Az edző, aki miatt Bill Russell nem lett 13-szoros bajnok

A játékos hét faulttal

Alex Hannum játékospályafutása nem bővelkedik komolyabb sikerekben, 6-7 pontot és 4-5 lepattanót átlagoló erőcsatárként húzott le nyolc szezont a ligában 1949 és 1957 között, legmesszebb első NBA-s évében, 1949-50-ben jutott, akkor a George Mikan féle Minneapolis Lakerstől kapott ki a Syracuse Nationalsszel (a Philadelphia 76ers jogelődje). Profi pályafutását egy évvel korábban az NBA első rivális-ligájában, az NBL-ben kezdte, ahol a legendás Oshkosh All-Stars színeiben kapott ki a nagydöntőben, ez a liga viszont a szezon végén egyesült a BAA-val és létrejött az NBA – az All-Stars tulajdonosa váratlanul elhunyt, a klub pedig azonnal meg is szűnt, így került Hannum Syracuse-ba. 

Hannum igazán sehol sem tudott megragadni, játszott a Rochester Royalsban (ma Sacramento Kings), az első Baltimore Bullets-franchise-nál, a Milwaukee, később St. Louis Hawksban (ma Atlanta Hawks), végül itt vonult vissza 1957-ben. Játékos-pályafutása legemlékezetesebb mozzanata, hogy egyike annak a három játékosnak, aki NBA-meccsen hatnál több személyi hibát ütöttek – 1950 decemberében a Boston Celtics ellen mutatta be a bravúrt, ami egyébként jól jellemzi Hannum játékstílusát is. Az egykori katona a pályán nem a "pengéről" volt híres…

Bár manapság már ritkán fordul elő, de a szabálykönyv egyik pontja szerint az NBA-ben a csapatok pályán lévő létszáma nem csökkenhet öt fő alá. Ha a benevezett játékosok közül csak négy játékos maradhatna bevethető, akkor az utoljára kipontozódó kosaras visszaállhat. A plusz szankció, hogyha újabb szabálytalanságot követ el, akkor nem csak személyi hibával, hanem technikaival is sújtják csapatát. Utoljára Robert Sacre 2014-ben a Lakers színeiben iratkozott fel azon játékosok közé, akik hat faulttal is a pályán maradhattak. 

Közepes kosarasból sztáredző

A magasember 1957 nyarán ugyan visszavonult, de nem ment messzire, csak főállású edző lett, hiszen az előző pár hónapban már játékos-edzőként szerepelt a Hawksban – nem is akárhogyan, hiszen a nagydöntőben óriási izgalmak közepette, hetedik meccsen vesztettek az első bajnoki címét szerző Bostonnal szemben. Hannum első teljes edzői évében már nem volt apelláta, a gárda Bob Pettit vezérletével remek alapszakaszt futott, majd a kétkörös playoffban előbb legyőzte a Detroit Pistonst, majd a döntőben megverte a Bostont is. 

Hannum és a Hawks útjai azonban ekkor elváltak (a pénzügyekben nem tudtak megegyezni), a vezetőedző ki is hagyott két évet, majd régi csapatánál, a Syracuse-nál vállalt munkát. Három évig edzette a gárdát, mindháromszor bementek a rájátszásba, de a nagydöntőről nem is álmodhattak a Boston keleti dominanciája mellett – 1963-ban a gárda el is költözött Phillybe és felvette a 76ers nevet. 

Wilt Chamberlain "megmentője"

Hannum is távozott, és a borzalmas szezont letudó San Francisco Warriors alkalmazta, ahol Wilt Chamberlainnel kellett megküzdenie, aki nem csak nőfalóként, de legendás edzőfalóként is bevonult a történelemkönyvekbe. Nem indult könnyen a kapcsolatuk, de Hannum kiváló edzői munkájának köszönhetően a nagydöntőig meneteltek, Chamberlain pedig nem csak hogy elfogadta, de nem sokkal később az ő jóváhagyásával álltak össze – Philadelphiában. 

Ugyanis a San Francisco pénzügyi válságba került, és az 1964-65-ös szezon közepén kénytelen volt eladni szupersztárját a Philadelphia 76ersnek – a rossz nyelvek szerint ebben Chamberlain keze is benne volt, akinek nagyon hiányzott New York éjszakai élete. A Warriors pillanatok alatt a liga egyik legrosszabb gárdája lett – 1966 nyarán Hannum sem maradt, Chamberlain sugallatára újra a Nationals/76ers franchise edzője lett.

Sok pletyka van arról, hogy mostanában mennyire irányítanak egyes játékosok franchise-okat, nos, Chamberlain anno azt is el tudta érni, hogy a csapatot 15 évig szolgáló abszolút klublegenda, Hannum egykori játékostársa, Dolph Schayes helyére új edzőt alkalmazzanak – úgy, hogy Schayes 1966-ban az Év Edzője volt…

Miközben 1958 óta Hannum igyekezett megtalálni a helyét, a Boston Celtics zsinórban nyolc bajnoki címet gyűjtött be, és a „reunion” célját nem titkolta senki: Russellék sorozatát akarta megtörni a komplett liga, Chamberlain pedig nagyon akarta, hogy ezt ő intézze. A 76ers tulajdonosai nem garasoskodtak, egy valódi szupercsapatot raktak össze (Chamberlain, Hal Greer, Billy Cunningham, Chet Walker), a Sixers pedig 46-4-gyel nyitott, végül új rekordot felállítva egy 68-13-as alapszakaszt futottak. A playoffban aztán 4-1-re legázoltak a Bostont, a nagydöntőben pedig Hannum előző csapatát, a Rick Barry vezette Warriorst 4-2-re legyőzve megszerezték a bajnoki címet. Hogy mekkora szezon volt ez, azt jól jelzi, hogy a szurkolók 1982-ben ezt a gárdát választották az NBA első 35 évének legjobbjává…

A következő évben avatták fel a Spectrumot, de az új otthon nem hozott szerencsét: hiába nyertek 62 meccset az alapszakaszban, a rájátszásban 3-1-es előnyről elbukták a párharcukat a Celtics ellen. Chamberlaint megcsapta Hollywood szele, és kikényszerítette elcserélését a Lakersbe, Hannum pedig az ABA-ből kapott ajánlatot. 

Egy rövid kitérő a halhatatlanságért – és némi pénzért

Az Oakland Oaks a Warriors ellenében indult a nézők kegyeiért, és a tulajdonosok biztosra mentek: nem csak a Warriors sztárját, Rick Barryt, hanem a korábbi Warriors-edzőt, Alex Hannumot is szerződtették. Hannum 1964-ben az Év Edzője volt az NBA-ben, 1967-ben bajnoki címet szerzett, ezeket az ABA-ben egy szezon alatt abszolválta – erre a „Grand Slamre” rajta kívül csak Bill Sharman volt képes. Az Oakland Oaks viszonylag simán húzta be a bajnokságot, de rögtön utána meg is szűnt a klub, pontosabban a fővárosba, Washingtonba költözött – ebben közrejátszott, hogy Barry és Hannum csillagászati fizetését nem tudták kigazdálkodni. 

Aki mindkét Rocketsot edzette

1967-ben az NBA-ben és az ABA-ben is létrejött egy Rockets: a San Diego Rockets (ma Houston Rockets) és a Denver Rockets (ma Denver Nuggets). Hannum a San Diegóhoz ment 1969 nyarán, de a nehéz helyzetben lévő klubot nem tudta pályára állítani, pedig olyan legendás játékosai voltak, mint Elvin Hayes, Rudy Tomjanovich vagy Calvin Murphy. 1971 nyarán a klubot el is adták és elköltözött Houstonba, Hannum pedig váltott, és visszatért az ABA-be. A liga egyik legerősebb bázisával rendelkező csapatát választotta, a Denver Rocketsban azonban nem csak edzőként, hanem elnökként, general managerként is résztulajdonosként is működött 1974-ig. Az első két szezonban el is jutottak a rájátszásig, 1973-74-ben viszont őket is elérték a pénzügyi nehézségek – 1974 nyarán a klubot el is adták, és Hannum is távozott az összes posztjáról, 51 évesen gyakorlatilag vissza is vonult. 

Hall of Famer és mentor

Hannumot 1998-ban választották be a Hírességek Csarnokába. 13, játékosként beválasztott hírességet edzett, igazi hatása korábbi játékosai edzői pályafutásában jelentkezett. Egy egész edzőnemzedék tanulhatott tőle: 

Larry Brown: 1968-69-ben az Oakland Oaks, 1971-72-ben a Denver Rockets irányítója. Az ABA-ben háromszor (1973, 1975, 1976), az NBA-ben egyszer (2001) az Év Edzője, 2004-ben bajnok a Detroit Pistonsszal, 1988-ban NCAA-bajnok a Kansasszel.

Billy Cunningham: 1965-72, illetve 1974-76 között a 76ers játékosa. 1977 és 1985 között a 76ers vezetőedzője, 1983-ban bajnok.

Pat Riley: 1969-70-ben a San Diego Rockets játékosa. Edzőként ötszörös bajnok (1982, 1985, 1987, 1988, 2006), vezetőként kétszeres (2012, 2013). Háromszor választották az Év Edzőjének (1990, 1993, 1997), három különböző csapatból. 

Al Attles: 1960 és 1971 között a Warriors irányítója. 1970 és 1983 között a Warriors vezetőedzője, 1976 és 1986 között a Warriors GM-je. 1975-ben bajnok, a klub történetének egyik legfontosabb alakja. 

Rudy Tomjanovich: 1970 és 1981 között a Rockets erőcsatára. 1992 és 2003 között a Rockets vezetőedzője, 1994-ben és 1995-ben bajnok, a klub történetének egyik legfontosabb alakja. 

Larry Costello: 1957 és 1965, illetve 1966 és 1968 között a Syracuse Nationals/Philadelphia 76ers játékosa. 1968 és 1977 között a Milwaukee Bucks vezetőedzője, 1971-ben bajnok. 

Rick Adelman: 1968 és 1970 között a San Diego Rockets játékosa. 1989 és 1994 között a Portland vezetőedzője, kétszeres nagydöntős (1990, 1992). 1998 és 2006 között a Sacramento vezetőedzője. Edzői karrierje során 1042 alapszakasz- és 79 playoff-mérkőzést nyert. 

Doug Moe: 1968-69-ben az Oakland Oaks játékosa. 1988-ban a Denver Nuggets mestereként az Év Edzője.