Az idei Hall of Fame-be választottak

Tegnap kihirdették a Hírességek Csarnokába idén bekerülők névsorát, most az ő karrierjükre tekintünk vissza röviden.

A most beválasztott NBA játékosok közül Dikembe Mutombo talán a leghíresebb, hiszen az ő karrierjét követhettünk végig leginkább. Az 1991-es draft 1/4-es választási jogával választotta ki a Denver Nuggets a Georgetown egyetem Kongói Demokratikus Köztársaságból származó centerét, aki azonnal berobbant a ligába, első évében All-Star lett - a később szinte csak a védekezéséről híres játékos karrierje legmagasabb pontátlagát hozta (16.6) rögtön 12.3 pattanóval és 3.0 blokkal, az Év Újonca díjat azonban így is Larry Johnson nyerte.

Öt szezonnyi coloradói karrierje emlékezetesre sikeredett, miután az utolsó három idényben ő volt a blokkkirály (4.1, 3.9, 4.5), 1993/94-ben pedig az ő vezetésével verte ki a Denver a Seattle Supersonicsot - az NBA történetének első nyolcadik kiemelt csapata voltak, akik egy első kiemeltet búcsúztatni tudtak, Mutombo pedig az ötmeccses sorozatok történetében állított fel csúcsot 31 blokkjával.

Egy évre rá, 1994/95-ben újra All-Star lett - innentől 2001/02-ig minden szezonban, kivéve 1998/99-et, amikor nem rendeztek gálát -, ráadásul az Év Védője díjat is megkapta, pályafutása során először, de nem utoljára - tette mindezt úgy, hogy az Év Legjobban Védekező Ötösébe nem tudott bekerülni, csak a másodikba.

1996 júniusában ingyen távozott az Atlanta Hawkshoz, órási veszteséget okozva ezzel a Nuggets számára. Atlantában tovább folytatta teljesítményét, 1996/97-ben és 1997/98-ban is ő lett az év védője, 1999/2000-ben pedig pattanókirályi címet nyert. 2001 februárjában a Hawks a Philadelphia Sixershez cserélte többek között a feltörekvő, de ekkor sérült Theo Ratliffért, illetve Toni Kukocért. Mutombo ebben az évben is az év védője lett, a Phillyvel pedig bejutott a döntőbe, ahol azonban a Los Angeles Lakerstől vereséget szenvedtek. Aláírt még a Sixershez, volt is még egy jó éve, amikor utoljára All-Star lett 2001/02-ben, innentől azonban lefelé vezetett az útja.

A New Jersey Netshez cserélték 2002 nyarán, ők pedig egy év múlva szabadlistára tették - ekkor már csak 5.8 pontot és 6.4 pattanót átlagolt. Aláírt a New York Knickshez 2003 októberében, de 2004 nyarán a Chicago Bullshoz cserélték, akik még az idény kezdete előtt továbbították a Houston Rocketshez. Itt újra otthonra talált, öt szezont húzott le a texasi együttesnél, ahol fontos szerepe volt Yao Ming cseréjeként - és a kínai elég sűrűn előforduló sérülése esetén beugróként. 2008/09-ben még aláírt egy fél évre a Houstonhoz, de a rájátszás második meccsén megsérült, ezzel befejezte.

Minden idők második legjobb blokkolójaként hagyta abba (3289), csak Hakeem Olajuwon előzi meg a vonatkozó listán, de így is minden idők egyik legjobb belső védője. Négyszer nyert Év Védője díjat - ezt rajta kívül csak Ben Wallace mondhatja el magáról. 2007 márciusában, 40 évesen is leszedett még 22 pattanót egy Denver elleni meccsen, ezzel minden idők legidősebb játékosa, aki egy meccsen elért legalább 20 pattanóig.

Blokkjai utáni mutogatása örökre egyedi mozdulatsora marad, és a pályán kívül is bevéste magát a történelemkönyvekbe: óriási népszerűségnek örvend világszerte humanitárius megmozdulásai okán, kórházat épített hazájában és a rászorulók megsegítésén dolgozik már játékospályafutása első pár éve óta. Többször kitüntették elnökök, több doktori címet is kapott különböző egyetemektől - 1991-ben egyébként nyelvészetből és diplomációból végzett a Georgetownon -, és mind a mai napig a liga környékén dolgozik.

 

Spencer Haywood neve valószínűleg kevesebbeknek ismert, pedig óriási hatása volt a ligára 1970-ben - erről és pályafutásáról egyébként másfél éve írtunk bővebben is. Akkor még úgy tűnt, nem lesz Hall of Famer (talán sosem), most azonban bekerült ő is.

 

Haywooddal azonos korszakban játszott a ligában az 1969-es draft 1/9-ese, Jo Jo White, aki a Boston Celticsnél kezdte el profi pályafutását - egyébként 1968-ban Haywooddal együtt volt olimpiai bajnok. Első évét leszámítva 1976/77-ig folyamatosan 18-23 pontos játékos volt, minden évben ott volt az All-Star gálán az újoncidénye után, és ami még fontosabb, a rájátszásokra általában emelni tudott saját szintjén. White 1974-ben és 1976-ban is bajnok volt a Bostonnal, utóbbinál őt válaszották a döntő legértékesebb játékosának is. 1979 januárjában cserélte el őt a Celtics a Golden State Warriorshoz egy első körös pickért, majd eladták a Kansas City Kingsnek, 1977-től kezdve azonban sokat esett teljesítménye, vissza is vonult 1981-ben.

White sokoldalúságáról elég annyi, hogy az MLB-s Cincinnati Reds és az NFL-ben szereplő Dallas Cowboys is draftolta anno. 1982-ben visszavonultatták 10-es mezszámát a Bostonnál. 1997-ben a Kansas Sports Hall of Fame tagja lett, 2003-ban pedig a Kansas Jayhawks egyetem vonultatta vissza mezét. 2010-ben meg kellett műteni, mert agydaganata volt, de úgy néz ki, szerencsésen felépült belőle.

 

A Celtics legendája volt a White-ot vezetőedzőként két bajnoki címéhez segítő Tom Heinsohn is - róla augusztusban, 80. születésnapjakor emlékeztünk meg hosszabban is.

 

WNBA karrierjét ismerve nem meglepő, hogy Lisa Leslie is a Hírességek Csarnokának tagja lett. Egész pályafutását, összesen 12 idényt töltött a Los Angeles Sparksnál (1997-2009) - 2007-ben szülés miatt nem játszott -, akikkel kétszer bajnoki címet szerzett (2001, 2002). Háromszor választották a liga legértékesebb játékosának (2001, 2004, 2006), és pályafutása összes szezonjában az első vagy a második ötös tagja volt - 8-szor választották a legjobb centernek. 2-szer volt az év első védekező ötösében, 2-szer a másodikban, és kétszer övé lett a Legjobb Védő díj (2004, 2008). Négyszer volt olimpiai bajnok, elsőként érte el a liga történetében a 6000 pontos határt, de talán a leghíresebbé azzal vált anno, hogy 2002-ben ő volt az első nő, aki a WNBA-ben zsákolt.

 

A Kentucky Wildcats jelenlegi vezetőedzője, John Calipari három egyetemmel is maradandót alkotott. 1988-ban lett a UMass (University of Massachusetts) trénere, és az NCAA történetében másodjára fordult elő, hogy egy csapat öt éven keresztül zsinórban megnyerje konferenciája alapszakaszát és a konferecia tornáját is - ez sikerült a UMassnek 1992 és 1996 között. Legutolsó évében bejutottak a Final Fourba is Marcus Camby vezetésével, de később törölték ezeket az eredményeket, mert kiderült, hogy a center 28.000 dollárt elfogadott két ügynöktől, hogy jelentkezzen minél előbb a draftra, ez pedig tilos. Ebben az évben minden edzői díjat begyűjtött, amit lehetett, és összességében 193-71-es mérleggel búcsúzott az egyetemtől.

Három évig a New Jersey Nets vezetőedzője volt, de nagyon nem jött be neki az NBA kirándulás. 2000-ben tért vissza az NCAA-be, ekkor a Memphis egyetemet vette át, akikkel szintén  szép sikereket ért el. Itt jóval több NBA-játékost nevelt ki, de leghíresebb évét itt is törölték - 2008-ban egyrészt 38 győzelmet értek el, ami mind a mai napig a legtöbb (lenne), másrészt a Derrick Rose-féle csapattal a döntőig menetelt, ahol drámai körülmények között, hosszabbítás után kaptak ki Mario Chalmersék Kansasétől, de Rose felvételi eredményei miatt semmisnek vették ezeket az eredményeket is. Ha ezt az évet is számolnánk, akkor 2009-ben a Memphis történetének legtöbb győzelmet számláló edzőjeként távozott volna 252 sikerével.

2009-ben a Kentuckyhoz igazolt, itt pedig megfordult a trend: egyelőre a botrányok elkerülik, a sikerek pedig jönnek. Négyszer jutott a csapattal a Final Fourba (2011, 2012, 2014, 2015), kétszer döntőt is játszhattak, és az Anthony Davis-féle együttes 2012-ben megnyerte a March Madnesst - az a csapat is 38 sikert ért el a szezonban, ez hivatalosan a legtöbb győzelem, amit egy gárda egy idény alatt fel tud mutatni az NCAA történetében. Tavaly a UConn megállította őket a döntőben, idén pedig komoly esélyük volt egy hibátlan, 40-0-s mérlegre is, de a Wisconsintól kikaptak két napja, így még a fináléba sem kerültek be. Calipari és a Wildcats mindenesetre ontja magából az NBA-sztárokat az utóbbi 5-6 évben, a teljesség igénye nélkül Davis mellett elég John Wallra, Eric Bledsoe-ra vagy éppen DeMarcus Cousinsra gondolni, és most is komoly esély van, hogy centerük, Karl-Anthony Towns lesz az 1/1.

 

Az ABA Bizottság jelölte ki még februárban a jelenleg 70 éves Louis Dampier-t. A Kentucky egyetemre járó irányítót az 1967-es drafton kiválaszotta az NBA-ben a Cincinnati Royals és az ABA-ben a Kentucky Colonels is, ő pedig úgy döntött, ismerős környezetben marad, 10 évig volt a Colonels játékosa, akikkel 1975-ben ABA bajnok lett. 1967/68-tól 1974/75-ig 7-szer volt All-Star - csak 1970/71-ben nem -, első három idényében és 1973/74-ben pedig az All-ABA második csapatának tagja volt. 1976-tól 1979-ig, az NBA-ABA összeolvadás után a San Antonio Spurs játékosa lett, majd ezt követően visszavonult.

 

2009-ben hunyt el az akkor 94 esztendős John Isaacs, aki az egyik első afro-amerikai úttörő volt a profi kosárlabdában. A csak afro-amerikaiakból álló New York Renaissance-szal 1939-ben megnyerte az első World Professional Basketball Tournament névre keresztelt tornát, 1943-ban pedig ismételte ezt a Washington Bearsszel - mindezt havi 175 dollárért.

 

A Nemzetközi Bizottság jelölte ki az ausztrálok edzőlegendáját, Lindsay Gaze-t, aki egyébként 2010 óta a FIBA Hall of Fame-nek is tagja már. Gaze három olimpián szerepelt az ausztrál válogatottal játékosként (1960, 1964, 1968), majd a következő négyen ő irányította hazája csapatát vezetőedzőként. 35 évig volt a Melbourne Tigers trénere, 2 ausztrál bajnoki címet szerzett, háromszor választották a liga legjobb edzőjének, és összességében az NBL történetének második legtöbb győzelmét számlálja az edzők közül. Volt az ausztrál bajnokság szövetségének is tagja, 2004 óta pedig a Tigers társtulajdonosa.

 

Caliparihoz hasonlóan egyetemi edzőként vált híressé George Raveling is, igaz, jóval kisebb eredményei voltak. 1972-től 1983-ig irányította a Washington State-t, akiket 39 év után először az NCAA tornára vezetett 1980-ban, majd 1983-ban is megtette ugyanezt. Ezen a nyáron váltott is azonban, három évre átvette az Iowa irányítását, akikkel 1985-ben és 1986-ban járt a March Madnessen. Ezen a nyáron a csalódást keltő USC szerződtette, ahol azonnal kivágta a csapat három sztárját (köztük volt például az 1990-ben tragikus hirtelenséggel, a kosárpályán, szívrohamban elhunyt Hank Gathers is).

A Trojansszel 1991-ben és 1992-ben az NCAA tornán vett részt, a következő két idényben pedig a NIT-re, a második számú év végi tornára hívták meg őket, de 1994 szeptemberében súlyos autóbalesetet szenvedett, és abbahagyta az edzősködést. Azóta a Nike nemzetközi részlegének az egyik vezetője lett, és még egy érdekes történet kapcsolódik hozzá: a legenda szerint Martin Luther King 1963. augusztus 28-án, híres "I have a dream" beszéde után neki adta oda a beszéd eredeti, géppel írott változatát, amely azóta is Raveling birtokában van.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus