Megoldja-e Bledsoe a Bucks gondjait?

A Phoenix Suns tegnap a Milwaukee Buckshoz cserélte Eric Bledsoe-t. Vajon kaphatott volna többet Bledsoe-ért a Suns? Mit hozhat Bledsoe a Bucks számára és mit nem fog? A két csapat szemszögéből vizsgáltuk a cserét

Tegnap délután a Phoenix Suns a Milwaukee Buckshoz cserélte Eric Bledsoe-t Greg Monroe-ért, egy első és egy második körös pickért cserébe, amelyeknek védettségéről olvashattatok a tegnap esti morzsában.


A csere a Suns szemszögéből volt egyértelműbb, hiszen ők akartak szabadulni a hátvédtől azok után, megköszönték neki a részvételt a Sacramento Kings elleni mérkőzést megelőző "nem akarok itt lenni" tweetje után. Hogy Bledsoe a nagyobb hibás abban, hogy nem jött össze az arizonai kalandja, vagy a csapat játszotta ebben a nagyobb szerepet, arról lehet vitatkozni.

Az irányítóra állandó jelleggel egészségi állapota miatt sem lehetett számítani, és nem tűnt úgy Phoenixben, hogy ő egy vezéralkat lenne, aki köré egyrészt építkezni lehet, másrészt aki összerántja a fiatal társaságot. Az is igaz viszont, hogy a Suns egytől-egyig leépítette a pár éve még nem is olyan rossz (igaz, nagyobb reményekre nem jogosító) keretet, súlyosbították a helyzetet Earl Watson kinevezésével, majd megtartásával, tavaly direkt ültették Bledsoe-t az év végén, pedig nem is volt sérült, úgyhogy elég erősen kiprovokálták azt, hogy a játékosnak elege legyen abból, ami a klub csinál. Lényeg a lényeg, ennek a munkakapcsolatnak gyorsan véget kellett vetni.

A Phoenix kapott egy 17.8 millió dolláros lejáró szerződést egy olyan kontraktusú játékos helyett, akinek jövőre még 15 millió dollárt kellett volna fizetni, ez pénzügyi szempontból nekik kiváló - ennyivel több költőpénzük lehet a nyáron akár igazolásra, akár cserére. Hogy ezt a 17.8 millió dolláros lejárót éppen Greg Monroe-nak vagy Gipsz Jakabnak hívják, az jelen esetben teljesen lényegtelen - nem számolnak a centerrel, már felmérik az iránta lévő keresletet, aztán ha nem jön össze a csere, ki fogják vásárolni. Csak a szerződése a lényeg.

Hogy mire költi a felszabaduló sapka alatti helyet a Suns? Az jó kérdés. Az az utóbbi években bebizonyosodott, hogy gyenge, de még félész csapatokhoz is rettenetesen nehéz a legjobb szabadügynököket odacsábítani, gyakorlatilag lehetetlen, de még a használható embereket is rendesen túl kell fizetni (elég JJ Redick 1 éves, 24 millió dolláros szerződésére gondolni azzal a Phillyvel, amely hasonlóan tehetségesnek vagy még jobbnak nézett ki ennél a Sunsnál). Felhasználhatják cserére is természetesen. Jelentősen sapka alatt lesznek, 70-80 millió dollár között állnak a csapatopciók lehívásától függően - márpedig cseréknél nem számít, ki hova akar menni, ha kifizetik az ellenértéket, akkor jönni fog az ember.

Az is lehetőség, hogy Monroe-ért átvesznek egy hosszabb szerződést, de úgy, hogy azzal jön esetleg megint egy első körös pick - ez mindig lehetőség a liga alján tanyázó együtteseknél, de azt is hozzá kell tenni, hogy mivel Tyson Chandlertől és Brandon Knighttól is szabadulnának, így lehet, hogy Ryan McDonough GM nem nagyon akar már benyelni albatrosz szerződéseket, inkább egy második körösért elpasszolja Monroe-t, akkor sem kell kivásárolniuk legalább, és az is lehet, hogy inkább kivásárolja, minthogy átvegyen egy hosszabb szerződést. Több lehetőség áll a Suns előtt, de a lényeg az, hogy pénzügyileg jobb pozícióban vannak, mint voltak Bledsoe-val.

A draftjogok közül a második körös vajmi keveset ér - egyébként is csak akkor kapják meg, ha a 47. hely után húzhatna vele a Bucks, ott már minden választás lutri. Az első körös viszont még egészen jó értékkel bírhat, egyáltalán nem biztos például, hogy a Milwaukee nem lesz idén éppen bejutó vagy éppen nem PO-ba kerülő együttes, és idén akkor kapja meg a picket a Suns, ha 11-16 közé esik az a választás. Jövőre 4-16 között kapják meg, és ha valami nagy csoda nem történik, 2020-ban átkerül majd hozzájuk a draftjog, hiszen Top7 védett lesz - az más kérdés, hogy 2-3 évre előre szinte lehetetlen jósolni egy-egy csapatnál, rengeteg tényezője van annak, hogy hogyan sikerülhet egy-egy klub szezonja.

Hogy kaphatott-e volna egy első körösnél és egy lejárónál többet a Phoenix? Valószínűleg nem. Mindenki tudta, hogy Bledsoe repülni fog Arizonából, ebből nem csinált titkot a franchise sem, innentől kezdve pedig rengeteget esik egy játékos értéke, megítéléstől függetlenül. Akkor lehetett volna jó helyzetben a Suns, ha licitháború kezdődik a hátvédért, hiszen ebben az esetben ugyan alacsonyról indulhattak volna az ajánlatok, de ha leglább két csapat úgy gondolta volna, hogy "oké, Bledsoe mindenképpen kell nekünk, mert...", akkor a folyamatos egymásra licitálással egész jó ellenértéket lehetett volna érte kisajtolni. Ennek a forgatókönyvnek egy baja volt valószínűleg, és az még csak nem is a játékos viselkedése, hanem a térde.

Évekkel ezelőtt kivették a meniscusát, ami annyit jelent, hogy bizonyos időközönként mindig lesznek térdfájdalmai, akármit csinál. A kérdés az, hogy ezek mikor jönnek elő, lehet-e őket kezelni a nyár folyamán, amikor nem annyira számít, vagy a legfontosabb meccsek előtt dől ki. Na ezt előre senki nem tudja megállapítani, így valószínűleg Bledsoe minden korábban ismert erénye ellenére úgy voltak vele a csapatok, hogy olcsón megpróbálják, de nem fognak belemenni semmilyen harcba érte.


A Bucks szemszögéből érdekesebb a dolog, hiszen játékerőben ők erősödtek papíron, de náluk is van ennek a cserének több vetülete is. Egyrészt az, ami a Sunsnál pozitívum volt, az itt negatívum: Bledsoe jövőre 15 millió dollárt keres, míg Monroe nem keresett volna már semmit. Ez annyit tesz, hogy Jabari Parker új szerződése nélkül is 103.5 millió dolláron áll a csapat - ha meg akarják tartani a sokszoros ACL-szakadásból visszatérő csatárt, akkor vagy nagyon olcsón teszik ezt meg, vagy úszni fognak a luxusadóban, vagy elcserélnek valakit a Henson/Teletovic/Dellavedova trióból, amit viszont valószínűleg megint csak egy első körös pickkel karöltve tudnak majd megtenni.

Ez azonban még a jövő zenéje és a vezetőség feladata, Bledsoe pedig a pályán sokat segíthet. A Sunsban iszonyatosan gyenge perimétervédekezésnek volt a tagja, de korábban egyáltalán nem ez volt rá a jellemző (nem véletlenül volt a beceneve a Mini LeBron), viszont ha valamin egymaga nem fog tudni dobni, akkor ez ez a szegmens. Eddig sem gyenge perimétervédők alkották a Bucks keretét (Middleton, Brogdon, Snell, de még Dellavedova is idevehető), mégis pocsékul játszanak hátul (utolsó előttiek a ligában, ami egy ilyen állománytól Antetokounmpót is idevéve vérlázítóan gyenge, Henson és Maker formája ide vagy oda), és csak Bledsoe érkezésétől nem fognak annyit javulni, amennyit kellene - a védelem összerakása Jason Kidd feladata továbbra is.

A másik gond viszont az volt náluk, hogy hiába van 100 támadásra vetítve a 10. legjobb támadójátékuk, ez lényegében egy az egyben Giannis Antetokounmpónak köszönhető - rajta kívül még Khris Middleton van, aki helyzetet tud teremteni, és be is fejeztük a sort. Bledsoe úgy kell ennek a csapatnak és a görög szupersztárnak is elöl, mint egy falat kenyér, mert rögtön nem egy vagy maximum másfél emberre kell odafigyelni, Bledsoe egészségesen több mint legit második opció egy komoly célokat dédelgető együttesben is. Nincs jó keze, ami okozhat gondokat a spacing miatt, de ha a Brogdon/Snell/Middleton hármasból kettő fent van Giannis és mellette, akkor meg lehet oldani, hogy legyen elég helye a két fazonszabásznak.

A távozó Monroe-nál meg kell jegyezni, hogy nélküle a pad finoman szólva is harmatosan muzsikált, az ő támadójátéka onnan hiányozhatna, de... egyrészt amit elöl hozzátett, azt védekezésben vitte is rögtön, másrészt Kidd dolga mindössze annyi ezentúl, hogy a Bledsoe-Antetokounmpo kettős közül egy mindig a pályán legyen - előbbi vezetheti a második ötöst is (mondjuk Middletonnal karöltve), ha Giannis leül, vagy éppen fordítva is lehet, amíg Bledsoe pihen, de az Monroe nélkül világossá vált, hogy a második ötössel is fel kell küldeni valakit, aki helyzeteket tud csinálni, és most kaptak egy ilyen embert.

Hogy a hozzáállása milyen lesz, az kérdés persze, nem lehet egyértelmű dolgokat kijelenteni, de azért arra jó esély van, hogy egy PO-ra, sőt, pályaelőnyre hajtó gárdánál össze fogja kapni magát annak ellenére is, hogy nem szerződésért játszik. Új, előrébb tartó csapatban játszhat, tiszta lappal indul, és van mellette egy nála is jobb játékos, miközben olyan óriási konkurenciája a posztján nincs - ez ideális hely lehet számára akkor, ha tényleg össze akarja magát szedni.

Hogy a Bucks mennyit léphet előre Bledsoe-val, arról semmi biztos dolgot nem lehet kijelenteni, leginkább azért nem, mert Bledsoe játékánál két fontosabb dolog is van. Egyrészt az, hogy Monroe távozásával felébred-e kicsit Henson vagy Maker, mert ötös poszton nagyon kellene az előrelépés tőlük - vagy esetleg Kidd megpróbál-e egy Bledsoe-Brogdon-Middleton/Snell-Snell/Teletovic-Antetokounmpo ötöst Jabari Parker visszatéréséig. Másrészt a leglényegesebb az, hogy a jelenlegi védekezést rendbe rakják, mert hiába vannak jó védőik, és Middleton visszatérése után hiába kapták össze magukat az előző idényben, idén vállalhatatlanul játszanak hátul.

Gyakorlatilag nem sok mindent adott fel a Bucks, hiszen Monroe-val egyáltalán nem tudtak mit kezdeni a támadójátéka ellenére sem, lényegi erősítést nem jelentett összességében, egy első körös picket pedig egy szintet lépni kívánó együttesnek ilyen védettségekkel be kell tudni áldozni. Inkább kérdés az, hogy Bledsoe fizetése miatt mit csinálnak a nyáron, illetve a hosszabbításokkal, valamint az, hogy Kidd összeszedi-e magát, mert ha nem, akkor az a forgatókönyv is elképzelhető még, hogy lényegében fölöslegesen szórtak ki egy picket az ablakon. Ha valahogy a hátsó alakzatot stabilizálni tudják, akkor viszont bőven Top4 gárda lehetnek keleten, és a PO-ban sem feltétlenül kell már elfogyniuk az egyemberességük miatt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus