NBA Draft 2018: Irányítók

Jöhet az új Steph Curry, az új Eric Bledsoe, atletikus scorerek, klasszikus egyesek, bedobó-testbe öltött karmesterek és a Holiday család újabb sarja - mutatjuk az irányítók felhozatalát!

Trae Young

Osztály: Freshman
Születési év/magasság/súly: 1998/188 cm/82 kg
NBA-hasonmás: Steph Curry
Várható drafthely: 5-10. hely között

Young az idei irányítófelhozatal talán legérdekesebb játékosa, méghozzá elsősorban azért, mert nagyon emlékeztet Steph Curryre. Ahogy átlép a félpályán, már védekezni kell rajta, bárhonnan, bármikor, bárhogyan képes betalálni, minimális terület is elég neki, hogy gyors dobómozdulatával felemelje a labdát, ráadásul egyáltalán nem csak a kiosztásoknál, hanem labdavezetésből, zárásokon át, kettő-kettők után, bárhonnan képes magának megteremteni a helyzetet. Jó döntés volt a részéről az Oklahomát választani, az egész támadójátékot rá építették, volt, amikor 30 pontos és 10 gólpasszos átlaga volt és az elitbe vezette csapatát, később pedig már minden ellenfél csak az ő megállítására készült - ezzel elérte, hogy Curryhez hasonlítsák és még LeBron James is róla beszélt egy nyilatkozatában. 

Az értékét azért a szezon végén csökkentette, hogy a csapata nem igazán tudott helytállni a nagyobb színpadon és az is, hogy kiderült, nem nagyon szeret védekezni még ilyen helyzetben sem. Ezzel együtt az nem lehet kérdés, hogy az idei draftosztály legjobb dobójáról és talán legjobb passzolójáról beszélünk egy személyben, amit ő tud, az az NBA-ben is óriásit szólhat. Ahogy a lábmunkájával és extra labdakezelési képességével megszabadul a védőjétől, majd bevág egy nyolcméteres hármast, az a legmagasabb szinten is óriási játékossá teheti. Ráadásul az NBA-ben talán még inkább kidomborodhat a passzjátéka, mert az egyetemi csapattársai azért nem tartoztak a legjobbak közé, akár leindításoknál, akár kettő-kettők után, akár egy sima félpályás figuránál szenzációsan lát a pályán, de ezeket akkor tudja igazán kamatoztatni, ha komoly játékosokat tömhet labdával.

A probléma nála tényleg a védekezés lehet, mert nem elég fizikális, nem elég erős, nem elég nagy a wingspanje ahhoz, hogy itt komolyabb munkát végezzen, a magassága és az atletikussága sem igazán teszi őt erre alkalmassá, ráadásul egyébként sem szakította meg magát a labda ezen oldalán az egyetemen. Az NBA-ben ez már nem igazán fér bele, idén sokszor meg sem próbálta követni az emberét a zárásokon keresztül, ha mégis, akkor rendre az első blokk megálljt parancsolt neki és még rosszabbul nézett ki, váltani sem nagyon lehet vele, mert bárki nagyobb megveri könnyedén, úgyhogy akárki is húzza ki a támadójátéka miatt, valamit mindenképpen kezdenie kell a védekezésével és a védekezésbeli mentalitásával. Itt azért különbözik Currytől, utóbbi is fizikai hátrányban van hátul, de kapar, hajt, küzd, fegyelmezett, gondolkodik és amit kérnek tőle, azt maximálisan megpróbálja teljesíteni - ez viszont eddig egyáltalán nem látszott Youngnál. 

Nehéz megítélni, hogy pontosan mi várhat rá az NBA-ben, de az, amit az egyetemen csinált (egy személyben mindent megcsinált támadásban, őrült magas usage rate-tel dolgozott, nagyon extra dobótávval és dobóhatékonysággal rendelkezik, kiválóan irányít) egyre értékesebb és egyre keresettebb a ligában, a kérdés az, hogy hátul képes-e olyan szintre hozni magát, amellyel nem nullázza le az előnyeit. Ha igen, akkor szupersztár lesz belőle, ha nem, akkor az idei Isaiah Thomas...

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=BoNvODOQnCs

Collin Sexton

Osztály: Freshman
Születési év/magasság/súly: 1999/188 cm/83 kg
NBA-hasonmás: Eric Bledsoe
Várható drafthely: 10-15. hely között

Sexton egy olyan játékos, akit nagyon sok edző szeretne a csapatában tudni, elsősorban a mentalitása miatt. Ugyan nem túl magas, nem túl erős, de úgy megy, mint egy bika: folyamatosan, szünet nélkül támadja és fárasztja az ellenfél védőit, ha kell, minden támadásnál betör, átrohan az emberén, sokszor még zárás sem kell neki ehhez. Némi túlzással minden rossz dobása után bevetődik a támadópattanóért, kicsit sem fél a kontakttól, nekiugrik mindenkinek, aki útját állja. Nem véletlen, hogy egy felfokozott hangulatú meccsen már-már őrületet lehet felfedezni a szemeiben, jó értelemben véve "nem normális"...

Védekezésben is hajt, küzd, ütközik, fizikai korlátai ellenére nem lehet rá különösebb panasz, ráadásul egyébként is egy olyan játékos, aki meghal a pályán, illetve az edzőteremben is - folyamatosan fejlődik minden téren, egyre nagyobb hangsúlyt fektet a dobására is, ami ugyan még mindig nem kiegyensúlyozott, de a triplája már elfogadható, a középtávolija pedig kimondottan jó. Érdekesség, hogy mindkét kezével jól passzol és mindkettővel jól be is fejez a gyűrű alatt, bár a betöréseinél azért elsősorban balra indul.

Irányítóként viszont azért van még hova fejlődnie, tény és való, hogy lát a pályán, de igazi egyesként egyelőre nem mutatott extra dolgokat - jól megcsinálja a betörés-kiosztásokat, a kettő-kettőknél is veszélyes, tehát az alapok megvannak, de ezen a területen javulnia kell az NBA-ben. Kérdés még vele kapcsolatban, hogy viszonylag átlagos fizikai adottságait a profik között mennyire tudja majd ellensúlyozni a példás mentalitása és agresszivitása, ott első számú hátvédként mennyire tud helytállni, bár alapvetően jó fitnek tűnik egy sztárkaliber mellé is, ha tovább tudja javítani a kinti dobását. 

Sexton összességében egyelőre kissé nyers játékos, sokszor megy fejjel a falnak, amelyből jönnek a korai, rossz vállalások, az eladott labdák, nem elég higgadt és nem elég képzett ahhoz, hogy igazán hatékony legyen. A dobómozdulatán és az irányítómunkáján is van mit csiszolni, a fizikai korlátai is megszabhatják, hogy mi vár rá a ligában, de mivel a munkamorálja, a hozzáállása példaértékű, így biztos, hogy fejlődni fog - megvan benne az, amit nem lehet tanítani, viszont nagyrészt olyan dolgok hiányoznak belőle, amelyeket lehet fejleszteni, izgalmas prospect lehet sokak számára. 

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=iXVv5JU9jDg

Shai Gilgeous-Alexander

Osztály: Freshman
Születési év/magasság/súly: 1998/198 cm/82 kg
NBA-hasonmás: Dejounte Murray
Várható drafthely: 10-15. hely között

Érdekes választás lehet, teljesen más, mint Young, vagy Sexton: Gilgeous-Alexander egy magas, jó védő, limitáltabb támadójátékkal. Elsősorban hátul dobhat ő sokat a csapatán, magassága és 210 centis karfesztávja miatt borzasztóan megnehezíti az ellenfél dolgát, rengeteg labdát szerez és ezek nagy részét a vele szemben álló labdás embertől, nem csak a passzsávokba ér oda, de abban is kiváló. Vele váltani is lehet hátul, ha felszed magára még néhány kiló izmot, mert a magassága ellenére súlyban azért van még hova erősödnie, de ha ezt megteszi (és miért ne tenné, ez lesz nagyjából az első dolog, amit tennie kell az NBA-ben), akkor borzasztó értékes védőjátékos lehet belőle - nem csak fizikálisan, de mentálisan is megvan hozzá mindene, hogy elit legyen ezen az oldalon.

Támadásban már más a helyzet, ugyan a dobásával nincs nagy gond (volt 40%-os triplája és 80% feletti büntetője is, bár nem kiegyensúlyozottan), de igazi irányítóként azért voltak, vannak gondjai. Sokszor erőlteti a betöréseket, hogy kihasználja a magasságát, emiatt viszont jó párszor lelassult, stagnált csapata játéka, mire utat talált a gyűrűig, ráadásul ilyenkor sokszor "csőlátása" van, nem veszi észre a társakat és a besegítéseken keresztül is megpróbálja megoldani a helyzetet ahelyett, hogy kilőné a labdát az üres embernek. Itt már az is jobban megmutatkozik, hogy fejben nem ő a legerősebb, főleg a meccsek végjátékaiban hozott rossz döntéseket, vétett csúnya eladot labdákat és "fagyasztotta le" a társait. Attól nem fél, hogy neki kell vállalnia ilyen helyzetekben, csak nem túl jól oldja meg ezeket.

Összességében az irányítómunkáján, a döntéshozatalán bőven van mit javítani (sokszor erőlteti a kis helyre belőtt passzokat, amelyek vagy eladott labdával, vagy a társ nehéz helyzetbe hozásával zárulnak), de az NBA-csapatok részéről az az általános vélekedés, hogy rohamtempóban fejlődik, remek munkamorálú játékos, aki védekezésben már most is nagyon hasznos tud lenni - tudni kell, hogy mire érdemes használni, de több pontszerző játékos mellett azonnal akár kezdőként is bevethető hátvédnek számít. 

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=csucEH4NG6Q

Trevon Duval

Osztály: Freshman
Születési év/magasság/súly: 1998/191 cm/87 kg
NBA-hasonmás: Kris Dunn
Várható drafthely: első kör vége

Duvalt korábban az osztály egyik, ha nem a legjobb irányítójaként kezelték, de ez már a múlté, most már szinte biztos, hogy nem választják ki az első kör elején és az irányítók között is lecsúszott - túlságosan szembetűnők a hiányosságai és kevésbé dominánsak az erősségei. Fizikálisan alapvetően rendben van, a magassága megvan ahhoz, hogy egyest játsszon az NBA-ben, nagy keze, széles válla, kellő wingspanje van, rendkívül gyors, atletikus, ez számít fő erősségének. Ezt kamatoztatni is tudta az egyetemen, sokszor verte meg nagyon simán a kisebb védőit, igazából ez volt a legmegbízhatóbb fegyvere támadásban - fizikálisan felőrölte a vele szemben érkező egyeseket, illetve a gyorsindításoknál nagyon élt, ott nem lehetett vele mit kezdeni. Utóbbira a profik között is nagy szüksége lesz, ha ott is képes ilyen gyorsan, agresszíven levezényelni a leindításokat, kihasználni az atletikusságát, akkor az egy értékes fegyvere lesz, a viszonylagos magassága viszont itt már lehet, hogy kevésnek bizonyul, illetve az biztos, hogy nem fog már előnyt jelenteni ezen a szinten.

A dobása finoman szólva sem stabil, a mozdulata meglehetősen csúnya és eredménytelen, ráadásul a gyűrű közeli befejezéseknél is bőven van gondja annak ellenére, hogy az egyetemen viszonylag könnyen jutott el odáig - egyelőre nagyon az atletikus képességeiből élt, viszont nem túl képzett, ezen mindenképpen fejlesztenie kell, méghozzá sokat. Emellett ráadásul playmakerként sem az igazi: sokszor egy ütemmel később veszi észre a lehetőségeket, mint kellene, ráadásul túlságosan erőlteti a highlightokba való passzokat, az egyszerűeket viszont nem csinálja meg, emiatt jönnek az eladott labdái és összességében többször volt negatív hatással a játékra. 

Védekezésben ugyanakkor óriási potenciál van benne, itt viszonylag képzettnek (tudja, hogy mikor hova kell helyezkedni, milyen pozíciót kell felvenni, stb.) tűnik és amikor koncentrál, akkor hatalmas dolgokra képes. Voltak időszakok, amikor eldöntötte, hogy "te most nem dobsz rólam pontot" és gyakorlatilag levette a pályáról az ellenfelét, más kérdés, hogy olyan időszakai is voltak, amikor pihenésre használta a védekezést - ez egyértelműen fejben dől el nála, egy jó edző képes lehet belőle kihozni az előbbit. 

Összességében egy gyors, atletikus játékosról beszélünk, aki a leindításoknál nagy fegyver lehet, de komolyabb védekezések ellen egyelőre nagyon sok kárt tud tenni saját csapatában - van benne potenciál, de idő, mire eldől, hogy mit lehet belőle kihozni NBA-szinten. 

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=ifOfNNktoQ8

Anfernee Simons

Osztály: HS Senior
Születési év/magasság/súly: 1999/191 cm/82 kg
NBA-hasonmás: D'Angelo Russell
Várható drafthely: Első kör vége

Simont mindenki érdeklődve várta és várja, de nem csak azért, mert keresztnevét Penny Hardawayről kapta: elég ismeretlen a csapatok számára a kimaradt egyetemi évek miatt, de nagyon fiatal és értékes játékos. Legnagyobb fegyvere a dobása, ami ugyan még nem elég stabil, de összességében így is képes 40% feletti triplázásra és bár a dobómozdulata nem az igazi, ha elkapja a fonalat, képes szétbombázni az ellenfelet. Éppen ezért nem csak egyesként, de egy irányító mellett kettesként is lehet használni, nem túl magas, de a karfesztávja megfelelő és elég nagyot ugrik, emiatt egyébként jó lepattanózónak is számított eddig. Tegyük hozzá, hogy sokszor kettest is kellett játszania, mert a labdával azért limitált tudása van, főleg ami a klasszikus irányítómunkát illeti, nem a gólpasszairól híres - viszont jó rendszerben azért lehet használni az NBA-ben a dobását és hogy védekezésben is van benne potenciál.

Mert hogy hátul is aktív, sok labdát szerez, kihasználja a sebességét, ugyan nem nevezhető rettentően robbanékonynak, de amikor figyel, akkor különösebb gond nélkül követi az embere mozgásait és valóban oda tud érni a lepattanókra is. Nála inkább az a kérdés, hogy kire lehet rátenni nyugodt szívvel, kettesnek kicsit azért alulméretezett, főleg NBA-mércével mérve és a profik között most már az egyesek is sokszor nagyobbak lesznek nála. 

A tripladobása biztos, hogy értékessé teszi, egy plusz extra shooterre mindenhol szükség van, főleg ha ilyen fiatal és ha egyes-kettesben is használható - rendszertől függ, hogy mire lesz jó, de ha jól használják, sokat dobhat csapatán a kispadról beszállva. Az értékét viszont csökkenti, hogy az egyetemen nem látták játszani, többen is "misztikus prospectként" hivatkoztak rá - márpedig ha dönteni kell, a csapatok sokszor inkább a biztosabbat választják. 

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=j1YhGepknxs

Landry Shamet

Osztály: Sophomore
Születési év/magasság/súly: 1997/193 cm/85 kg
NBA-hasonmás: Greivis Vasquez
Várható drafthely: Első kör vége

Shamet esetében az első, amit ki kell emelnünk, az a kosárlabda-IQ, sokak szerint olyan, mint egy edző a pályán, ez pedig még a mai, atletikusságra építő ligában is sokat számít - klasszikus floor generalként képes működni, mindig a jó megoldást választja, a megfelelő társat "eteti" labdával, egyáltalán nem akar csillogni. Beszédes, hogy freshmanként három gólpasszára jutott egy eladott labda átlagban. Végig kontrollálja a játékot, van több sebességi fokozata is attól függően, hogy mire van szükség, ritmusba tudja hozni a többieket és ami a mai NBA-ben nagyon fontos, remekül érzi a pick-and-rollokat is.

Emellett a kinti dobása is rendben van, korábban kettest is játszott, később, nemrég lett egyes, hogy kiaknázhassa az eszét és a pályán való látását - tavaly 1,521 pontot szerzett spot-up helyzetekből átlagosan, amellyel az egész egyetemi kosárlabda harmadik legjobbjának számított. Kiválóan triplázik (már nem egy 40% feletti éve volt) és jól mozog labda nélkül, 45,5%-kal célzott a kiosztásokból, amelyekben a középtávolik is benne vannak, onnan is halálos. Ezek azért jelentősen növelik az értékét, hiszen lehet klasszikus egyesként, playmakerként is használni, valamint egy másik irányító mellett dobóként is, mindkettőre alkalmas. 

Az ő gyengesége egyértelműen az atletikusság és nagy kérdés, hogy enélkül mennyire tud stabilan megélni az NBA-ben - akárhogy szépítjük, a kosár-IQ nem minden, ha valaki fizikailag nem képes tartani a tempót. Támadásban még csak-csak ellensúlyozza ezt, de védekezésben bajban lehet, hiszen a profik között már "ugrógépek" jönnek szemben minden csapatnál, ráadásul erőben, izomban is bőven van hova fejlődnie - utóbbi megvalósítható, az atletikusságán viszont nem nagyon lehet javítani. A magassága megvan, de lassan mozdul, lassan reagál és sem a dobások megzavarása, sem a labdaszerzés nem tartozott eddig az erősségei közé, nem valószínű, hogy éppen a legmagasabb szinten változna ez. Szintén figyelmeztető jel vele kapcsolatban, hogy több lábsérülése is volt már, többeknél felmerült, hogy ez akár krónikus is lehet.

Összességében egy okos, intelligens, kiválóan dobó, két poszton is bevethető játékosról beszélünk, akinél egyértelműen látszanak az áthidalhatatlan korlátok, ezért minden erénye mellett valószínűleg részfeladatokra, limitáltabb szerepkörre lesz majd alkalmas. 

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=f8tVVv_ty4o

Aaron Holiday

Osztály: Junior
Születési év/magasság/súly: 1996/185 cm/84 kg
NBA-hasonmás: Tyronn Lue
Várható drafthely: Első kör vége

Íme a legújabb Holiday, a New Orleansban játszó Jrue és az ex-szolnoki, jelenleg chicagói Justin öccse. Képzett irányító, aki fokozatosan lépkedett előre az utóbbi években, 10 pontos, 4 gólpasszos irányító volt freshmanként, majd más szerepet kapott Lonzo Ball mellett, az előző szezonban pedig még feljebb lépett, több mint 20 pontot és közel 6 gólpasszt átlagolt, így bekerült az All-Pac 12 első csapatába. Fontos szerepe volt a UCLA-nél, rá építették a támadójátékot, de hiába 40 percezett folyamatosan, védekezésbe, sem pihent, igaz, ott azért kevésbé szakadt meg, inkább elöl volt fontos, hogy jó döntéseket hozzon, hogy működtesse a rendszert.

Meglehetősen gyors játékosról beszélünk, éppen ezért tudott különösebb erőlködés nélkül az embere előtt maradni hátul, egy-egyben alig 0,6 pontot engedett labdabirtoklásonként, inkább akkor volt gondban, ha bonyolultabb feladata akadt hátul, de így is bőven helytállt, mint védő. Sebességét támadásban is jól kamatoztatja, folyamatosan meg tudta bontani a védelmeket, jól kezeli a labdát és a kontakttól sem riad vissza, befejezi a támadásokat a gyűrűnél, akár mindkét kezével. Főleg gyors támadójátékokban lehet majd hasznos az NBA-ben, hamar meghozza a döntéseit, érzi is a ritmust, tudja, hogy mikor kell neki megoldania, mikor kell továbbtolni a labdát, szereti kilőni a játékszert a betörések után a sarokba, de észreveszi az egyéb lehetőségeket is. 

Egyébként akkor sem jön zavarba, ha dobni kell: juniorként 42,9%-kal triplázott meccsenként 6,2 kísérletből, leütésből és kiosztásokból is nagyon hatékony, amire komoly szükség van NBA-szinten is. A büntetőkkel sem áll hadilábon, a középtávolija is rendben van, ráadásul védekezésben is lehet vele váltani a hátvédek között, ami szintén fontos. Mellette szól, hogy egyértelműen fejlődik, méghozzá folyamatosan és jelentősen, gyakorlatilag a játék minden elemében, plusz a terhelést is extrán bírja, száznál is több meccset játszott le az elmúlt három évben 31,8 perces átlaggal. 

Félő viszont, hogy igazán sem egyesként, sem kettesként nem tud majd meghatározó lenni a ligában, illetve hogy irányítóként egyáltalán nem tud majd megélni - egyelőre nem túl biztató a gólpassz/eladott labda mutatója és floor generalként akadnak gondjai. Fizikálisan is megvannak a maga korlátai, valamint az sem segíti az ügyét, hogy szeptemberben már 22 éves lesz. Igazából kinti dobásban és teherbírásban átlag feletti, minden mást tekintve viszont nagyjából átlagos és bár fejlődik, a kora és az atletikus képességei miatt erősen kérdéses, hogy hol van nála a plafon.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=iauaus0_LV8

Tony Carr

Osztály: Sophomore
Születési év/magasság/súly: 1997/196 cm/93 kg
NBA-hasonmás: Sam Cassell
Várható drafthely: Első kör vége

A hullámzó freshman szezonja után First-Team All-Big Ten irányítóvá vált sophomore-ként, ennek fő oka pedig az volt, hogy óriási javult a dobása, főleg ami a triplákat illeti: tavaly még alig 32%-kal tüzelt meccsenkénti három kísérletből, idén viszont 46%-kal célzott távolról jó hat kísérletből, ez meg is hozta számára az áttörést. Ez a javulás elég volt ahhoz, hogy többi erősségét is kamatoztatni tudja, így 19,9 pontot átlagolt, az extra dobása mellett ki tudta használni magasságát és erejét, sok hátvédet egyszerűen elnyomott, miután eljutott a festékbe. Előszeretettel viszi le a nála kisebbeket pozícióba, ahonnan egyrészt magának, másrészt másoknak is helyzeteket teremt, itt is kamatoztatja testi adottságait, mint ahogy a lepattanóknál is, irányító létére öt lecsorgó körül átlagolt az elmúlt két évben. Érdemes megemlíteni, hogy jó pár nagy dobása is volt a szoros végjátékokban, ebben is fejlődött és kifejezetten clutch játékosnak számított az idei szezonban.

Ami problémát jelenthet számára, hogy az NBA-ben már nem lesz ekkora előnye a magasságából, hiszen sok hasonló méretű hátvéd jön majd vele szembe, a sebessége, robbanékonysága viszont elmaradt az átlagtól, nincsenek kiemelkedő atletikus képességei. Már az egyetemen is előfordult, hogy a fizikális, erős védők ellen gondjai akadtak a pontszerzéssel, akiket nem tudott egy leütés után leizmozni, azzal meggyűlt a baja és a szakértők egyelőre azt is kétkedve fogadják, hogy valóban ennyivel jobb dobóvá vált - sokak szerint bár javult, de nagyon szerencsésen alakult az ő szempontjából ez a szezon, ennyire nem lett elit mesterlövész. 

Szintén ellene szól még, hogy elég kevés büntetőt harcol ki, illetve a gyűrű körüli befejezése sem az igazi, pedig ha komolyabb karriert szeretne, ezekre mindenképpen rá kell gyúrnia - jelen helyzetben erősen benne van, hogy mindazt, ami miatt az egyetemen eredményes volt, "elveszik tőle" az NBA-ben. Ha viszont ezen a szinten is meg tud élni a post-upjaiból, a dobása pedig itt is megállja a helyét, akkor nagyon érdekes prospect lehet - kevés olyan egyes rohangál a ligában, aki a gyűrűnek háttal is kreálni tud, ő ilyen lehet. 

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=NsdTqdkCGMk

Jalen Brunson

Osztály: Junior
Születési év/magasság/súly: 1996/190 cm/86 kg
NBA-hasonmás: Andre Miller
Várható drafthely: Első kör vége

Brunson szintén egy olyan játékos, amilyenre minden edző vágyik. A korosztályában egészen extra döntéshozó készséggel rendelkezik, emiatt borzasztó hatékonyan dolgozik, mindenki mást jobbá tesz maga körül, a végjátékokban pedig különösen halálos - alig-alig választ rossz megoldást, ráadásul 90%-os büntetőző, kihasználja az ellenfél minden hibáját.

Az utolsó szezonjában 19 pontot és közel 5 gólpasszt átlagolt 50% feletti mezőnymutatóval és 40%-os triplával, több nagyon fontos játékkal clutch helyzetben - az nem kérdés, hogy megérett az NBA-re és az sem, hogy abszolút vezéregyéniség.

A gond ott van, hogy a képességei nem elegendők ahhoz, hogy az NBA-ben is vezér legyen és itt elsősorban a fizikai adottságok jelentenek akadályt. Sem a magassága, sem a súlya, sem az ereje, sem az atletikussága nem kiemelkedő, sőt, így pedig nagyon nehéz lesz komoly szerepet betöltenie - a várakozások szerint inkább egy higgadt, jól dobó, a csapatot megnyugtató kiegészítő válhat belőle a profik között. Védekezésben is problémákkal küzd, ahhoz nem elég gyors és atletikus, hogy az igazi sztár egyesek dolgát jelentősen megnehezítse, ahhoz pedig egyszerűen alacsony és erőtlen, hogy váltani lehessen vele - a mai NBA-ben szépen megkeresik azt a matchupot, ahol az ő gyengeségeit ki lehet használni és megverik, nem nagyon lehet vele mit kezdeni.

Kiegészítőként így is hasznos lehet a jó keze és a kosár-IQ-ja, akinek egy ilyen kiegészítőre van szüksége, az az első kör végén, esetleg a második kör elején beruházhat rá - a munkamoráljára nincs panasz, a pályán kívüli tevékenységét dicsérik azok, akik ismerik. Érdekesség: a korábbi NBA-játékos, Rick Brunson fia. 

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=jjJidQGlzXo

Isaac Bonga

Osztály: -
Születési év/magasság/súly: 1999/206 cm/92 kg
NBA-hasonmás: Nic Batum
Várható drafthely: Első kör vége

Bonga nem az egyetemről, hanem Németországból érkezik, de nem emiatt tűnik ő nagyon izgalmas prospectnek, hanem a magassága okán. Egyelőre vékony srác, de bőven két méter felett van, ami lehetővé teszi, hogy több poszton is számításba vegyék, eljátszik kettesben, akár hármasban is, de az ösztöne leginkább egy irányítóra emlékeztet. Jól lát a pályán és érzi a ritmust, szívesen szolgálja ki a társait és mivel gyakorlatilag minden másik egyesnél magasabb, sokszor ellenfelei felett adott szebbnél szebb labdákat a többieknek. Az NBA-ben már láttunk olyat, hogy valaki erőcsatár-magassággal és wingspannel, de hátvéd skillsettel mire lehet képes, ő is ez a kategória, abszolút egy magasabb Nic Batum, vagy Andre Iguodala juthat róla eszünkbe. 

Nagyon jó a lábmunkája és okosan harcolja ki a faultokat, mindkét kezével jól kezeli a labdát, jól tör be és megtalálja az üres embereket, ráadásul sok "move-ja" van, jól néz ki a crossovere, a step-backje és egyéb finomságokat is be tud vetni - mindezek kombinációjaként nem jelent neki nagy gondot elmenni a gyűrűig, bár különösebben nem gyors játékos. Magasságát védekezésben is ki tudja használni, egyrészt tökéletes arra, hogy váltani lehessen vele, másrészt alapvetően is képes több poszton védekezni, egytől négyig sok mindenre használható, vagy legalábbis használható lesz, ha felszed magára még néhány kiló izmot, ez egyelőre hiányzik róla. 

Különösebben atletikusnak viszont nem nevezhetjük és ahogy az lenni szokott a hasonló testalkatú játékosoknál, a dobásával komolyabb gondok vannak, triplája gyakorlatilag nem létezik és nem is nagyon fejlődött az elmúlt három évben. A fiatalsága mellette szól, bőven van még benne potenciál, az is jó, hogy van felnőtt tapasztalata, de azért Németország más szint, mint az NBA - ha lesz egy értékelhető triplája, akkor még sokra viheti a legfelsőbb szinten is, ha nem, akkor is egy érdekes színfoltja lehet a ligának. 

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=4NOfMEBhZMo

Shake Milton

Osztály: Junior
Születési év/magasság/súly: 1996/198 cm/93 kg
NBA-hasonmás: Delon Wright
Várható drafthely: Első kör vége, második kör eleje

Miltont már több éve lehet emlegetni a drafttal kapcsolatban, de talán most ért el odáig, hogy megérett az eseményre - folyamatosan fejlődött, az előrejelzések szerint pedig az első kör végén, vagy a második kör elején elviheti valaki. Leginkább kiegészítő lehet belőle az NBA-ben, mindenhez ért valamennyire, sokoldalú, hatékony játékos, akit sok dologra lehet alkalmazni limitált szerepkörben. 

Alapvetően megvan benne az irányító véna, képes működtetni a támadójátékot, lát a pályán, de emellett jól is dob, 40%-kal triplázik és 80%-kal büntetőzik, megvan a keze az egyes-kettes poszthoz. Mert hogy kettest is tud játszani, mozog labda nélkül és használható a kiosztásoknál, bár betörni, védelmet bontani azért kevésbé tud, nem feltétlenül ez az erőssége. A magasságát viszont képes kihasználni, jól lepattanózik és védekezésben is nagyon aktív, jó a lábmunkája, folyamatosan dolgozik a kezeivel is, nehéz átdobni, nehéz megverni.

Ahogy sok "osztálytársánál", úgy nála is elsősorban az atletikusság hiányzik, ez gátolhatja meg őt abban, hogy igazán nagy dolgokat érjen el az NBA-ben. Egyes vélemények szerint sem a robbanékonysága, sem az emelkedése nem alkalmas arra, hogy betöréseket fejezzen be kosárral a gyűrű alatt ezen a szinten, védekezésben pedig a sebessége hiányzik ahhoz, hogy gyakorlatilag bármelyik poszton komoly faktor legyen - mismatchet jelenthet az ellenfeleknek, akik maximum egy-két váltással elérhetik, hogy neki kelljen fognia egy-egy gyors hátvédet. Az jól mutat, hogy 40% felett dobott kintről mindhárom egyetemi évében, az is, hogy 10 pontról 18-ra tornázta fel az átlagát, az is, hogy stabilan lepattanózik és van közel 5 gólpassza, de összességében egy jó kiegészítőnél nem nagyon lehet benne több az NBA-ben. 

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=GMjU3oXF3-c

Elie Okobo

Osztály: -
Születési év/magasság/súly: 1997/191 cm/87 kg
NBA-hasonmás: Dennis Schröder
Várható drafthely: Második kör eleje

Kiváló felépítésű hátvéd, megfelelő magassággal, atletikussággal és erővel, sőt, igazából ezekre építhet leginkább. Franciaországból, a Pau Orthezből érkezik, itt már a 2014/2015-ös szezontól kezdve a felnőtt keret tagja, de mégis későn érő típusnak számít, hiszen nem volt tagja a francia utánpótlás-válogatottaknak, egészen az U20-ig - ott aztán robbantott, az U20-as Eb-n a torna harmadik legjobb pontszerzője lett. Alapvetően scorer mentalitású, de nem idegen tőle az irányító munka sem, igaz, nem feltétlenül az extra döntéshozatala miatt tartják.
Fő erénye, hogy kiválóan tör be és megy el a gyűrűig, ahol balkezes létére jobb kézzel is kiválóan fejez be. Előszeretettel egy-egyezik és trükközget, de öncélúnak nem lehet nevezni, ha eljut a festékig, onnan szívesen kilövöldözi a labdákat az üres társaknak, bár az sincs ellenére, ha leütközik és úgy kell befejeznie a támadást dobással - nem fél a kontakttól, itt segít neki viszonylag erős felépítése. A dobása nem az igazi, bár képes akár extra triplázásra is jobb napjain és használták is kettesként catch-and-shoot helyzeteknél, méghozzá remekül - érti és érzi, hogy mit kell csinálnia egy adott rendszerben, tartja magát ahhoz, amit megbeszélnek az edzővel. Az európai iskola azért érződik rajta, sokat mozog labda nélkül, jól lép be a gyűrű alá is, hogy meglepje a védőjét, mindig gondolkodik az adott játék során. 

Fizikai adottságai miatt védekezésben is komoly potenciál lehet benne, ezt egyelőre kevésbé láttuk, de az NBA-ben valószínűleg nem tud majd annyira megélni a támadójátékából, hiszen extrának igazából semmiben sem mondható, így rákényszerülhet a keményebb védekezésre. Gondjai vannak az eladott labdákkal, sokszor dönt rosszul kényes szituációkban, az irányító posztot egyébként is még csak tanulja, korábban kettest játszott, csak végül nem lett hozzá elég magas. Összességében semmi kiemelkedő erőssége nincs, de mindenhez ért valamennyire, ha stabilabbá és kiegyensúlyozottabbá válik, akkor hasznos rotációtag lehet az NBA-ben. 

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=0IhXtsBW5kc

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus