Kész vagy félkész a Magic?

Több lépést is tett az Orlando Magic a nyár folyamán, de vajon eljutottak-e ezekkel egy olyan állományhoz, amivel be tudnak kerülni a rájátszásba? Az ő kilátásaikat vizsgáljuk a következő szezonra.

A korábban tárgyalt csapatok:
Atlantic: SixersNetsKnicksRaptorsCeltics
Central: CavaliersBullsBucksPistonsPacers
Southeast: HeatHawksWizards, Hornets

 

Az Orlando off-szezonjáról ezen a linken olvashattatok már bővebben - azóta Nick Johnson kapott egy részlegesen garantált szerződést, Arinze Onuaku, Damjan Rudez, Cliff Alexander, Branden Dawson és Kevin Murphy pedig gyakorlatilag edzőtábor-meghívókat, de annyit el lehet mondani, amit a többi csapat utóbbi hetekben történő igazolásairól is, hogy nem rajtuk fog múlni a csapat szezonja.

A vízhordók megvannak, de mi van a pillérekkel?

A nyáron érkezett hozzájuk több használható játékos is, itt főleg Bismack Biyombo és Serge Ibaka védekezése lehet nagyon hasznos, de nem igazán világos, hogy akkor most megálltak-e félúton, bíznak a fiatalokban és tényleg így akarnak PO-ot, vagy lesz még változtatás, csak előbb megnézik, hol vannak a legnagyobb gondok.

Alapvetően három dologra koncentrálódhat a Magic támadójátéka Frank Vogel kinevezése után: Elfrid Payton irányítójátékára, Evan Fournier-ra, illetve Nik Vucevic palánk alatti megoldásaira. Ezekből lehetnek jó kipasszok, labdajáratások, üres helyzetek, egy gond viszont van: ez a rendszer nem túl működőképes a jelenlegi felállásban. A három közül nálam Fournier a legbiztosabb pont, de ő egy jó csapat harmadik opciója, megdobálgatja a 15-20 pontját meccsenként, aztán kész - első opciónak borzasztóan kevés, ha a PO-ba jutásról van szó. Nem is igazán neki kellene megoldani elsődlegesen a pontszerzést, de a másik két játékos körül óriási kérdőjelek vannak még.

Vucevic egy hatékony támadójátékos, kifejezetten képzett, széles a repertoárja, és a befejezésén is javított 2014/15-re (régebben többször előfordult, hogy a nehezét megcsinálta, a viszonylag üres ziccert meg mellédobta), viszont neki ehhez a játékhoz kellenének a jó kinti dobók, abból meg jelenleg nincs elég. Ibakának és Fournier-nak jó keze van, de Jeff Green semmilyen spacinget nem generál, Aaron Gordonban és Mario Hezonjában is csak reménykedni lehet, Payton pedig kifejezetten fakezű, így Vucevicet nem nagyon lehet felküldeni olyan ötössel a parkettre, hogy neki megfelelő helye legyen, vagy hogy az ő beduplázásait ki tudják használni egy-egy kipasszal a hárompontosvonalra.

A védekezése is problémás, de talán Ibakával és Vogellel ez megoldható. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy ha Ibakával nem tudják hatékony párossá összegyúrni kettejüket, akkor valószínűleg el fogják cserélni a montenegróit, mert mással nem használható - Biyombóval nem lehet pályára tenni, mert támadásban is teljesen megölik az egész játékot, Greennel és Gordonnal meg a védekezés miatt felejtős Vucevic. Összességében könnyen elképzelhető, hogy netnegatív lesz, amit csinál, és akkor már jobban megéri helyette erőltetni az elzárás-leválásra használható, hátul kategóriákkal jobb Biyombót.

Payton ugyanekkora kérdés, mert egyelőre egy gyengébb kiadású Rajon Rondóról van szó, aki még Rondo korai éveivel ellentétben védekezésben sincs ám ligaelit szinten. Nagyon jól szolgálja ki a társakat, de a kevés jó kinti dobó (illetve ötös poszton Vucevic és Biyombo) az ő területét is csökkenti a betörésekre, másrészt ő is öli mások játékát a fakezével. Azt sem szabad elfelejteni, hogy 60% alatti büntetőző is, ha nagyon beindulna, hackelhető, ami egy hátvéd esetében botrány... Még Vucevicet úgy ahogy el tudom képzelni egy PO-csapat első-második opciójaként Fournier-val karöltve, talán a jó védekezés miatt ők is elegek lesznek támadásban, de a Magic legnagyobb vakfoltjának azt tartom, hogy az első számú irányító posztján Paytonnal akarnak nekimenni a rájátszásnak. Tehetséges gyerek, de alapvető dolgokban kell hatalmasat fejlődnie, hogy az Orlandónál reális legyen szerintem a PO.

Ha nagyon nagy a gáz, akkor azért Paytonnál van alternatíva, mert Vucevic-csel ellentétben vele lehet próbálkozni csereként is: DJ Augustin valószínűleg nem legit kezdőirányító egy PO-csapatban (bár Denverben is volt egy jó félszezonja (11.6 pont, 4.7 gólpassz, 41.1% tripla 23.5 perc alatt), Chicagóban és Detroitban is nagyon hasznos volt), de ha összeteszik a védekezést, talán elég lehet ő is - azért nagyok a gondok, ha benne kell majd bízni, mert Payton semmilyen fejlődést nem mutat.

Lesz-e Vucevic csere, és ha igen, mit pótol belőle a Magic?

Az látszik, hogy nem egy gondja van az Orlandónak egyelőre, mert egy első számú egyes mellett a spacinget is meg kellene oldaniuk, ez pedig nem egyszerű feladat. Azt gondolom, hogy legalább a deadline-ig várnak Vucevic mozdításával akkor is, ha nem jönne be, mert fogalmuk nincs arról, hogy ki tud előrelépni is ki nem.

Ha Payton megemberelte magát, fogadott egy dobóedzőt a nyáron és gyakorolt, akkor az egyes poszt vele és Augustinnal tárgytalanná válik. Ha Gordon használható hármas poszton (eddig azért inkább négyesnek tűnt a mai ligában, neki is össze kell szedni a külső dobását) vagy Hezonjának több lehetősége lesz és él vele (neki meg alapvetően jó a keze és folyamatosan megy előre, ami egy ilyen kicsit vezér nélküli csapatnál hasznos is lehet adott esetben), akkor ott sem biztos, hogy gond lesz, de ezek óriási kérdőjelek mind. Egy 55%-os büntetőző, 30% környéki kinti dobó nem egy nyár alatt szokott megtanulni pontosan tüzelni, Hezonját Scott Skiles ad hoc módon használta, Gordon pedig még gyengébben dobott az első két idényében, mint Payton, így könnyen lehet, hogy eleget egyikőjük se fejlődik ahhoz, hogy mondjuk legyen bármiféle hely a palánk alatt a Magicnél.

Vucevic elcseréléséből mindent nem fog tudni megoldani a Magic, ezért vagyok velük kapcsolatban szkeptikus. Ott van ugyan mellette Jodie Meeks és Green összesen 21.5 millió dolláros lejáró ballasztnak, de maximum fizetéskiegyenlítésre lehet őket használni, értékük nincs. Meeks az egyik gerinctörésből a másik lábtörésbe esik vissza, Greennek meg szerintem semmi értéke nincs a mai ligában, miután se triplázni, se védekezni nem tud, de cserébe még rettenetesen kiegyensúlyozatlan is - egyikőjük megszerzése sem magyarázható sok mindennel.

Mi lesz Frank Vogelből a Pacerstől távol?

Ezt a kérdést már az Indianánál is feltettem, így most is fel kell: a Vogel - Dan Burke párosból ki milyen szerepet vállalt, hogy a Pacers védekezése olyan volt az utóbbi években, amilyen? Mindkét együttesnél rengeteg múlik azon, hogy a két, védekezésbeli guruként számon tartott szakember milyen munkát tud végezni egymástól külön, mert Vogelnek most nem lesz olyan segédje, mint volt Burke előző állomáshelyén - Burke azért 1989 óta dolgozik a ligában, 1997 óta van a Pacersnél, egy kicsit biztosabb pontnak tűnik nála.

Hozzá kell tenni, hogy Biyombo és Ibaka nagyon jó alapok a magasembereknél egy stabil hátsóalakzat összerakására, viszont Vogel esetében Indianában kérdés volt a támadójáték is, ami finoman fogalmazva sem volt túlkomplikált. Nem is feltétlenül kell annak lennie, de itt most legalább a tehetségek feltérképezését nagyon gyorsan el kell végeznie, hogy Rob Hennigannel karöltve be tudják tömni a lyukakat egy-egy cserével, ha arra van szükség.

A legjobb esetben Gordon beválik hármasként egy legalább 35%-os triplával, és ennyire felhúzza a százalékát Payton is, így Fournier és Ibaka mellett lesz elég spacing Vucevic számára, hogy hatékony legyen a palánk alatt, Payton pedig ki tudja használni a gyorsaságát és a kiváló szem-kéz koordinációját, hogy még jobb irányító váljon belőle. Vucevicet Vogel rendszerbe tudja tenni, így hátul legalább nem csinál annyi gondot, mint amennyit segít a támadójátékon. Ibaka szerződése utolsó évében újra legjobb formáját hozza, támadásban a triplákkal sokat segít, védekezésben pedig Vucevicet tehermentesíti, ha pedig arra van szükség, Biyombóval betonvédelmet húz fel a gyűrű elé. Hezonja a pad vezére tud lenni, Augustin és Biyombo pedig a szokásos hasznos játékát hozza, így belefér, hogy Green ugyanúgy 5 meccsenként 1-szer villan csak, ahogy eddig.

A legrosszabb esetben nem tud kategóriát fejlődni sem Payton, sem Gordon kintről, így a támadójáték úgy, ahogy van, halott - se Paytonnak nincs helye védelmet bontani, se Vucevicnek a post upra, a kipasszai pedig hiába találnak üres embert, ők nem tudják bedobni a tiszta hármasokat. Hezonja formája ugyanúgy ingadozik, ahogy Skiles alatt, eléri a sophomore slump, így a padról semmiféle energia nem jön, csak Augustin hasznos, de nem perdöntő játéka. Biyombóról kiderül, hogy Nwankwo Kanu nagyapja... Vogelről pedig az, hogy nem akkora ász Burke nélkül, mint amekkorának hihettük az indianai éveiben.

Összességében nézve nekem furcsa az, amit a Magic csinált a nyáron. A magasember-posztokon összeraktak egy olyan állományt, amivel abszolút rá lehet menni a rájátszásra, tapasztalt játékos, jó védők, egyszemélyes támadógépezet, tripladobó is van az Ibaka-Biyombo-Vucevic hármasban, de a többi részre Fournier-t és Augustint leszámítva fittyet hánytak. Az teljesen egyértelmű, hogy az összes tehetséget nem szabad beáldozni egy esetleges PO-ért, a Payton, Gordon, Hezonja trióban pedig van fantázia, de ha kijelöltük a rájátszást, akkor nem érdemes három ennyire tapasztalatlan játékosra ekkora terheket rakni, akiknek hatalmas hiányosságaik vannak még egyelőre, és a teljes játékot tönkre tehetik azok alapján, amiket eddig láttunk tőlük.

Tipp: Kelet 10-12.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus