2014-15: Top10 dobóhátvéd

Mivel a tegnapi napon az irányítóknál többen is "elvesztek" a nevek között (Irving és Conley összevetése), így ma először nevek nélküli indoklások kerülnek ki, hogy ki miért került oda a 10-es listán, ahova, a konkrét személyazonosságok pedig 19:30-kor.

(A játékosok így is felismerhetőek, a cél mindössze annyi, hogy ne az első reakciókra alapozva fogalmazzunk meg véleményt erről vagy arról az emberről)

 

1. Klay Thompson (Golden State Warriors)

Kiváló shooter (41.7% tripla), és összességében is jó scorer (18.4 pont, 55.5% TS), a hátvédtársa által megbontott védelem elleni ütemelőnyét egyre jobban használja betörésekre, illetve tiszta középtávoli tempóhelyzetek kialakítására is. Emellett (talán) a legjobb védő ezen a poszton, aki nemcsak ketteseken, de a legjobb irányítókon is képes elit védőmunkát bemutatni, ezt tavaly a PO-ban is bizonyította, és a benne rejlő potenciálnak ezen az oldalon alig-alig van határa. Első opcióként még nem próbálták ki, és valószínűleg csapatában nem is lesz majd erre szükség, de mivel egy, a betöréseket átlag fölötti szinten művelő játékossal az oldalán is nagyon hasznos tud lenni támadásban - lassan csak ilyen egyes lesz a ligában, míg klasszikus irányító alig -, nincs túl nagy labdaigénye, védekezésben pedig két poszton is egészen nyugodt szívvel használható, így nálam ő a legjobb dobóhátvéd jelenleg a ligában.

2. Arron Afflalo (Denver Nuggets)

Bizonyított első(-második) opció támadásban (18.2 pont, 42.7% tripla, 57.4% TS) úgy, hogy csapatában olyan nagyon sok mindenkire rajta kívül azért nem kellett figyelni. Azt is hozzá kell tenni, hogy ezeket a számokat egy gyenge együttesben hozta, de a pontmennyiség mellett a hatékonysága pont ezért nagy dolog. Most visszakerült korábbi klubjához, ahol sokkal jobb társak mellett játszhat (elvileg), így visszaeshetnek számai, viszont azt az utóbbi években bizonyította, hogy első számú shooter (egy 30%-os szezonja mellett 40% környékén vagy jócskán afölött dobta a triplákat az utóbbi 7 szezonjából 6-szor), és az utóbbi egy évben letette a névjegyét, mint "slasher" is. Igazi Jolly Joker, mivel korábban hozzászokhatott a kisebb szerepkörhöz is - ligába kerülésekor leginkább védekezésével tudott helyet követelni magának csapatában, ez a jó tulajdonsága pedig azóta is fenn áll.

3. Joe Johnson (Brooklyn Nets)

Nem mindig volt tavaly (sem) első számú játékos saját együttesében, pedig sokkal jobb volt akkor az egész csapatnak, mikor ő állt az élre. Kevésbé szórja már a pontokat, mint korábban (15.8), viszont ezt a mennyiséget nagyon jó hatásfokkal szerzi (40.1% tripla, 56.4% TS). Termete miatt nemcsak SG-kre, de kiscsatárokra is nyugodt szívvel rá lehet állítani, nagyon fizikális és lelkiismeretes védő. Ami miatt Top3 nálam a következő idény előtt az a clutch mutatója. Valami egészen félelmetes statisztikát gyártott az elmúlt két évben, március végi adat: a rendes játékidő vagy a hosszabbítás utolsó 10 másodpercében egálnál vagy három pontosnál nem nagyobb hátránynál 7/7 volt a mezőnymutatója. Ha egy dobásod van a végén, azt neki adod (szerintem posztfüggetlenül).

4. James Harden (Houston Rockets)

Egészen kiemelkedő támadóstatisztikái vannak (25.4 pont, 61.8% TS), amivel magasan a többi, ezen a poszton található játékos fölött van... illetve lenne, ha a kosárlabdát csak támadásra játszanák. Védekezésben azonban nemhogy nem jó vagy átlagos, de óriási hátrányt jelent csapatának, ez pedig a meccsek körülbelül 50%-át azért kiteszi. A világbajnoki elődöntőben egy bizonyos Mindaugas Kuzminskas csak róla szórt 12 pontot nagyjából egy negyed alatt, amivel a litvánok még éppen életben maradtak a félidőben. A harmadik negyedben aztán emberünk berámolt 16 egységet, de ez jól mutatja játékának kettősségét - az NBA-ben viszont a litvánoknál szinte csak jobb csapatok vannak, Kuzminskasnál meg jobb játékosok. Az teljesen világos, hogy a liga egyik legjobb egyszemélyes támadógépezete - gólpasszátlaga (6.1) ellenére azért nagyon sokszor túlságosan csőlátású is -, viszont amíg úgy védekezik, mint Gandalf ("jöttömre öt nap múlva... számítsatok"), addig nálam a legjobb two-way kettesek értékesebbek, mint ő.

5. Dwyane Wade (Miami Heat)

Ő listán a legbelőhetetlenebb. Nagyon jó számokat hoz mindenhol, sokoldalú játékos (19.0 pont, 4.7 gólpassz, 4.5 pattanó), hatékony scorer (58.8% TS) annak ellenére is, hogy triplázása továbbra sem létezik, pedig nagyban megkönnyítené életét (28.1%), és védő oldalon is elég aktív - bár itt meg sem közelíti korábbi szintjét. Ha ezt tudja tartani egész idényben, akkor sima Top3 szerintem, viszont az elmúlt három szezonban 58 mérkőzést hagyott ki összesen, az előző idényben ebből 28-at. Nincs meniscus a térdében, és a szisztematikus pihentetés ellenére sem volt jó állapotban a rájátszásban. Amikor a pályán tartózkodik, akkor még mindig az egyik legjobb a poszton, de a meniscus nem fog visszanőni, így abban szerintem csak reménykedni lehet, hogy kicsit jobb állapotba kerül jövőre - ez az idő előrehaladtával nem hogy egyre kisebb, de egyre komolyabb gondja lesz. Távozott legjobb csapattársa, ami miatt nagyon könnyen elképzelhető, hogy átlagai nőhetnek, de idén nem biztos, hogy bele fog férni, ha a meccsek 35%-át egyszerűen kiüli, a nagyobb terhelés pedig komolyabb gondokat is előhozhat nála.

6. Lance Stephenson (Charlotte Hornets)

Nagyon jó adottságokkal rendelkező dobóhátvéd, aki alkalomadtán irányítani is tud, és bár alapvetően nem első számú opció, a meccsek bizonyos szakaszaira képes ilyen szerepkörbe is fellépni, saját magának és másoknak is kialakítani a helyzeteket. Hatékony scorer összességében annak ellenére is, hogy nagyon sokszor pörög túl (13.8 pont, 56.4% TS), és egyre jobb a triplavonalon túlról is, bár még mindig csak alulról súrolja az átlagos szintet (35.2%). A pontszerzést leszámítva talán a legsokoldalúbb kettes (7.2 pattanó, 4.6 gólpassz), védekezésben is levakarhatatlan, nagyon erős felépítésű és gyors is, így három poszton is használható hátul. Ami komoly probléma nála, hogy minden erényét agyon tudja lőni 1-2 olyan megmozdulásával, amin el is buknak 1-1 fontos meccset, nagyban hasonlít ebben Russell Westbrookhoz. Nagyon sok van benne, amennyiben képes a tomboló energiáit kordában tartani vagy jóra fordítani, és tovább javít távoli dobásain.

7. Monta Ellis (Dallas Mavericks)

Meglepően jól sikerült számára az elmúlt alapszakasz, hiszen egy káoszcsapatból átkerült egy egészen decens nyugati együtteshez, ahol nemcsak meg tudta tartani számait (19.0 pont, 5.7 gólpassz), de hatékonyságát jócskán növelte is (49.3->53.2 TS%). Nem túl jó védőjátékos, de támadásban annyira sokoldalú, akár időszakonként irányítani is képes kosaras, hogy tavaly bőven ellensúlyozta ezt a hiányát, és csapatának egyik vezérévé nőtte ki magát - ez jól játszó, hatékony együttes esetében még nem fordult elő vele korábban. Némi kétségem van, hogy tudja-e ugyanezt a szintet tartani jövőre is, nem a kiegyensúlyozottságáról volt híres a korábbiakban, de ha mégis sikerül neki, akkor helye van a Top10-ben.

8. Jamal Crawford (Los Angeles Clippers)

Nagyon jó, és jelenlegi állomáshelyén hatékony scorer (18.6 pont, 55.6% TS) annak ellenére, hogy sem a mezőnyszázaléka (41.6%), se a triplaszázaléka (36.1%) nem túl jó, viszont sokszor állhat a büntetővonalra, és ezeket a helyzeteket ki is használja (86.6%). Védekezésben vannak rendesen gondjai, de nem is azért tartják, hanem hogy a padról beszállva új lendületet adjon csapatának, ezt pedig maradéktalanul meg is teszi, társakra sincs nagyon szüksége ahhoz, hogy helyzetbe kerüljön és azokat pontokra váltsa. A négypontos akciók felkent hőse, +4-nél a végjátékban nem érdemes a közelébe menni.

9. Wesley Matthews (Portland TrailBlazers)

A top3-amhoz közeli statisztikákat hoz támadásban (16.4 pont, 58.8% TS), nagyon jó csapatember, és védőoldalon is messze átlag felettire képes. Produkálja mindezt hang nélkül, nyugati PO-csapatban, jó triplamutatóval (39.3%) és úgy, hogy öt éves karrierje alatt összesen 13 mérkőzést hagyott ki eddig, nagyon megbízható, lehet rá számítani. Ami miatt nem kerülhet a lista elejére nálam: nemhogy első vagy második, de leginkább még csak harmadik opcióként sem használják, így a szép statokat azért helyén kell kezelni. Kiváló role player, de nem úgy tűnik, hogy nagyon több lehet benne.

10. Manu Ginobili (San Antonio Spurs)

Egykor vitathatatlanul ő volt a liga legjobb cserejátékosa, de az idő vasfoga meglátszódik már rajta. Jóval kevesebbet is játszott az utóbbi három idényében (22.8 perc), viszont ezt az időt hasznosan tölti el. Ennyi idő alatt kiosztott 4.3 gólpassza mutatja, hogy nem egyszerű dobóhátvédről van szó, 12.3 pontját pedig 59%-os TS mutatóval hozza úgy, hogy amikor pályán van, az egyik legtöbb figyelem rá hárul az ellenfél védőitől. Nagyon sokféleképpen képes büntetni támadásban még most is, annak ellenére, hogy már csak 35% alatt triplázik, és sokkal kevesebbszer tör be és harcol ki faultot, mint korábban. Védekezésben sosem volt egy igazán acélos kosaras, és egykori clutch játéka sem a régi már - néha-néha jön már csak elő nála, igaz, jóval kevesebbszer van rá szükség -, de még így is ott van szerintem a 10 legjobb kettes között.

 

És akik kimaradtak

Bradley Beal: Irányítóknál vizsgált csapattársához hasonlóan óriási lehetőségek rejlenek benne, de ahogy hátvédtársa, úgy ő is csak ígéret egyelőre. 40.2%-os triplázása már mutatja, mire lehet képes a későbbiekben, de 17.1 pontját 50.7%-os TS-sel szerzi, az nagyon gyenge hatékonyság egyelőre összességében.

Kevin Martin: A liga legjobb büntetőkiharcolója volt valamikor, kintről, bentről mindenhonnan veszélyes volt. Most sem rossz, hiszen 19.1 pontot hoz meccsenként, 55.3%-os TS-sel (38.7% tripla, 89.1% büntető), de egyrészt teljesen használhatatlan hátul, másrészt sérülékeny is. (Alig-alig maradt le a Top10-ről azért)

Jimmy Butler: Nagyon kiugró szezonja volt a második, az 1-gyel ezelőtti, 2013/14-ben pedig All-Defensive második csapatba is választották, ami sokat mond hátul végzett tevékenységéről, de támadásban nagyon sokat erőlködött, 40% alatt volt a mezőnymutatója és 30% alatt a triplaszázaléka. Komoly lehetőségek vannak benne, ráadásul egy igen erős csapatban, de ahhoz vissza kell találnia a két évvel ezelőtt formájához.

Avery Bradley: Nehéz karrierkezdet után igazi pióca védő lett, ráadásul úgy tűnik, megtanult triplát is dobni (39.5%), és támadásban egyre használhatóbb (14.9 pont). A hatékonysága azonban még mindig nagyon pocsék a dobásokat tekintve (51% TS), és az utóbbi két idényben 54 meccset hagyott ki összesen, mindkét válla szétment.

Ray Allen: Hall of Famer, de az utóbbi két évben 10 pont körüli játékos lett már csak. Hiába a fontos hármasok, csak sokadik opció már támadásban, így Top10-ben szerintem már nincs helye

DeMar DeRozan: Ő a másik SG, aki jócskán 20 pont fölött átlagol (22.7), de ahogy a negyedik helyezett, úgy ő is kiválóan játssza a láthatatlan embert védekezésben. Vannak jelek, hogy ő legalább próbálkozik, és neki leginkább csak az a gondja, hogy fizikailag simán meg lehet enni, nincsenek azért üres területet védő megmozdulásai. Amiért nem kerülhet fel a listára: nem annyira hatékony scorer (53.2%), pedig meccsenként 8-szor állhat a vonalra - tripladobása nincs (30.5%), amivel szinte megállíthatatlan lehetne támadásban.

Kobe Bryant: Minden idők listáján ott lenne valahol elöl, de Achilles-szakadás után térne vissza - ami többeknél jelentette a pályafutás végét, mint ahányan meg tudták közelíteni korábbi szintjüket -, majdnem egy teljes idényt kihagyott, volt gondja a térdével is. Sokoldalú támadójátékos, ezen a téren megtalálhatja azt a szerepet, ahol hasznos tud lenni, de már sérülése előtt is átlag alatti védő volt (az utolsó két évben), nagyokat pihent hátul, és ez egy ilyen visszatérés után nem hiszem, hogy megváltozna. Ha valakiben van akaraterő, hogy ez mégis máshogy történjen, az ő lehet, de jóval nagyobb esélyt látok ennek ellenkezőjére.

JJ Redick: Kiváló dobójátékos (15.2 pont, 39.5% tripla, 91.5% büntető, 59.8% TS), abban a csapatban kezdő, ahol a 8. helyezett csere, viszont támadásban csak 3-4. opció leginkább, így a rá irányuló gyengébb védekezés miatt a statjait óvatosan kell kezelni, és eléggé gyenge védő is emellé.

Kyle Korver: A liga egyik legjobb specialistája, 12.0 pontját ligaelső 47.2%-os triplamutatóval dobta idén, ráadásul TS%-ban is ő volt a legjobb (65.3%). Mindent a helyén kell kezelni, hiszen messze nem első számú opció volt csapatában, másokra nagyobb figyelem hárult, de mindenki ismeri már erősségét, ennek ellenére is halálpontos kintről. Triplákon kívül viszont szinte semmit nem tud, sem védelmet bontani, sem egyénileg védekezni - előnyére legyen írva, hogy csapatvédekezésben viszont egészen sokat fejlődött az utóbbi pár évben.

Eric Gordon: Talán le lehet kopogni, hogy térdsérülései mögötte vannak, ettől függetlenül olyan első-második opció támadásban, akire építeni nem lehet - első idényét leszámítva 64 meccs volt a legtöbb, amit egy szezonban kibírt. Támadóstatisztikái nem rosszak (15.4 pont, 54% TS), kintről is veszélyes (39.1%), de védekezésben fénykorában sem volt egy fenomén, sérülései óta pedig még ennél is kevesebbet tesz le a parkettre ilyen tekintetben.

Tony Allen: A liga legjobb kettes posztos védője volt évekig, de kezd ebben a tekintetben is megkopni - azért még így is bőven a legjobbak között van -, viszont támadásban annyira limitált (9.0 pont, 53.1% TS, 23.4% tripla), hogy szinte csak az üres ziccert tudja betenni a gyűrűbe.