Mire jó a "buyout market"?

Vékony Dávid, az NBA-történelmi blog írója kalauzol el bennünket az egyre bejáratottabb kivásárlások utóbbi 10 évének történetében.

Február az All-Star hétvége és a trade deadline mellett most már hosszú évek óta jellemzően a „buyout market” időszaka is az NBA-ben, amikor nagy számban válnak szabadon igazolhatóvá korábbi csapataik által szerződésükből „kivásárolt”, nagy nevű NBA-játékosok, akikért rendszerint tülekedésbe kezdenek az adott szezon bajnokesélyesei. Összeállításunkban azt vizsgáltuk, milyen hatása volt az elmúlt tíz évben a liga erőviszonyaira e kivásárolt játékosok csapatok közötti mozgása a buyout market időszakában.

Amikor túl vagyunk a cserehatáridő minden évben óriási érdeklődéssel várt napján, egyből beindul egyfajta „másodlagos szabadügynök-piac”. A trade deadline-ig elcserélni nem tudott, vagy épp egy csere keretében (jellemzően pénzügyi okokból) megszerzett, de (jellemzően a szezon érintett szakaszában már a tankolás/rebuild mellett elkötelezett) új csapatuk távlati terveibe ugyanúgy nem beleillő veterán játékosok kerülnek ekkor szabadlistára, szolgálataikért pedig versengeni kezdenek az adott szezon ekkorra már általában kikristályosodottan bajnokesélyes, vagy legalábbis biztos playoff-résztvevőnek tűnő alakulatai. Hányszor fordult ugyanakkor elő, hogy ilyen, kivásárlás után egy „contender” által leigazolt veterán valóban a „championship puzzle” utolsó, hiányzó darabjának bizonyult?

Röviden összefoglalva: nem sokszor. Nagy általánosságban ezek a játékosok egyike sem jelent már akkora erősítést egyébként is erős új csapatának, hogy az lényegi különbséget tudjon jelenteni a bajnoki címért folyó harc során. Ennek többféle oka lehet. A tipikus „buyout candidate” vagy egy pályafutása legvégén járó, és akár hosszú évek sérülései, akárcsak simán elöregedés miatt egykori produktumának már csak időnkénti felvillantására képes egykori sztár, vagy hosszadalmas száműzetés után kivásárolt, éles meccsen hónapok óta nem bevetett, és emiatt rozsdás egykori sztár, vagy olyan, köztiszteletben álló role player, aki sosem volt sztár, és bár hasznos kiegészítő játékosnak bizonyul új csapatában is, nem az ő jelenléte billenti a mérleg nyelvét az egyik vagy a másik irányba a bajnoki döntőben. Nézzük hát végig az elmúlt tíz év „buyout” időszakának legkeresettebb csapatváltó játékosait és tapasztalatait.

2008:

Az előző bekezdésben megfogalmazott negatív felhangokkal szemben egyből  egy sikertörténettel kezdünk. 2008 márciusában a korszak szupercsapata, Kevin Garnett, Paul Pierce és Ray Allen nagy hármasát foglalkoztató Boston Celtics leigazolta a Los Angeles Clippers által kivásárolt, 38 éves, egyszeres All-Star irányítót, Sam Cassellt, aki aztán valóban segítségükre volt a bajnoki címig vezető útjukon. Cassell Ray Allennel Milwaukee-ban, Garnett-tel Minnesotában játszott korábban együtt, jelentős playoff-tapasztalattal bírt (több mint egy évtizeddel korábban, 1994-ben és 1995-ben már nyert két bajnokságot a Houstonnal), 21 rájátszás-mérkőzésen lépett pályára és főleg az első körökben több igen ponterős meccset is produkált, hajlott kora ellenére. Cassell papíron aktív játékos maradt még a következő idényben is, de pályára többé nem lépett NBA-meccsen.

Cassellen kívül még egy nagy név, az 1996-os Év Újonca, a szintén irányító Damon Stoudamire váltott csapatot a Memphis általi, 2008. februári kivásárlása után, ő viszont nem sok sót evett meg a nyugati főcsoportdöntőig jutó San Antoniónál, és a szezon végén vissza is vonult.

2009:

A legnagyobb kivásárolt név ebben az évben szintén egy egykori All-Star hátvéd, Stephon Marbury volt. „Starbury” pár évvel korábban még a liga legjobb irányítójának nyilvánította magát, és bár 2004-es érkezését követően valóban sikerült a rájátszásba juttatnia szülővárosa csapatát, a New Yorkot, a Knicksnél töltött korszaka hátralevő része nem túlzás azt mondani, hogy katasztrofálisra sikeredett. Botrányok egész sorozata és meddő sikertelenség kísérte Marbury és a Knicks útját a következő években, míg végül a Knicks kispadját 2008-ban átvevő Mike D’Antoni lényegében száműzte Stephont a csapatból. A 2008/2009-es szezonban egyáltalán nem lépett pályára, amíg 2009 februárjában ki nem vásárolta a Knicks, Marbury pedig a bajnoki címvédő Bostonhoz írt alá. Átlag tíz perc játékideje alatt 30%-os mezőnymutatóval elért meccsenkénti négy pontja nem győzte meg a playoff második körében kieső Bostont a közös jövő elkerülhetetlenségéről, és ezáltal Marbury NBA-karrierje véget is ért (viszont Kínában azóta is istenként tisztelik).

Marbury mellett a legkeresettebb kivásárolt játékos ebben az évben az egykori 1/1-es (1995) erőcsatár, Joe Smith volt, aki LeBron James Clevelandjéhez írt végül alá (a keleti főcsoportdöntőben kieső Cavsben 13 playoff-meccsen 5.5 pont, 3.9 lepattanós átlagok). A San Antonio szintén egy vándormadár magasembert igazolt le kivásárlás után Drew Gooden személyében, de ő sem tudott azonban segíteni a meglepetésre a rájátszás első körében elbukó Spursön.

2010:

Ismét a Boston „csapott le” a legnagyobb nevű kivásárolt játékosra, aki nem más volt, mint a San Antoniónál a szezon során partvonalon kívülre került, egykori kétszeres All-Star dobóhátvéd, Michael Finley, aki fénykorát még a Dallasnál élte az évtized első felében, de ő volt még 2007-ben is a bajnok Spurs kezdő kettese. A 37 éves veterán ugyan eljutott a bajnoki döntőig a Bostonnal, de 18 rájátszásbeli mérkőzésén elért statisztikái (átlag 6 perc játékidő alatt átlag 0.8 pont meccsenként) szót sem érdemelnek, a Celtics Lakers ellen elszenvedett vereségét követően visszavonult.

2010-ben még nem élt az a szabály, amely megtiltotta volna, hogy egy elcserélt játékos ugyanazon szezonon belül visszaigazoljon az őt elcserélő csapathoz, ezt használta ki a Cleveland és litván centere, Zydrunas Ilgauskas, amikor a kétszeres All-Start előbb a Washingtonhoz küldték, megszerezve onnan Antawn Jamisont, majd a Wizards általi kivásárlása után (kivárva az akkori szabályok által előírt 30 napos moratórium leteltét) újra leszerződtették Ilgauskast. LeBron James és a Cleveland azonban ezúttal is elbukott, és ezúttal már a rájátszás második körében, a 35 éves „Big Z” pedig 2010 nyarán követte jóbarátját, LeBront a Miami Heathez.

2011:

Végre ismét tanúi lehettünk buyout-sikertörténeteknek. Ebben az évben ugyebár a Dallas Mavericks nyerte a bajnoki címet, és ebben nagy segítségükre volt két, kivásárlást követően megszerzett játékos. A veterán szerb triplagyáros, a háromszoros All-Star Peja Sztojakovics az idényt még New Orleansban kezdte, ahol 2006 óta játszott, de igazából amióta eljött korábbi nagy sikerei színhelyéről, Sacramentóból, sérülések nehezítették el folyamatosan a karrierjét. Peját a New Orleans még 2010 novemberében cserélte Torontóba, a Raptors színeiben csak két meccsen lépett pályára, majd januárban kivásárolták, és aláírt a Mavshez, akiket a kispadról beszállva segített a bajnoki címhez. Sokan emlékezhetnek a bajnoki címvédő Lakers kisöprésére a Mavericks által a 2011-es playoffban, amelyhez Sztojakovics a sorozat negyedik meccsén dobott 6/6 triplájával járult tevékenyen hozzá.

A másik, Dallas által felvett kivásárolt viszont nem egy gyűrűhajszoló veterán, hanem a jelenleg is aktív Corey Brewer volt, akit a New York tett ki a keretéből, miután a nagy Carmelo Anthony-csere részeként megszerezték a Minnesotától, de aztán nem tartottak rá igényt. Az akkor negyedik szezonját futó, kiváló periméter-védő Brewer is hasznos tagja lett a bajnok Mavericks rotációjának.

A Mavs által a 2011-es nagydöntőben legyőzött, akkor már a James-Wade-Bosh nagy hármassal felálló Miami irányítója is egy kivásárolt veterán volt Mike Bibby, Sztojakovics egykori sacramentói csapattársa személyében, aki Atlantából előbb Washingtonba került a szezon folyamán, majd 6 millió dollárnyi fizetésről mondott le annak érdekében, hogy a Heathez kerülhessen. Bibby azonban totális csődöt mondott Miamiban, a végletekig lelassulva gyakorlatilag lenullázta a rájátszásban a Heat védekezését, amikor a pályán volt.

Szintén befürdött ezévi szerzeményével a buyout-piacon szokás szerint ezúttal is aktív Boston Celtics, akik a két előző idényben még pont-lepattanó dupla-duplát átlagoló, tripladobó magasembert, Troy Murphyt szerezték meg, ám a szezon első felében a New Jersey Nets kispadján jegelt Murphy mintha egy év alatt elfelejtett volna kosárlabdázni, teljesen használhatatlannak bizonyult, a 2011-es rájátszásban egyetlen meccsen küldte pályára őt a Boston.

2012:

A lockout miatt rövidített-tömörített szezon buyout-piacának legnagyobb nevű fogását a San Antonio Spurs könyvelhette el, akik az épp minden idők legrosszabb arányú győzelem-vereség mutatóját produkáló Charlotte Bobcats által kivásárolt francia mindenest, Boris Diaw-t igazolták le. Diaw a siralmas teljesítményt nyújtó Bobcatsnél szinte apátiába süllyedt, a Spurs rendszerébe viszont tökéletesen illeszkedett sokoldalúságával, passzkészségével és játékintelligenciájával. Már ebben az évben főcsoportdöntőig jutott csapatával, majd zsinórban két nagydöntő következett, melynek nyomán 2014-ben a végső győzelmet is megszerezte a San Antonio a Miami Heat legyőzésével.

A vizsgált 2011/12-es idényben ugyanakkor a Heat lett a bajnok az Oklahoma City Thunder legyőzésével, a két döntős alakulat közül pedig csak az ifjú, feltörekvő OKC alkalmazott kivásárlás után megszerzett veteránt, aki nem más volt, mint Derek Fisher. A rafkós, már ekkor is 37 éves hátvédet a cserehatáridő napján a Houston Rocketshez küldte a Lakers, akikkel öt bajnoki címet nyert pályafutása során, a Rockets pedig szabadlistára tette. D-Fish ugyan legszívesebben a Lakershez tért volna vissza, de a 2011 végén elfogadott új kollektív szerződés megszüntette az ilyesmit lehetővé tevő kiskaput. Így hát új csapat után kellett néznie, így végül a Thundernél kötött ki, de itt is annyira jól érezte magát, hogy mint ismeretes, hiába igazolt le a következő szezon elején a Dallashoz, pár meccs után kérte szerződése felbontását, hogy közelebb lehessen Los Angelesben élő családjához - majd még ugyanabban az idényben ismét az OKC-hez igazolt. Fisher végül egészen 2014-ig játszott Oklahoma Cityben, és bár veterán mentorként nagy tisztelet övezte az öltözőben, pályán nyújtott teljesítményét azért érte elég sok kritika - igaz, közel sem annyi, mint a visszavonulását követő másfél évben, amikor is a New York Knicks vezetőedzője volt.

2013:

Ez az év viszonylag szerényre sikerült a buyout market terén, a legnagyobb kivásárolt névnek talán Aaron Brooks tekinthető. Brooks a 2009/10-es szezonban szerzett igazán nevet magának a ligában, amikor a Houston Rockets kezdő hátvédjeként megkapta az idény Legtöbbet Fejlődött Játékosának díját. Ám karrierje ezt követően megrekedt, a Rockets már a következő szezonban elcserélte őt a Phoenixhez, majd a 2011/12-es idényt Kínában töltötte. 2012 nyarán a Sacramento Kingshez szerződve tért vissza az NBA-be, de ez nem volt egy nyerő párosítás, a Kings a szezon felénél kivásárolta Brookst, aki ezt követően visszatért Houstonba. Itt sem volt azonban már a régi, mindössze 7 alapszakasz-meccsen került pályára régi-új csapatánál, igaz, aztán a playoff első körének mind a hat mérkőzésén lehetőséget kapott az OKC ellen búcsúzó Rocketsnél. Brooks jelenleg is aktív - miután a Rockets másodszor is elcserélte 2014-ben, játszott Denverben, Chicagóban (itt Tom Thibodeau kezei alatt volt újra egy jó szezonja 2014/15-ben, mint első számú "bench scorer") és Indianában is, jelenleg pedig a Minnesota Timberwolves kispadjának végén találkozhatunk vele.

2014:

Több, pár évvel korábban még All-Star szintű játékos is elérhetővé vált kivásárlás után ebben az évben. Az Oklahoma City Thunder Caron Butlerrel próbálta felpörgetni magát a 2014-es rájátszásra, amit a nyugati első helyről várhatott Kevin Durant MVP-szezonjában. A korábban a Washingtonnál kétszeres All-Star, a Dallasszal 2011-ben bajnok (de sérülés miatt egyébként az azévi rájátszásban pályára nem lépő) Butler a Milwaukee Bucks által került kivásárlásra, és csatlakozott ezután a Thunderhez, ahol ugyan lehetőséget kapott bőven (18 meccs a 2014-es rájátszásban), de amiért odavitték, nem igazán ment neki (32%-os mezőnymutató). Az OKC a főcsoportdöntőben kikapott a későbbi bajnok San Antoniótól, Butlernek pedig megköszönték szolgálatait, 2016-os visszavonulásáig Detroitban és Sacramentóban fordult még meg.

Danny Granger az Indiana Pacers kiscsatáraként 2009-ben lett a liga Legtöbbet Fejlődött Játékosa, 30 év után először átlagolt Pacers-játékosként egy idényben legalább 25 pontot meccsenként, és az All-Star mérkőzésen is felléphetett ebben az évben. Kiváló játékát a következő három szezonban is folytatni tudta, de egyre többet bajlódott sérülésekkel, illetve csapaton belüli jelentőségét is fokozatosan elhomályosította az ifjú Paul George. A 2012/13-as idényben, amikor a Pacers a keleti főcsoportdöntőig jutott, Granger fájós térdei miatt mindössze öt meccsen tudott pályára lépni, majd ugyan a következő szezonban visszatért, a hosszú kihagyás nem múlt el nyomtalanul, nem volt már régi önmaga. Az Indiana 2014 februárjában a Philadelphiához cserélte, ahonnan kivásárolták, a rájátszás második körében az OKC ellen elbukó Los Angeles Clippers cserejátékosaként fejezte be az idényt (2015 óta pedig nem játszott az NBA-ben).

A Clippers egyébként nagybevásárlást tartott a kivásárolt játékosok piacán ebben az évben, ekkor szerződtették az egyaránt az Orlandótól kiebrudalt Glen "Big Baby" Davis - Hedo Türkoglu párost is, de szegény Grangernél tovább ők sem húzták már a ligában. A Bostonnal 2008-ban bajnok, de azóta is komoly súlyfelesleggel küzdő Davis, valamint a Magicnél 2007-2010 között kiváló idényeket produkáló, de aztán Torontóban és Phoenixben is rövid úton megbukó, majd a Magichez való visszatérése után még tiltott szerek használata miatt is elkaszált török egyaránt 2015-ben játszott utoljára az NBA-ben.

Grangeréhez hasonlóan szintén a Pacershez kapcsolódik, és szintén szomorú történet Andrew Bynum ezévi kálváriája. A Lakersszel kétszeres bajnok, két évvel korábban még All-Star kezdő, de problémás center a teljes előző idényt kihagyta térdsérülés miatt (amikor papíron a Philadelphia 76ers játékosa volt), majd a Cleveland Cavaliers adott neki lehetőséget az újrakezdésre, de Bynumot nem különösebben érdekelte már ekkor a kosárlabda. A Cavs így hát a Chicagóhoz cserélte, ahonnan kivásárolták, majd a Pacers szerződtette a szezon hátralevő részére - Bynum pedig összesen kettő darab mérkőzést játszott Indianában, majd fájós térdeire hivatkozva le is lépett a csapattól, és az NBA-ből is végleg eltűnt, mindössze 26 évesen.

2015:

A New York Knicks ekkor vásárolta ki híres-hírhedt, 100 millió dolláros szerződéséből az egykori szupersztár Amar'e Stoudemire-t. A Phoenixből 2010-ben ötszörös All-Starként New Yorkba igazoló erőcsatár még első, Knicksnél töltött szezonjában is kiválóan játszott, ámde Carmelo Anthony érkezése után nem igazán tudott soha beindulni kettejük között a kémia, illetve Stoudemire sokszor műtött térdei is fokozatos szétesésnek indultak. 2012-től kezdve Amar'e általában már csak a cserepadról szállt be a Knicks meccseibe, mérkőzésenkénti 11-12 pontjával, 4-5 lepattanójával árnyéka volt már csak egykori, erőtől duzzadó önmagának. Miután a Knicks szakított vele, Stoudemire a több játékidő és egy esetleges playoff-menetelés reményében a magasember-hiánnyal küzdő Dallas Maverickshez igazolt, de itt is csak átlag 15-16 perc, és egy első körös rájátszásbeli vereség jutott neki osztályrészül. A következő szezont a Miaminál töltötte, majd visszavonult az NBA-ből.

A viszonylag langyos 2015-ös buyout-piac másik ismertebb nevű szereplője Kendrick Perkins volt. A Boston 2008-as bajnokcsapatának kezdő centere négy év után jött el Oklahoma Cityből, és került Utah-n keresztül szabadlistára. Perkinst az épp a nagydöntőbe igyekvő Cleveland Cavaliers szerződtette, de inkább csak veterán mentornak, mintsem ténylegesen használt játékosnak. Az öreg Perk 8 meccsen kapott nyúlfarknyi szerepet a 2015-ös rájátszásban a Cavsnél, a Golden State ellen elveszített nagydöntőben egyszer került pályára. A következő idényben a New Orleansnál töltött be hasonló funkciót, majd kikopott a ligából, de a Clevelanddel való jó kapcsolata megmaradt, tavaly ősszel is meghívták az edzőtáborukba, majd még a közelmúltban is bekerült a neve a hírekbe, amikor a Cavs trade deadline általi felforgatása után boldogan tweetelt közelgő visszatéréséről - melyből aztán nem lett semmi.

2016:

A 73-9-es idényt futó Warriors elhomályosította a szintén pompázatos, 67-15-ös alapszakasz-mutatót produkáló San Antonio Spurst ebben az évben, 2016 tavaszán ugyanakkor a Spurs nagyon készült arra, hogy a rájátszásban majd megmutatja, ehhez pedig két kivásárolt veteránt hívtak segítségül. Mindketten a Minnesota játékosai voltak a szezon első felében: a dobóhátvéd Kevin Martin és az irányító Andre Miller egyaránt San Antonióba igazolt kivásárlását követően. Sajnos egyikük sem váltotta meg a világot: az elsősorban scorer, még az előző két idényben a Wolvesnál is közel húszpontos szezonátlagokat produkáló Martin 5 rájátszásbeli fellépésén összesen 22 pontot dobott, a 40 éves Miller, aki egyébként a liga legidősebb játékosa volt ebben az idényben, és egyébként is csak biztonsági tartaléknak érkezett, szintén sem tudott segíteni, amikor a Spurs a playoff második körében kizuhant az OKC Thunder ellen. Mind Martin, mind Miller utolsó NBA-meccsei voltak ezek.

A már említett 73-9-es Golden State azt az Anderson Varejaót igazolta le 2016 februárjában, akit tizenkét évnyi hűséges szolgálat után cserélt el a Cleveland Cavaliers, hogy megszerezhesse Channing Frye-t. Varejao a Portlandhez került, ők vásárolták ki, majd szerződtette őt a történelmi alapszakaszt futó Warriors. A pályafutása utolsó szakaszában járó, rengeteg korábbi sérülés által megtépázott brazil nem tudott már sokat hozzátenni a pályán, ráadásul azt is meg kellett élnie, hogy volt csapata, a Cleveland 1-3-as hátrányból fordítva győzi le új csapatát, a Golden State-et a döntőben, így az egy évvel korábban még a Warriors ellen nagydöntőt veszítő Cavs keretéhez tartozó Varejao egészen hihetetlen módon ezúttal sem lett bajnok.

A 2015-ben a Golden State-tel ugyanakkor aranygyűrűt szerző egykori All-Star magasember, David Lee 2015 nyarán Bostonba került a Warriorstól, de ott nem találta meg számításait, kivásárlása után a Dallas Maverickshez csatlakozott, akikkel egy első körös playoff-búcsúig jutott. Az ő tankjában sem maradt már sok ekkorra, a következő szezont a San Antoniónál töltötte, majd tavaly ősszel bejelentette visszavonulását.

Az eddig bemutatott 2016-os kivásároltak karrierje mind az utolsókat rúgta már ekkoriban, nem úgy a csapnivalóan teljesítő Brooklyn által csillagászati összegű szerződése utolsó évéből kivásárolt, és az idei buyout-piacon is megjelenő Joe Johnsoné, aki 2016 februárjában a Miami Heathez igazolt. Bár a későbbi bajnok Cleveland is szívesen látta volna soraiban, "ISO Joe" a napfényes Floridát választotta ekkor, akiket meccsenkénti 12-13 pontjával a playoff második köréig segített eljutni, és ott is csak 4-3-ra kaptak ki a Torontótól. A 35 éves scorer aztán 2016 nyarán némiképp meglepő módon a Utah Jazzhez szerződött, ahol még tavaly is futott egy igen jó idényt, ismét eljutott a rájátszás második köréig, de idén, közel 37 évesen már jóval kevéssé ment neki a játék.

2017:

Joe Johnson hátvédtársa a Brooklyn Nets nem túl jól sikerült, pár évvel ezelőtti "superteam"-kísérletében a háromszoros All-Star, kétszeres olimpiai bajnok irányító, Deron Williams volt, aki nem is olyan rég még a liga legjobbjai közé számított a posztján - viszont tőle már 2015 nyarán megvált a Nets, 2017-re pedig már a Dallasnál is csak a kispadon kapott rendre helyt az évek óta csúnyán alulteljesítő Williams. Amikor a Mavericks is kivásárolta, Williamst a bajnoki címvédő Cleveland szerződtette, és bár az alapszakaszban nem is játszott rosszul, a rájátszásban gyakorlatilag értékelhetetlen volt a produkciója (4 pont, 2 gólpassz meccsenként), védekezésben képtelenség volt a pályán tartani a döntőben. Nem is kapott senkitől új szerződést a ligában tavaly nyáron. A Cavsnél bukkantak még fel kivásárolt játékosok bőven, de a 2011-es drafton Kyrie Irving mögött 1/2-esként elvitt Derrick Williams szintén nem sok vizet zavart, a szintén a Dallas által kivásárolt, előző két nagydöntőben még a Golden State-et erősítő Andrew Bogut pedig egy percnyi játék után lábát törte, és véget ért a szezonja.

A Golden State a Los Angeles Lakers által útjára eresztett (és jelenleg a Clevelandben játszó) veterán spanyol játékmestert, José Calderónt igazolta első körben le, mint ezévi buyout-kiválasztottját, de miután ugyanezen a napon Kevin Durant komolyabban megsérült, Calderón végül nem csatlakozott a későbbi bajnokcsapat keretéhez, jött helyette a Durant posztján bevethető, szintén veterán bajkeverő, a Sacramentóból kihajított Matt Barnes. Barnes szerepe aztán - köszönhetően annak, hogy Durant egy hónap kihagyás után vissza tudott térni a pályára - marginális volt a Warriorsnál a szezon hátralevő részében, de így is NBA-bajnokként vonulhatott vissza tavaly ősszel.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus