Csere és sérülés fordítja meg a Grizzlies szezonját?

 
Finoman fogalmazva is borzasztóan indult az alapszakasz a Macik számára, kezdésnek a Cavaliers verte őket Memphisben 30 ponttal, majd pár nappal később a címvédő Warriors kerek 50 egységgel alázta meg a stabil játékára évek óta büszke gárdát. November 11-én 3-6-tal álltak, zsinórban 4 vereséget szedtek össze, és a Portland ellen kis híján meglett az ötödik is, ha Randolph valahogy nem gyömöszköli be a győztes kosarat a legvégén.
 
Az elmúlt években láttunk már gyengébb időszakokat a csapat életében, de annak rendszerint valami sérülés volt az oka: jellemzően Marc Gasol vagy Mike Conley kidőlésével roppant meg a Griz, ami nem is csoda, hiszen támadásban-védekezésben rájuk épül a gárda. Most nem volt ilyen probléma, viszont a legendás grit-and-grind stílust nyomokban sem fedezhettük fel – az akarással sosem volt baj, de mintha a teljes alakulat vesztett volna egy sebességi fokozatot. Támadóoldalon ez nem annyira feltűnő (a pók-NBA-ben sem ők lennének a támadásokat leggyorsabban szövő csapat), védekezésben viszont mintha szó szerint elszaladt volna mellettük a liga.
 
A csere
 
A 3-6-os mérleget (és a játékot) látva a menedzsment azonnal lépett, és megszabadult Beno Udrihtól. A szlovén hátvéd soha nem volt villámléptű, de ebben a Grizzliesben már nem nagyon maradt számára hely – okos játékosokból Mississippit lehetne rekeszteni Memphisben... A Macik a Miamival cseréltek, ahonnan egy kétszeres bajnok (csere)irányító érkezett, Mario Chalmers.
 
Super Mario évekig billegett a kezdő és a cserepozíció között, a Big Three húzta Miamiban teljesen jó kezdőopció volt védőként, illetve triplázóként, tavaly viszont már végigszenvedte az évet, nem találta a helyét. Májusban lesz 30 éves, remek lehetőséget kapott, hogy egy jó csapatban újrakalibrálja a játékát (mint megbízható csereirányító), és biztosítsa a jövőjét a ligában még legalább 5-6 évig. Nem is teketóriázott, első négy meccsén meredeken emelkedett a pontszáma: 9, 11, 16 és 29 pontokat gurított. Az összeset be is húzta a Grizzlies, és bár ezek némelyike itt-ott megcsillagozott győzelem volt (*Randolph szerencsésen visszatett labdája a Portland ellen, *az otthon elveszett Wolves legyűrése, *a Kevin Durant nélkül kiálló OKC túldobása), de Chalmers antréja tökéletesre sikeredett. A csapat vele felgyorsult, a védekezés javult, és egy kicsit talán mindenki össze is kapta magát, miután megérezték, hogy nincs bérelt helye senkinek.
 
A sérülés
 
Az említett négy győztes meccs (Trail Blazers, Timberwolves, Thunder, Rockets) közül az utolsó, a Houston ellen is csillagozott lehetett volna, ha teljes menetfelszerelésben állnak ki a Macik – de nem így történt, Zach Randolph térde egy kicsit megsínylette a felgyorsult kosárlabdát, és kénytelen volt kiülni.
 
A grit-and-grind egyik alappillére Randolph bulldogszerű palánk körüli játéka (mindkét oldalon). Fiatal korában szertelen és kontrollálhatatlan személyiségét éppen Memphisben vetkőzte le (talán kicsit le is higgadt), ahol mindenkori edzői nagyon okosan jó irányba terelték sokszor öncélúan vehemens (kevésbé szofisztikáltan: buta és éretlen) viselkedését (a Kingsnél tanulmányozhatnák egyébként ezt, DeMarcus Cousins kezelésére). 28 évesen, amikor idekerült, tulajdonképpen egy leírt játékos volt nagyszerű fizikai felépítéssel, remek csuklóval, aki viszont egy locker room cancer. Anno Quentin Richardson volt a 1-on-1 csere másik oldalán, többet nem is mondanánk erről…
 
Azóta kétszer volt All-Star, és 34 éves korára a liga egyik köztiszteletben álló vezérévé vált, gyakorlatilag az ő keménysége az, amire felépült a franchise identitása, és amivel Memphis város egyik jelképévé vált a Grizzlies. Garantált, hogy visszavonultatják majd Randolph mezét nagyjából 8-10 év múlva.
 
Az idő vasfoga viszont mintha mostanra kezdte volna kikezdeni Z-Bo szervezetét. 2001 óta koptatja az NBA-s parkettákat, az előző évadban 11 meccset kellett kihagynia, pedig már ekkor is nagyon vigyáztak rá, átlag 32.5 percet volt pályán. Most már rögtön a szezon elején minimum három meccset kell kiülnie "knee soreness" miatt – sok-sok kiváló magasember kezdte így a leépülést, és Randolph is benne van már a korban. Hirtelen leépüléstől azért nem kell tartani, az utóbbi években már nagyon-nagyon vigyázott magára, feleslegesen nem koptatta a szalagjait, bár soha nem is volt az a felhők felett repkedő Amar’e.

 
Grit-and-grind újratervezve?
 
Még egy kicsit ugorjunk vissza az időben: a Grizzlies Achilles-sarka évek óta a tripladobás, pontosabban annak hiánya. Rengeteg, főként idősebb spílerrel (Mike Miller, Tayshaun Prince, Vince Carter) próbálkoztak kiscsatárban, de igazán egyikük sem vált be. A nyáron úgy tűnt, hogy Matt Barnes megszerzésével tökéleteset húzott a Memphis: rutinos játékos, jó saroktriplázó és levakarhatatlan védő, aki olyan fizikai állapotban van, hogy még éppen használható mindenre. A húzás nem igazán jött be elsőre, Barnes nem találta meg a helyét a csapatban.
 
Dave Joerger sok mindennel próbálkozott most és korábban is: betett játékosokat a kezdőbe, kivett játékosokat a kezdőből – egy valamivel nem, az pedig a Gasol-Randolph páros megbontása. Most kényszerűségből meg kellett tennie, és kiderült, hogy: Barnes még mindig hasznos játékos; Tony Allen még mindig ligaelit kullancs; Jeff Green kifejezetten jó small-ballban; a másodéves JaMychal Green ugyanitt használható.
 
Gasolék az elmúlt három meccsen 84 ponton tartották a Houstont, 92 ponton a Spurst, és 96 ponton a Dallast - még egyszer, mindezt Zach Randolph nélkül. Támadóoldalon már közel sem ennyire rózsás a helyzet (dobott pontok: 96, 82, 110), de a 67%-os mérleget nem kell magyarázni – a szezon végén ilyen mérleggel bőven Top4 lehetnek Nyugaton. Apropó, Nyugat. Jelenleg negatív mérleggel playoff-helyen lehet állni (Jazz), és a tavalyi rettegett SouthWest Divízió (mind az öt csapat bejutott a playoffba!) idén korántsem tűnik olyan veszélyesnek. A Pelicans rettenetesen startolt és tele van sérültekkel, Houstonban „baj van”, nem kevés – igazából a még mindig extra Spursszel és a Dallasszal kell számolni, utóbbiakkal is csak addig, amíg le nem sérül a fél csapat.
 
Mi várható a Memphis-től?
 
Dave Joerger jó eséllyel vissza fogja tenni a kezdőcsapatba Randolphot, amint felépül, és egyébként ez így is van rendjén. Az erőcsatár a Grizzlies Tim Duncanje, nem egy second unit leader, már a jelenléte is sokat számít a társainak. Ahol azonban a Memphisnek kellene (tovább)tanulnia, az éppen Tim Duncan játékának és perceinek menedzselése: a lehető legtöbb pihentetés meccsek közben, és a csapat játékának, a rotáció felépítésének Randolph perceihez igazítása.
 
Nyilván ez nem megy egyik pillanatról a másikra, különösen egy olyan, szinte kőbe vésett rendszernél, mint a Grizzlies-é. Chalmers leigazolása és beépítése azonban bizonyítja számomra, hogy az edzői stáb tisztában van a problémákkal, és keresni akarja a megoldásokat. A small-ball alapvetően nem egy bonyolult játék, ráadásul a stílus Chalmers, Barnes és a két Green számára is ideális papíron, és azt se feledjük, hogy náluk játszik az NBA talán legjobban passzoló centere, Marc Gasol. A spanyol a Rockets ellen konkrétan tripla-duplázott 11 gólpasszal, de ez nem meglepő, barcelonai serdülőjátékosok is tudják, hogy zseniálisan jól ismeri fel a passzsávokat, és hajszálpontosak is az átadásai.
 
Ha Randolph perceit sikerül leszorítani 26-27 körülire, akkor a maradék időben a rohanásé lehet a főszerep, ami egy igen kellemetlen small-ball játékot eredményezhet – elsősorban azért, mert a periméter-játékosok nagy része (Conley, Chalmers, Barnes, Tony Allen) extra védő, így ha nem szakad ki a zsák elöl, akkor csomót kötnek rá hátul. A két Green egyébként klasszikus 3-4 átmenet, a small-ballban jól érzik magukat.
 
Az alapszakasz borzasztóan hosszú, de az nem pihentetés, hogy a veteránok 35-40 perces meccsek után kiülik a következőt vagy 1/14-eket dobnak (ugye, Mr. Bryant?), sokkal kifizetődőbb, ha minden összecsapáson játszanak, de ahol csak lehet, „le kell csalni” a perceikből. A tapasztalat (Duncan, Pierce, Nowitzki, Garnett) az, hogy a csökkentett időben az igazi klasszisok így is hatékonyak maradnak.

Márpedig Randolph az utóbbi évek playoff-jai alapján klasszis a maga posztján. A rájátszásban lesz lehetősége 35-40 perceket nyomni, és valószínűleg szükség is lesz rá – márciusig viszont jelen állás szerint nem. Addig bőven elég, ha a Portland elleni meccsekhez hasonlóan néha begyűri azokat a győztes kosarakat...