John Hammond Edens-kertje

NBA-körökben az általános vélekedés szerint kétféle csapatot érdemes építeni: pénzt nem sajnálva összerakni egy bajnokesélyest, vagy draftcetliket segítségül hívva az alapoktól építkezni. Eddig a Milwaukee egy fenékkel akarta megülni mind a két lovat. 

A bajnokesélyeshez feltétlenül szükséges egy, de lehetőség szerint két szupersztár (ha három van, az sem nagy baj), aztán elő a csekkekkel, irány a szabadügynökpiac! Az utóbbi években azonban nem olyan egyszerű ez az út, a sztárok ugyanis jól megválogatják, hová igazoljanak, ráadásul egyre inkább úgy fest, hogy egymás társaságát keresik a liga elitjébe tartozó spílerek, együtt akarnak játszani. 

A kisebb, kevésbé vonzó csapatoknak nem sok esélyük van megszerezni a free agent piacról egy topjátékost (erre jó példa idén nyáron szegény Atlanta, fel sem vették nekik a telefont James vagy Anthony ügynökei) nekik marad tehát a másik út: draftolni kell a tehetségeket, aztán ha beválnak, minden követ megmozgatni a maradásuk érdekében.
 
Ez - a fentebb vázolt trendnek köszönhetően, miszerint a sztárok egymáshoz húznak - egyáltalán nem könnyű feladat, kérdezzük csak a Timberwolves tulaját. A legtöbb szupersztár már nem marad az őt draftoló klubnál, ha el akar menni, elmegy - ritkák már a Reggie Miller, John Stockton, vagy akár Dirk, Kobe, Duncan-féle, lojálisabb spílerek. Dwightmare, Melodrama, a Paul körüli huzavona, Decision - ráadásul két év múlva Kevin “fiatal voltam még, 21 éves” Durant szerződése is kifut.

De mi köze mindennek jelen írás témájához, a nemrég tulajdonosváltáson (igen, ez is trendi manapság a ligában) átesett Milwaukee Bucks-hoz?

Csak annyi, hogy ők láthatóan nem kérnek egyik csapatépítési mechanizmusból sem, egyszerre akarnak fiatalítani és eredményeket felmutatni - legalábbis Herb Kohl szenátor “uralkodása” alatt ez jellemezte őket, remélhetőleg az új górék, Wesley Edens és Marc Lasry jobban hallgatnak tanácsadóikra.

Kohl elve az volt, hogy a rájátszás minden évben meglegyen, ezzel nem kis terhet rakott a GM John Hammondra, akinek egy projektje már befuccsolt korábban. Ez a kabát is nagynak bizonyult Hammondra, mivel az elmúlt 25 évben csak egyszer jutottak túl az első fordulón, és az is 13 évvel ezelőtt történt.

A 2013/14-es kerettel is a playoff volt a cél, bár nem festett olyan jól az állomány, mint az előző évben, amikor is 4-2-vel búcsúztatták az első körben kisöpörte őket a későbbi bajnok Heat. Az idény kezdetén aztán hamar kideült, itt nem hogy PO nem lesz, örülhetnek, ha meccset nyernek néhanapján. A rosszul összerakott keret mellett ráadásul rengeteg sérülés is nehezítette Drew edző dolgát.

11, 9, 8, 6, 5 - ezek nem a lottószámok, hanem ilyen vereségszériákat sikerült összeszedniük az évad során. Sokatmondó, hogy még az egyhuzamban 26-ot bukó Sixers sem tudta átvenni tőlük a liga sereghajtójának pozícióját, ami egészen biztosan egyedülálló bravúr.

Centerposzton Larry Sanders hosszú kezeire építettek volna (4 éves, 44 millió dolláros szerződése is alátámasztja ezt), ő azonban inkább egy kocsmában hadonászott szabadidejében. Meg is kellett műteni a jobb hüvelykujját, gyakorlatilag ment a kukába az éve. Hiányában azt az Atlantából igazolt veterán grúzt vetették be, akinek nevét a híres magyar származású díva, Gábor ZsaZsa kedvenc parfümje ihlette.

A fantasy-playerek egyik titkos ásza, a török Ilyasova helye Sanderséhez hasonlóan biztosnak tűnt, de a folyamatos sérülések, valamint az ezzel járó formahanyatlás (alig 28% triplázás, ez egy stretch 4-tól nagyon vérszegény) miatt az évad végére a fiatal John Henson-é lett a poszt. Nem is okozott csalódást az ifjonc (11 pont, 7 pattanó, 1.7 blokk), hasznos kiegészítő lehet a későbbiekben.

Kiscsatárban állt papíron a legjobban az együttes, hiszen a hazaigazoló Caron Butler mellett a görög polip, Giannis Antetokounmpo, valamint a reményteljes scorerpalánta, Khris Middleton is hármasban érzi otthonosan magát.

Butler alig harminc mérkőzés elteltével vette is a kalapját, teret adva a fiataloknak. Middleton volt az egyetlen Bucks játékos, aki mind a 82 találkozón pályára tudott lépni, átlagát pedig szépen fel tudta tornázni (12.1) a sok vereség miatt kis téttel bíró derbiken, 52 alkalommal termelt 10 vagy annál több pontot.

Nála sokkalta érdekesebb prospect a görög, aki valószínűleg e sorok írása közben is nőtt egy centit. A hírek szerint amolyan Odom-féle point-forwardot szeretnének belőle faragni, a Nyári Ligában már első számú ballhandler-ként is funkcionált, igaz, felemás eredménnyel. Atletikus képességei és elképesztő karfesztávja miatt mindenképpen ő a legérdekesebb játékos a wisconsiniaknál, a mindenkori edző legfontosabb feladata lesz az ő megfelelő fejlesztése.

SG-ben az egykor “következő James”-ként beharangozott O.J. Mayo még itt sem tudott állandó kezdőjátékossá válni, egyre lentebb csúszik a liga táplálékláncában. Így a San Antonioból igazolt Gary Neal kedvére lövöldözhetett, de a sok bukta miatt nem érezte jól magát, be is szólt Larry Sandersnek, hogy elcserélését felgyorsítsa. Jobb híján Antetokounmpo-t tették be helyükre.

A Pistonstól szerzett Brandon Knight több kategóriában is három éves pályafutásának legjobb számait hozta (17.9 pont, 4.9 assziszt, 42% mezőny), ám irányítói képességeitől nem voltak elkápráztatva a szakmai stábnál. Még csak 22 éves, bőven fejlődhet, de az irányítóposzt ligaszintű mélysége miatt vele valószínűleg nem fognak mélyre menetelni a rájátszásban - örülhetnek, ha a korábban mantrázott 8. hely meglesz. Nem túl hatékony pontszerző, nem is különösebben jó védő, leginkább DeAndre Jordan óriási töméséről emlékezetes, aminek ő volt a kárvallottja.

Ha Knight pihent, viszonylag jó kezekben volt a labda, hiszen Nate Wolters személyében egy korrekt, labdabiztos csereirányítóra találtak, amolyan Luke Ridnour 2.0-ra. Ő sem váltotta meg a világot, de 56. pickként ez nem is feladata, ezzel is megragadhat a ligában.

Összességében rengeteg türelem, és még több munka vár Edensékre, ha ebből az állományból playoff-esélyest akarnak faragni. Jason Kidd vezetőedzőnek való megszerzése mellett az első lépéseket már megtették a játékoskeretben is Jabari Parker drafoltásával, ő és a Greek Freak lehet a jövő sikereinek záloga Milwaukee-ban.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus