Oroszlányba kellett egy jó Tanács

Változatos évadon van túl Tanács Attila, akinek részére a nemrég befejeződött szezonban volt hullámvölgy és hullámhegy egyaránt. Volt benne "balhé", eltiltás, szerencsét próbált külföldön, megsérült, de minden jó, ha jó a vége - végül bajnokcsapat tagja lett, vezéregyénisége volt az NB II-t megnyerő Oroszlánynak. A remek felépítésű kosaras a szezon elején történtekről is nyíltan, őszintén mesélt, s nem csak a mostani szezonjáról beszélgettünk.

- Attila, rögtön az elején "essünk túl a nehezén", hogyan emlékszel vissza arra a balhéra, amely az eltiltásoddal végződött, még a szezon elején Debrecenben?

- Nem volt szép - kezdte nagyot sóhajtva Tanács Attila. - Aki ismer, s tudja milyen habitusú játékos vagyok, tudja, korántsem ez jellemző rám, de akkor, ahogy mondani szokás, elgurult nálam a gyógyszer. Feszült légkörű rangadót játszottunk a Salgótarjánnal a DEAC otthonában. Úgy éreztük, dobásaink után Kaluha Csabi és még egy-két debreceni mezőnyember alánk akar állni, lépni, ami nagyon sérülésveszélyes. Korábban  nekem is volt gondom a térdemmel, nem szerettem volna újra megsérülni. Szóltam én is Kaluha Csabinak is, társaim is, eleinte azt gondolom, normális hangnemben, sőt, jeleztük a játékvezetőknek is, hogy ez így sérülésveszélyes. Aztán Csabi elkövetett egy sportszerűtlen szabálytalanságot Sebők Tomival szemben. Ott voltam a közelben, s nem tagadom, nálam ekkor leszállt a lila köd, és megtettem, amit megtettem. Elismerem, csúnya, nem sportpályára illő megmozdulás volt. Később sokszor végiggondoltam az esetet, és nagyon szégyelltem magam. Mostanra azonban úgy érzem, túl vagyok rajta, megkaptam a megérdemelt büntetést, s próbálok csak előre nézni.

- Jött a több hónapos eltiltás, te pedig szerencsét próbáltál külföldön...

- Igen, Németországba hívtak ki úgy, hogy munka mellett kosarazhatok, heti öt edzéssel. Ez az a csapat, amelyben a két Surmann fivér is játszik, és magasemberre volt szükségük. Nem volt könnyű a döntés, hiszen itthon volt a barátnőm, de végül belevágtam. Jó lehetőségnek tűnt, de végül nem tudtunk megegyezni, így hazajöttem.

- Itthon pedig Salgótarján helyett Oroszlányban kötöttél ki...

- Salgótarjánban is szívesen láttak volna, de Kiss Karcsi jelezte, hogy Oroszlányban nagy dolgok vannak készülőben, nézzem meg, örülne, ha részese lennék. Ennek kapcsán ismerkedtem meg az elnökkel, Beck Ferenccel. Megfogott az ottani légkör, a hangulat. Kicsit a szegedi nevelőegyesületem hangulatára emlékeztetett, s úgy gondoltam, itt van, lehet lehetőségem valamit visszaadni a kosárlabdának abból, amit annak idején kaptam tőle.

- Ezt hogy érted?

- Kis srácként imádtam a nagy, a felnőtt Szeged NB I-es meccseire járni, s részben talán ennek is volt köszönhető, hogy később NB I-es játékos lettem. Búzás Sanyi és Jáhni Pisti nem csak játéktudásuk, emberi tulajdonságaik miatt is példaképeink voltak. Most Oroszlányban több mint kétszáz kis srác kosarazik, és ők a következő évadban már nem NB II-es, hanem NB I B-s meccseket, csapatokat, játékosokat láthatnak, erre gondoltam.

- Volt egy sérülésed már Oroszlányban, amely után az is kétséges volt, játszhatsz-e egyáltalán a szezonban...

- Igen, az alapszakasz megnyerése szempontjából döntő soproni meccsünk előtti utolsó edzésen történt. Egy rossz esés után éreztem, hogy valami nincs rendben, de úgy gondoltam, kialszom magam s rendbe jön. Ehhez képest életem talán leginkább átszenvedett éjszakáját éltem át, s másnap orvoshoz menet rosszul is lettem. Azt gondoltam, idegbecsípődésnél nem lehet súlyosabb, de a tatabányai kórházban, ahová klubunk elnöke, Beck Ferenc vitt el, miután szóltam neki hogy rosszul vagyok, kiderült: légmell. Nyolc napig ott feküdtem, majd Budapestre kerültem, ahol három napra rá, szinte varázsütésre, hogy mitől azt máig nem tudom, de meggyógyultam. Következett a rehabilitáció, bő egy hónapot hagytam ki, de szerencsére az évad vége felé visszatérhettem.

- Mennyire érzed teljesnek az A-csoportos karrieredet, s egy kis NB I B-s, NB II-es kitérő után vágysz-e vissza az élvonalba?

- Azt gondolom, nálunk nem igazán mernek bátran a fiatalokhoz nyúlni, szerintem én annak idején már jó régen azért kerülhettem be az élvonalbeli keretbe, mert nem volt pénz légiós center igazolására. A Balkánon s fejlett kosaras kultúrákban tizennyolc-húsz éves játékosok már kulcsemberek a felnőtt csapatban, lehet, ha ott is megadnák ilyen korán a lehetőséget fiataloknak, sokan igen messze jutnának, de sajnos itt ez nem szokás. Időnként, ha már eldőlt a meccs, bekerülnek a végén egy-két percre, így nehéz fejlődni. Ezzel együtt a Szegednek rengeteget köszönhetek. Jelen pillanatban azt mondom, jól érzem magam az NB I B-be feljutó Oroszlány csapatánál, ahol a vezetők reálisan gondolkodnak, az emberek, a szurkolók pedig imádják a csapatot, a kosárlabdát. Remélem, egy osztállyal feljebb is sokszor sikerül majd győzelemmel megörvendeztetni őket.

 

Foto, Slide - Makovi Péter

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus