Szabó Miklóssal és egy kanadai irányítóval erősít a DEAC

Jahmal Jones kéthetes próbajátékra érkezik a DEAC-hoz, Szabó Miklós pedig a hét elején hivatalosan aláírt volt klubjához.

A debka.hu beszámolója Jahmal Jones leigazolásáról:

A DEAC Kamilla Gyógyfürdő újabb játékost szerződtetett a kanadai Jahmal Jones személyében. A 185 centiméter magas, irányítóposzton bevethető játékos 2015-ben végzett a Ryerson College egyetemen, ahol öt szezonon keresztül több, mint 120 mérkőzésen 16.5 pontot átlagolt. 2011-ben hazája felnőtt válogatottjába is meghívást kapott, a Pánamerikai Játékokon pedig pályára is lépett.

Profi karrierjét a cseh első osztályú Bohemilk Turi Svitavy együttesében kezdte a tavalyi szezonban, 39 mérkőzésen 14.7 pontot, 4.8 lepattanót, 5.4 gólpasszt és 1.9 szerzett labdát jegyzett. Az Eurobasket szakportál a bajnokság legjobb játékosai közé választotta. A 2016-17-es szezont az észt Tallinna Ulikool Kalev csapatában kezdte, hat mérkőzésen 12.5 pontot, 3.8 lepattanót, 4 gólpasszt és 1.5 szerzett labdát átlagolt. Három mérkőzésen az Eurochallangeben is szerepelt (7 pont, 3.7 lepattanó, 7 gólpassz, 2 szerzett labda).

A játékos már Debrecenben van, a csütörtök esti edzésen már csatlakozik is új csapatához. Jahmal Jones végleges szerződtetéséről a szakmai stáb két hét próbajáték után dönt.
 

A debka.hu beszámolója Szabó Miklós visszatéréséről:

A mai napon hivatalossá vált, hogy a DEAC Kamilla Gyógyfürdő vezetőségének sikerült megállapodnia a debreceni kötődésű, egykori felnőtt magyar válogatott Szabó Miklóssal. A Magyarországon Debrecenben, Sopronban, Szolnokon és Szombathelyen is megforduló center kedden már csatlakozik új csapatához, a tervek szerint a hétvégi Békés elleni idegenbeli mérkőzésen már pályára is lép.

– Az elmúlt években Svédországban kosárlabdáztam, de az előző szezon után a csapatom anyagi problémák miatt nem tudta vállalni az indulást. Idén alacsonyabb osztályban még játszottam, de elsősorban a civil életemre és a családomra koncentráltam. Nem terveztem a visszatérést, de Becsky István megkeresett az ünnepek előtt, és végül úgy döntöttem, hogy elfogadom az ajánlatát. Nagyon sokat köszönhetek Debrecennek, szeretném, ha a városnak újra A-csoportos csapata lehetne, ez is szerepet játszott a döntésemben. –nyilatkozta az éppen a stockholmi reptéren várakozó játékos.

Becsky István szakosztályvezető elmondta, hogy Szabó Miklóssal a szezon végéig állapodtak meg, de természetesen, ha úgy alakul, hosszabb távon is számolnak vele. Az erősítések ezzel még nem értek véget, rövidesen további változások várhatóak a játékoskeretben. Mint ismert a DEAC jelenleg a Keleti-csoport rájátszást jelentő negyedik helyén áll, mindössze két győzelemmel lemaradva a listavezető MEAFC mögött.
 

Forrás, Foto, Slide - debka.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus