldalon, de a Tiszaújváros csapatként múlt felül a bácskaiakat, értékes idegenbeli győzelemmel szerezve előnyt a borsodi visszavágóra. Az ellentétes félidőket hozó összecsapáson a végére tartalékoló Brunyánszky-legénység nagyobb rotációs lehetősége bizonyult döntőnek, mivel az egyaránt 20 fölé jutó Czura (23/9) és Varga (21/12) duón kívül Mohay (8 pont, 6 lepattanó, 7 szerzett labda, 4 gólpassz) és Osnach (17/3 pont, 5 lepattanó) is hozzátette a magáét, amire már nem volt válasza a két ászára támaszkodó Bajának.

MEAFC - Tehetséges Fiatalok-Budapest 72-86 (14-36, 22-18, 12-18, 24-14)

Ellenállhatatlan nyitó negyedének köszönhetően nem csak a mérkőzést, de nagy valószínűséggel a párharcot is eldöntötte a TF együttese. A fővárosiak hibázni is alig tudtak az első etapban, míg a házigazdákat a sérülések sújtották egyre nagyobb számban, Drahos fájdalmakkal játszotta végig a mérkőzést, de teljesítményére kihatott sérülése, másik irányítójuk, Kiss Balázs bokája a meccs napján ”mondta fel a szolgálatot”, és ha ez nem lett volna elég, Szepesi is kiszállt hét perc játék után a hazai csapatból. A vendégeket ez persze egyáltalán nem zavartatta, öten értek el legalább 12 pontot náluk, köztük is a legeredményesebb a 23-ig jutó Beák lett. A miskolciaknál is akadt egy 23-as, Tóth Tamás jutott el ugyanennyiig, közte hét távolival, utána még a 15-el záró Galló és 11-et összekaparó Szojka igyekezete dicsérhető, de a győzelemre nem volt reális esélye a MEAFC-nak.

Vásárhelyi Kosársuli – Metal-Work Bonyhádi KSE 72-67 (17-12, 22-18, 19-24, 14-13)

Ötpontos előnyt szerzett a bonyhádi visszavágóra a Vásárhely együttese, amit annak fényében bánhatnak csak, hogy volt ennél nagyobb különbségű vezetésük is a találkozón. A 22 pontos Vas és a 17-ig jutó Czibere vezetésével kontrol alatt tartotta az első félidőt a hazai gárda, de a térfélcserét követően a Baki-Jilling fémjelezte tolnaiak tudták jobban érvényesíteni akaratukat. Az egyre fogyó előnyt nehezen is viselte a házigazda, két technikai is borzolta a kedélyeket, ráadásul a záró szakasz elején Baki révén egyenlíteni is tudott a címvédő Bonyhád. Rendezni tudta azonban sorait Elek András alakulata, és végül higgadt játékkal behúzta az első meccset a Váráshely.

 

Rájátszás a 17-24. helyért:

Microsec-BUDAFOK - SMAFC-NYME 62-54 (10-19, 18-7, 13-18, 21-10)

Magas színvonalat ugyan nem hozott a derbi, de nagy küzdést annál inkább, melyen végül a kevesebbet hibázó budafokiak örülhettek. A Drevenka-Fehér-Mészáros alkotta mezőnytrió hozta a meccset a házigazdáknak, a 62 dobott pontból 43-at ők hoztak össze, rajtuk kívül Verbényi és Vajda palánk alatti munkája kellett még a sikerhez, ketten együtt 18 lecsorgó labdát kaparintottak meg. A soproniaknál Berneczei volt az első számú vezér, dupla-duplája (12/3 pont, 12 lepattanó) azonban nem volt elég, az utolsó negyedben a Budafok ritmust tudott váltani és behúzta a mérkőzést.

Concordia Motax KC Pápa - KTE-Duna Aszfalt 83-70 (19-15, 22-26, 23-22, 19-7)

Sorozatban aratott negyedik győzelmével menekül a kieső zónából a Pápa gárdája, amely a szezon végére találta meg a saját játékát. Keresztes dominanciáját (30 pont, 10 lepattanó, 9 kiharcolt fault, 5 blokk) a palánk alatt jól érzékelteti, hogy a kecskemétiek több triplát emeltek rá (35/10), mint ahány kétpontos kísérletük volt (29/17) a mérkőzésen. Puszta, Szanati és Németh is felnőtt azonban a hazaiak centere mellé, míg a túloldalon a Jakab-Keller-Piukovics trió vitte a prímet, de a festék környékén nem volt keresnivalójuk, kintről pedig jobb dobószázalékkal lehetett volna csak esélyük.

PVSK-Kronosz Kiadó - Microsec-BUDAFOK 70-59 (14-15, 23-10, 18-20, 15-14)

Egy jó negyed elég volt a döntéshez a pécsieknek, a másodikban dűlőre is vitte a dolgot a 18 pontos Antóni és a tripla-duplát ostromló Krnjajski (8 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) vezetésével a hazai együttes. A vendég budafokiak 38%-os dobóteljesítménye ugyan nem számít egetrengetően rossz eredménynek, de az 52%-os büntetőzés, illetve a 23 eladott labda már annál inkább, ráadásul többen is faultproblémákkal küzdöttek a kulcsembereik közül.

MAFC II. - SMAFC-NYME 57-70 (13-18, 19-17, 7-15, 18-20)

Nem játszott alárendelt szerepet a MAFC együttese a soproniakkal szemben, de a 20 pontig jutó Nagy Gergő, a masszív dupla-duplát hozó Berneczei László (14/6 pont, 17 lepattanó) és a palánk alatt jól mozgó Werner Viktor (9/3 pont, 12 lepattanó) lelassítása túl nagy falat volt még így is nekik, így újabb vereségbe szaladt bele a sereghajtó. Vittay és Siklós húzták leginkább a hazaiak szekerét, akik ismét a festéken belül játszottak alárendelt szerepet, a lepattanócsatát 30-56-ra bukták el a vendégekkel szemben.

Alba Fehérvár-DKKA - EKF-Eger-KOK SE 58-83 (14-23, 6-18, 23-20, 15-22)

Szezonbeli egyik legjobb játékát nyújtva meglepően sima győzelemmel távozhatott a nyugati élcsapatokat is többször megizzasztó Fehérvár otthonából az Eger gárdája. A hevesieknek szinte minden összejött támadásban, mindamellett, hogy ezúttal védő oldalon is remekeltek Váczi Péter legényei, így a Filipovics-Molnár duóra támaszkodó hazaiaknak esélyük sem volt a győzelemre. Tóth Zoltán szállította a pontokat (20/18) az egrieknek, de gyakorlatilag mindenki hozzátette a magáét, megnyerték a lepattanóharcot (34-42) és jobban céloztak mezőnyből (38% ill. 43%) is.

 

Fotó (1.): mtkbasket.com
Fotó (2., slide): debka.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus