NBA Playoff 2018: Az első kör előzetese (4/8)

Boston Celtics (2.) – Milwaukee Bucks (7.)
(Első mérkőzés: 2018. április 15. vasárnap, 19:00)

Mi történt eddig? A Boston nyáron váltotta be az éveken keresztül gyűjtögetett "aprót" nagyobb címletekre, hiszen az Isaiah Thomas, Jae Crowder és draftjogok köré épített csomagért sikerült megszerezniük Kyrie Irvinget, illetve mivel volt pénzügyi lehetőségük, sikerült elcsábítaniuk a korlátozás nélküli szabadügynök Gordon Haywardot Utahból, így nagy reményekkel futhattak neki az alapszakasznak. Pár perc után aztán borult is az egész tervezett csapatjáték, hiszen Hayward horrorisztikus lábtörést szenvedett, ugyanakkor a Celtics rendszerét annyira erősen megépítette Brad Stevens, hogy különösebb döccenő nélkül átvészelték ezt, és sokáig vezették is Keletet Irving, Horford, Jaylen Brown és az újonc Jayson Tatum irányításával. Kyrie Irving sérülése azonban már sok volt, ráadásul legjobb periméter-védőjük, Marcus Smart is rengeteget kihagyott a szezon második felében, így a Toronto végül megelőzte őket.

Milwaukee-ban is zajlott az élet, hiszen rögtön az alapszakasz elején szereztek egy labdabiztos irányítót Eric Bledsoe személyében, és menet közben centerposzton is igyekeztek használható játékosokat találni, mivel ott folyamatosan lyukas volt a gárda – utóbbi nem jött össze, ami egyébként Jason Kidd állásába is került, a vezetőség eddig tűrte, hogy a komoly potenciállal rendelkező keret nem képes kitörni a szürkeségből és az 50 százalék körüli mérlegből. A segédedzőből vezetőedzővé avanzsáló Joe Prunty igazán emlékezetes húzásaira nem emlékszünk, inkább hagyta, hogy a csapat vezérei (Antetokounmpo, Middleton, Bledsoe) alkossanak, így végül a hetedik helyet el tudták csípni. Fontos erősítés volt még Jabari Parker felépülése, a kiscsatár ugyan védekezésben nem az igazi, támadásban viszont pont azt a plusz stabil tűzerőt tette hozzá az utóbbi időszakban, ami eddig hiányzott a padtól.

Az alapszakaszban négyszer találkoztak, és 2-2-re végeztek. A Boston a szezon második meccsén, rögtön Hayward lábtörése után fogadta a Milwaukee-t, a sokk még nem múlhatott el, itt Antetokounmpóék nyertek 108-100-ra. A következő két mérkőzést viszont már a Celtics nyerte, igaz, mindkettőn ott volt még Irving, aki idénre már befejezte. Az reális erőviszonyokról talán az utolsó mérkőzésükön lehet komplettebb képünk, amit április elején játszottak, és szűken nyert otthon a Bucks 106-102-re – viszont itt sem Rozier, sem Larkin nem lépett pályára, gyakorlatilag irányító nélkül kosarazott a Celtics.

A párharc mottója is utalt rá, hogy egy nagyon erős csapatjátékkal rendelkező, de kreatív játékosokban jelenleg gyengébb Celtics és az inkább egyéni képességekre építő Bucks találkozik, gyakorlatilag az a kérdés, hogy melyik stílus hányszor tud felülkerekedni. A Boston csapatvédekezése abszolút ligaelit, amikor mindenki a fedélzeten van, és itt Irving kiesése talán nem is akkora probléma, mert a Rozier-Brown-Tatum trió remekül meg tudja oldani a periméter levédését – Smart hiánya már nagyobb gond, mert e mögött a trió mögött elég szűkös a keret. Jelen pillanatban Shane Larkin a legtapasztaltabb cseréjük, mellette a múlt héten igazolt Jonathan Gibson bevethető. Vészhelyzetben pályára tehető a két újonc, Abdel Nader és Guerschon Yabusele és Semi Ojeleye is, de előbbi szinte csak támadásban használható, utóbbi kettő pedig inkább egy alulméretezett négyes, mint kiscsatár. Várhatóan a kezdők rengeteget lesznek fent, ami egyébként nem is váratlan a rájátszásban, de ha formaingadozás, faultgondok jönnek elő (ne feledjük, Brown másodéves, Tatum pedig újonc), akkor minden sakktudását elő kell venni Stevensnek, hogy ne zuhanjon össze a periméter.

Magas posztokon a túlkoros német újonc, a center Daniel Theis szenzációsan hozott energiát a padról, de ezt nem bírta a meniszkusza, vele már nem számolhatnak Bostonban, ennek ellenére itt lehet a legkevesebb problémájuk – ahogyan fentebb említettük, a Milwaukee egész szezonban szenvedett azzal, hogy lyukasak centerben. Al Horford kiválóan irányítja a védekezést, Marcus Morris egész szezonban jól tette a dolgát, a padról pedig jöhet a védekezésben jó Baynes, és összességében Greg Monroe nem létező védekezését is ideig-óráig el tudják rejteni. Fentebb említettük Ojeleyét, az újoncban érezzük az X-faktort, mivel 3-4-es átmenetként Antetokounmpóra, Parkerre, sőt akár a testesebb, lassabb Middletonra is rá lehet tenni. Ő egyelőre szegény ember egerének Draymond Greenje, nem sok lehetőséget kapott, ugyanakkor kényszerhelyzetben Stevens nem nagyon tud kihez nyúlni.

Áttérve a Milwaukee-ra, Eric Bledsoe igazolása mindenképp lendített a támadójátékukon, valamivel tudatosabban oldják meg a felállt védelem elleni játékot, és Brandon Jennings visszatérésével is sikerült egy labdával jól bánó kisembert szerezniük, aki fiatalabb és mobilisabb Jason Terry-nél – a veterán triplavető egyébként jó karban van, rá érdemes lesz figyelnünk, még mindig akadnak a tarsolyában nagy dobások. A három, támadásban, játékszervezésben erős spíler mellé jól illeszkedik a sérüléséből a legjobbkor visszatérő Malcolm Brogdon és Matthew Dellavedova, akik a védekezésben segíthetnek, és be tudják dobni az üres hármasokat. Ráadásként ott van Tony Snell, aki 2-3-as átmenetként jó variálási lehetőséget jelent, a Milwaukee-nál őt érezzük olyan X-faktornak, aki váratlanul beleszólhat, hiszen a túloldalon Brownnak és Tatumnak is okozhat kellemetlen perceket. Csatárposztokon Antetokounmpo és Middleton található: a görög sztár mindenben képes hozzátenni támadásban, és egyre több játékhelyzetben magabiztos, Middleton pedig igazi másodhegedűs, aki Bledsoe-val együtt felel a támadásszervezésért – Middleton mellé azért kellett Jabari Parker mint opció, mert játékszervezésben azért nála rendszeresen vannak döccenők. A gondok a palánk alatt kezdődnek, mivel Antetokounmpo sem védekezésben, sem támadásban nem képes ellátni a center feladatát (igaz, annyira nagyon nem is próbálgatták). Alapvetően John Hensonnal igyekeztek megoldani a posztot, de ő papíron hiába mutat szépen a „hosszú karok erdejében”, alig több 100 kilónál, és ezt rendre ki is használták az ellenfelek kezdői. Szezon elején a most már a másik oldalt erősítő Greg Monroe-val próbálkoztak (védekezésben mínusz egy ember…), de lehetőséget kapott az előző playoffban már oroszlánkörmöket villantó Thon Maker is, de vele sem működött a rendszer. Szezon közben sikerült megszerezniük Tyler Zellert, aki a padról beszállva adott némi stabilitást, a nagy kérdés azonban az, hogy ebből mennyi marad a rájátszásra, ha marad egyáltalán.

Összességében mindkét gárdában vannak lyukak: a Bostonnál a rövid kispad (különösen hátvédposztokon), a Milwaukee-nál pedig a palánk alatti bizonytalanság, ami az alapszakasz darálójában még menedzselhető, a rájátszásban viszont kíméletlenül rá fog menni erre az ellenfél. A párharc kulcsának a védekezés tűnik: ha a Boston csapatvédekezése jól zár és a húzóemberek végig bírják lábbal, akkor a Bucks támadójátéka hamar engedhet a szorításnak, mert egyrészt nem ligaelit szinten fluid, másrészt a kinti dobásaik sokszor esetlegesen esnek be (8.8 bedobott triplájuk a liga negyedik legrosszabb átlaga). A Bucks igyekszik megtalálni az egyensúlyt támadásban, de néha feltűnően kottából játszanak, hiányzik egy-egy váratlan passz, húzás, dobás. Ebben a párharcban a palánk alatti gondjaik talán nem lesznek olyan markánsak, mivel a túloldalon nincs igazán domináns, palánk közelében extra magasember, még hasznukra is válhat, hogy inkább gyors, mint erős felhozatalból válogathatnak.

Tipp: 4-3 a Bostonnak. Hosszú, meccsről meccsre változó párharc lehet ebből, mert mindkét csapat (jelenlegi aktív kerete) munkás, hajtós, kevés a csillogás, több az izzadtság. Antetokounmpo szintű szupersztár nincs a Celticsnél, viszont erősebb a csapatjátékuk, ezért úgy gondolom, hogy bár legalább két meccset elcsíp a Milwaukee, de a Celtics ettől nem fog összezuhanni, és egy esetleges hetedik meccsen Brad Stevens miatt a lóheréseket érzem esélyesebbnek.