Luke Walton a megoldás a Lakers gondjaira?

Szombat hajnalban kinevezték a Los Angeles Lakers új vezetőedzőjét, Luke Waltont - vajon ő lesz a megoldás a csapat gondjaira?

Ha röviden akarunk válaszolni a címben feltett kérdésre, akkor azt kell mondanunk: fogalma sincs erről senkinek.

Walton a 2011-es lockout idején volt már a Memphis Egyetem segédedzője, de olyan rettenetesen nagy tapasztalattal azért nem rendelkezik. Gyakorlatilag két évnyi trénerkedést követően veszi majd át az aranysárga-lilák vezetőedzői posztját, hiszen 2014 nyarán lett a Golden State Warriors segédedzője. Az oaklandi együttessel az elmúlt két évben sikert sikerre halmozott, hiszen egy 67-15-ös és egy 73-9-es alapszakaszt produkált a Warriors, az első idényben bajnoki címet nyertek, és most is a legnagyobb esélyesek a végső győzelemre - ebben vállalt szerepet Walton. Hogy mi következik ezekből a Lakersnél végzendő munkájára vonatkoztatva? Szinte semmi.

A Warriors 2014 nyarán egy jó edzőre volt attól, hogy igazán komoly eredményeket érhessen el, ráadásul Steph Curry, Klay Thompson és Draymond Green is folyamatosan fejlődésben voltak. Steve Kerr pont illett a gárda mellé, amelyet ésszerű cserékkel, draftokkal és igazolásokkal épített fel az új tulajdonosi kör Joe Lacob vezetésével, Bob Myers GM munkájának köszönhetően, nem is olyan sok év alatt. Na ebből egyelőre semmi nem adott a Lakersnél, így aztán egy teljesen új helyzetbe kerül majd Walton, hiszen nem egy már szinte kész együtteshez érkezik, hanem egy olyanhoz, amelyet az alapoktól kell elkezdeni felépíteni, nem mellesleg egy kérdőjeles vezetőség/tulajdonosok égisze alatt.

Nemcsak Steph Curry nincs a Lakersnél jelenleg, de D'Angelo Russell személyében Curry lehető legrosszabb verziója - az MVP pimaszsága Russellnél nagyképűségbe csap át, holott a tudása jelenleg egy átlagos NBA irányítójét sem éri el. Hogy hogyan kezeli ezt Walton, arról egyelőre fogalmunk sincs, mivel a Golden State-nél még csak hasonlóval sem találkozott, Russell pedig nem olyan gyereknek tűnik, akinek elég két okos szó, és már tudja, merre van az arra. Az is óriási hátrány lesz az oaklandiekhez képest, hogy nemcsak a fiatalok kérdőjelesek - Clarkson védekezése hasonló sarkallatos pont -, de normális veteránjai sincsenek a csapatnak, a helyi Andre Iguodalákat Nick Youngnak hívják, ami megint nem segít sokat Waltonnak.

Éppen ezért várhatóak tőle hibák bőséggel - egyrészt a jelenlegi Lakers nagyon messze van a lehető legideálisabb csapattól, másrészt két év szerintem nagyon kevés idő arra, hogy valaki olyan szakmai tudást szedjen magára, amivel a jelentősen több évet dolgozó kollégáival fel tudja venni a versenyt. 39-4-et produkált ugyan Walton ideiglenes vezetőedzőként is, ami borzasztóan jó mérleg, de egy olyan gárda élén sikerült ezt megtennie, akik a bajnoki címvédők voltak, mégis plusz motivációkat nyertek mások lenéző nyilatkozataiból - Greenéket sem noszogatni nem kellett, sem visszafogni őket, sem új játékrendszert betanítani nekik. Most a liga egyik leggyengébb csapatában kell rávenni az egyik játékost, hogy kezdjen el hátul is teljesíteni (Clarkson), a másikat, hogy a játékra figyeljen és ne minden másra (Russell), a harmadikat pedig fejleszteni kell. Olyan problémákkal fog találkozni Walton, amikkel maximum játékospályafutása során, de az utóbbi két évben biztos nem.

Hogy mi szólhat Walton mellett? Elsősorban az, hogy testközelből nézhetett egy olyan játékstílust, ami bizonyítottan működik is - Steph Curry zsenije mellett azért az is világossá válhatott számára, mennyire fontos a védekezés, hogyan kell ezt megoldani, illetve mik azok a játékos-prototípusok, amikre elöl és hátul is szükség van ahhoz, hogy jó eredményeket érjen el egy NBA-csapat. Egy évig, 2013/14-ben dolgozott már a Los Angeles D-Fendersnél, illetve a Lakersnél, akkor a játékosok fejlesztésével foglalkozott - ez főleg Julius Randle miatt nagyon értékes lehet még, talán a csapat Draymond Greenjét kihozhatja az erőcsatárból, az pedig hosszútávon egy elég komoly szintet garantálna a klubnak.

Nem mellékes az sem szerintem, hogy Phil Jackson játékosa volt hosszú ideig, mégsem erőlteti a Triangle-t - utóbbiból úgy tűnik, hiába tanulhatott a szakma egyik legnagyobbjától, azért van esze, a játékosok kezelésében viszont Jackson óriási tanár volt, a legnagyobb sztárokat is tudta kezelni, ez pedig Waltonnak is nagy előnye lehet majd a későbbiekben.

Túl nagy nyomás sincs rajta, hiszen 4 évig garantált a szerződése, ráadásul mindenki tudja, hogy a munka fontosabbik része nem is az ő feladata lesz, hanem Mitch Kupchak GM-é és Jim Bussé, akik összeállítják a jövő évi együttest. A jelenlegi kerettel, nem megfelelő igazolásokkal Gregg Popovich is ülhetne a kispadon, annak sem lenne eredménye, így az ő teljesítménye nagyban függ felettesei munkájától is. Walton tehát egyelőre várhatja, kit sikerül draftolni és leigazolni a szabadügynökök közül, amibe nyilván neki is lesz beleszólása, és ha valamire jó lehet az ő idő előtti megszerzése, és ahol azonnal meghálálhatja a rá elkötött 25-30 millió dollárt (úgy is, ha a legnagyobb sztárok beintenek nekik), az az lehet, ha megmondja, kit ne igazoljanak le. DeMar DeRozan például valószínűleg nem nagyon kellene a Warriorsnek, ennyire egysíkú támadó és gyenge védő nincs a bajnoknál, úgyhogy ha elhinti Kupchakéknek, hogy nem nagyon kellene a dobóhátvédnek egy 4 éves maximumot adni, azonnal megmentheti új csapatát egy valószínűsíthetően hatalmas baklövéstől.

Hogy mennyire vonzza majd a sztárokat, az már egy másik dolog, és szerintem ez ugyanúgy minimum kérdéses, mint az, hogy a Russell-Clarkson-Randle tehetséges, de semmit nem bizonyító fiatal mag mennyire vonzó mondjuk Kevin Durantnek. A helyzet ugyanis Waltonnal is az, hogy jónak tűnik, de egy, az eddigiekhez még csak véletlenül sem hasonlító helyzetbe fog csöppenni, amit vagy így, vagy úgy fog lereagálni. Benne viszont legalább megvan a lehetőség, lehet reménykedni, hogy nemcsak egy tökéletes környezetben tud alkotni, hanem ő maga is meg tudja teremteni az ehhez hasonló légkört. Ez a remény pedig már sokkal több, mint amit akár Byron Scott, akár a rengeteg levitézlett, már számtalan helyen megbukó vezetőedző jelenthetne.

Ettore Messina összehasonlíthatlanul nagyobb tapasztalattal és tudással rendelkezik, mint ő - a San Antonio Spurs segédedzője volt szerintem az egyetlen reális opció Walton mellett -, de lehet, hogy ezekhez a fiatalokhoz jobban illik majd az ő stílusa. Sem most, sem a következő 1-2 évben nem fogunk még azonban erről többet tudni, mert a Lakers legalább ennyire van attól, hogy komolyan vehető gárdát rakjanak össze - már ha idén nem jön össze egy Durant-Horford páros számukra -, úgyhogy szerintem könnyen elképzelhető, hogy Jim Buss első és utolsó jó lépését láthattuk a csapat élén. Lehet tamáskodni Walton kinevezése miatt, de megvannak azok a pontok, amikbe a drukkerek belekapaszkodhatnak - ilyen húzásból pedig nem sok volt a csapatnál az utóbbi három évben.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus