Love Story

 

A gárda a ‘89-90-es idényben csatlakozott a ligához, 25 évüket szépen három “korszakra” lehet választani.

A megalakulást követő első 7 szezonjuk során ágyútöltelékek voltak, alig-alig karcolgatva a 20 győzelmes határt. Olyan középszerű jáékosok, mint Doug West, Tom Gugliotta vagy a Dream Team kulacscipelője, Christian Laettner Minnesotában alapembernek számítottak.

A csapat szerencsecsillaga Kevin Garnett 1995-ös draftolásával ragyogott fel, igaz, akkor sem túl fényesen: egymást követő 8 alkalommal jutottak el a rájátszásig, ám csak a 8. évben, 2004-ben sikerült az első körből továbbmenniük - igaz, akkor meg sem álltak a főcsoportdöntőig. Az együttes szekerét Garnett, Sam Cassell és Michael Olowokandi Latrell Sprewell húzták.

2004-et azonban három playoff nélküli év követte, közte a híres-hírhedt Mark Madsen Game-mel. 

A mérkőzés a liga történetének szégyenfoltjai között előkelő helyen tanyázik, történt ugyanis, hogy a T-Wolvesnak ki kellett kapnia ahhoz, hogy a 2006-os első körös draftcetlijét megtarthassa, máskülönben a Clippersnél landol a pick.

A Memphis volt az ellenfél, a derbi pedig hosszabbításba torkollott, a látszatra tehát adtak a felek. Az extra periódusokban (merthogy kettő is akadt) azonban Dwane Casey előhívta Madsen rejtett tripladobó képességeit, aki öt trojkát emelt rá a két hosszabbítás során. Az edző hívó szava ellenére a képesség nem jött elő (a meccs során 0/7 kintről, addigi karrierjét tekintve 1/9 hat szezon alatt!), így csodák csodájára kikapott a Minny, és megtartotta a pickjét.

Mondani sem kell, a klub történetének legnagyobb játékosa, Michael Olo KG rövidesen beleunt a sikertelenségbe, cserét kért a vezetőségtől. És bár a Boston érdeklődését először egy “thanks but no thanks”-szel hárította, amikor Ray Allent behúzták a Kelták, mégis igent mondott a hívó szóra. A többi már történelem.

 

 

Egy évtizeddel a csapat legnagyobb sikere, a főcsoportdöntő után ismét egy négyes poszton játszó játékos a T-Wolves legjobbja. Estéről estére szállítja a dupla-duplákat, csakúgy mint elődje. Valami azonban nincs rendben: míg a Garnett-érában rendre megvolt a playoff (legalábbis eleinte), Kevin Love 6 szezon alatt nem tudta a rájátszásba vezetni a Farkasokat.
Immáron 10 éve tart a sikertelen széria, ezzel a ők az NBA negatív csúcstartói ebben a kategóriában.

Pedig 2013/14-es csapatuk nem nézett ki rosszul papíron - még a bombaerős nyugati főcsoportban sem tűnt elérhetetlennek a PO, nagyjából egy kalapban voltak a New Orleans - Denver - Mavs trióval, mint az utolsó rájátszáshelyek esélyesei.  

Optimális esetben a Rubio - Martin - Brewer - Love - Pekovic ötössel indultak harcba, és ezúttal a korábbi szezonokkal ellentétben a sérülések is elkerülték őket - viszonylag. 

Az alapemberek közül Pekovic sokat bajlódott a bokájával, 28 meccset volt kénytelen kiülni, Kevin Martin pedig 14 alkalommal nem állt Adelman edző rendelkezésére, ám ezek nem olyan vészesen magas számok a korábbi idényekhez viszonyítva. Ráadásul Pekovic kihagyásai megnyitották az utat a szenegáli Gorgui Dieng előtt, aki a szezon második felében szép dolgokat produkált, többek között egy 22 pontos, 21 pattanós gyöngyszemet, valamint 9 dupla-duplát csapata utolsó 18 meccsén.

Erőcsatár poszton Love hozta a számait, karriercsúcsot repesztett pontokban (26.1), gólpasszokban (4.4), de eladott labdákban (2.5) is, valamint folytatta tendenciáját, miszerint minden új szezonban egyre több triplát emel rá. 505 kísérlete, amely 6.6-os átlag meccsenként, az ötödik legmagasabb szám volt az egész ligában, és bár az ellenfelek védelme nyilván elsősorban rá fente a fogát, egy becsületes 37.6%-ot összehozott kintről a vajkezű csatár.

Mögöttük Luc Mbah a Moute, Ronny Turiaf és Derrick Willams kapott perceket az elmúlt években-évben, de egyikük sem alkotott maradandót, Love távozása esetén - amelynek valószínűsége most már rendkívül magas - Thaddeus Younggal szeretné megoldani a posztot a Wolves.  

Hármasban elsősorban Corey Brewer indulásaiban bízhattak, a Love-Brewer outlet játék viszzatérő eleme volt a 2013/14-es NBA highlight-oknak. Ezen kívül azonban túl sok mindenre nem használható magas szinten az egykori Florida Gator, mindenből tud ezt-azt, de semmit nem művel felsőfokon. Cseréjének Budingert szánták, ám ő nem tud pályán maradni folyamatos sérülései miatt, így Dante Cunninghammel kellett betömniük a lyukat.

Dobóhátvédben Kevin Martin többnyire hozta a tőle elvárhatót (19 pont, 5 kiharcolt büntető, rossz védekezés), az újonc Shabazz Muhammad, valamint Alexey Shved viszont itt sem volt megoldás (Shved például megfelezte az újoncidényében dobott 8 pontját), komoly gondok voltak tehát a Minnesota padjával.

Irányítóban Ricky Rubio makkegészséges maradt, nem mulasztott egyetlen összecsapást sem (mögötte Barea játszott - mily meglepő - feledhetően).

A gond ott van Rubionál, hogy nem igazán fejlődik, gyakorlatilag évről évre ugyanazt a játékost látjuk viszont a parketten. Kis túlzással 16 éves kora óta ugyanazokat lehet róla írni egy esetleges scouting report-ban: kreatív passzok, remek cselek, védekezésben aktív kezek, viszont a befejezőkészség teljes hiánya. 

Odáig jutott harmadik szezonjára a spanyol, hogy sokszor már az üres helyzeteket sem dobja el, amit az ellenfelek köszönnek szépen, és nem zavarják össze a játékukat azzal, hogy komolyabb védőt küldjenek rá. Ez természetesen öli a spacinget, Martin és Love pedig bizonyosan tudna mit kezdeni azzal a pár centi extra hellyel, amit a Rubio-triplák miatt neki szentelnének a védők - csakhogy nincsenek Rubio-triplák. 

Sőt: Rubio-duplák sem igazán. Labdakezelése és fürgesége képessé teszik arra, hogy megverje védőjét, közelijeit azonban rossz százalékban tudja csak értékesíteni, amely megint csak könnyíti a segítő védők dolgát. Rádobásai száma csökken, vagyis tisztában van vele, hogy ez nem az ő műfaja - kérdés, hogy egy kezdő irányító, aki ráadásul megkéri a maga árát, meddig vezethet ilyen dobómutatókkal egy csapatot.   

Tavaly 40 győzelemig és 42 vereségig vezetett, és ahogy a mérleg  is mutatja, komolyabb hullámhegyek és hullámvölgyek nélkül, végig 50% közelében tudtak maradni - a gond ezzel mindössze az, hogy ez nyugaton még a tisztes helytálláshoz is kevéske.

Kérdés, miket/kiket kap majd az elvágyódó Love-ért cserébe a Wolves, de Pekovic hosszú távú lekötése és Rubio igényei nem festenek túlságosan jól egy újjáépülő csapat fizetési sapkája alatt. Ha sikerül Bennett mellett Wigginst is megkaparintaniuk, új korszak veheti kezdetét Minneapolisban. Remélhetőleg több sikerrel, mint az eddigiek. Mindenesetre sztár-erőcsatáruk nem lesz...