New Kidds On The Block - elsőző elsők

Több újonc is jó teljesítménnyel rukkolt elő a múlt héten, néhányukkal még egyáltalán nem találkozhattunk eddigi 9 kiadásunkban

 

10. (-) Tarik Black - Los Angeles Lakers

A lista legalsó fokán nagy a jövés-menés, ezúttal is pályáztak többen a helyre - először Black csapattársát, Jordan Clarksont, majd Dante Exumot szántam ide, de végül régi ismerősünknél kötöttem ki, aki új állomáshelyén is letette névjegyét. Bár még egyszer sem kapott több időt 20 percnél, már így is megvillantott valamit legfőbb ismérvéből: a lepattanók gyűjtéséből. 5 ponttal és 3 pattanóval debütált új csapatában, majd rögtön a következő meccsen egy 14-9-et hozott (5 támadó és 4 védőpatti), végül egy 6-6-tal zárta első hetét az Angyalok Városában.

9. (-) Cleanthony Early - New York Knicks

A Knicks keretének lecsupaszítása, és az egyértelmű tankolási üzemmódba kapcsolás nem tett jót a szurkolók moráljának, de azért van, aki hasznot húz a megváltozott felállásból: az újoncok. Amikor valamikor tavaly tavasszal először találkoztam Early nevével, valami mock drafton (ahol épp a Knicks-hez rakták), azt hittem, csak egy szóvicc; talán Carmelo Anthony új szerződéséhez akarnak sapka alatti helyet takarítani idejekorán. Aztán rájöttem, hogy itt bizony egy játékosról van szó, most pedig már azt is láthatjuk, milyenről: az újév kezdete óta stabil, 20+ perc körüli játékidőt kap Fisher edzőtől a korábban rendszerint mellőzött kiscsatár, és az emlékezetes papírzacskós Houston elleni zakó alkalmával tisztességes, 16 pontos, 6 lepattanós teljesítménnyel jelentkezett. Ha Anthony végül úgy dönt, kiüli a szezont, annak nagy nyertese lehet Early - egyelőre azonban be kell érnie a kilencedik hellyel.

8. (6) Zach LaVine - Minnestota Timberwolves

A csapattal (15 vereség zsinórban) egyetemben kissé megtorpant LaVine is, a Spurs elleni szombati meccsig 12 fellépéséből 11 alkalommal 10 pont alatt zárt, ki is került a kezdőötösből. Nem kezdte jól a hetet, összesen 17 pont (6/21 mezőnyből) és 7 assziszt jött tőle 3 mérkőzés alatt, de a bajnok ellen kijött a lépés, 19 pontja mellé 4 gólpasszt jegyzett, és megállította csúszását a listán.

7. (8) Marcus Smart - Boston Celtics

Szezon eleji hosszabb kihagyását követően egyre inkább kezd formába lendülni a Boston hátvédje - legutóbbi két mecsén kétszámjegyű ponttermést (10, 12) hozott a szokásos agresszív védekezés mellett, és az azt megelőző két találkozón is eljutott 9, illetve 8 pontig. A távoli dobásokat tekintve remek hetet zárt, 17 kísérletéből 8 bement (47%), és a társak kiszolgálásából is kivette a részét (13 gólpassz a négy meccsen). Továbbra is a padról jön Bostonban a Turner - Bradley páros mögött, de játékideje szép lassan növekszik.

6. (3) Elfrid Payton - Orlando Magic

Néhány heti jó játék után sajnos ismét előjött a “régi” Payton, már ami a mezőnyszázalékot illeti: 20 rádobásából mindössze 6 talált (30%) 3 mérkőzésén, ráadásul most a gólpasszok kiosztásában sem jeleskedett annyira. A Denver csarnokában mindig nehéz játszani, de itt legalább a pontszerzésen kívül másban hozzá tudott tenni az összterméshez (2 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés), nem úgy, mint a Lakers elleni derbi alkalmával (pontból, pattanóból, blokkból és gólpasszból is 2 került a neve mellé). Portlandben már valamivel jobb volt 9 pontjával, 5 lepattanójával és 4 gólpasszával, és ahogy halad előre a szezon, úgy kaphat egyre több szerepet, hiszen a playoffról idén még nem nagyon beszélnek csapatánál.

5. (7) Jusuf Nurkic - Denver Nuggets

Mozgov elcserélése óta stabil 20 perces játékossá lett a bosnyák, sőt mi több, legutóbbi két meccsén már a kezdőben kapott szerepet, bejött tehát McGee-s jóslatom, miszerint a Shaqtin sztárját nem lesz nehéz beelőzni a házi rangsorban. Háromszor láthattuk az elmúlt héten a coloradóiakat, mindhárom találkozójukat nyerték is Shaw edző fiai. Nurkic nem illetődött meg a nagyobb tehertől, a Minnesota otthonában 14 pontja mellé lekapott 6 pattanót, valamint kiosztott 4 sapkát is. A Magic ellen valamivel gyengébben muzsikált (8 pont, 4 pattanó, 3 assziszt), de a Kings arénájában újra remekelt, 16 ponttal, 8 pattival és 3 blokkal zárt - annak fényében különösen jó teljesítmény ez, hogy végig faultgondokkal küszködött, 22 perc alatt ki is pontozódott Cousins-ról. Heti átlagai (12.6 pont, 6 lepattanó, 3 blokk, 58% mezőnyből) abszolút rendben vannak, egyelőre nem érzi meg csapata korábbi kezdő centerük elcserélését.

4. (5) K.J. McDaniels - Philadelphia 76ers

A Nuggetshez hasonlóan nagy formában van a Philly is, legutóbbi négy összecsapásukból hármat megnyertek, 7 győzelmük kettővel több, mint a New York - Minnesota duó 5-5 diadala - ennek pedig tevékeny részese volt McDaniels. A Cavs elleni meglepetésgyőzelemből 12 ponttal, 3 lepattanóval, 4 gólpasszal és 2 blokkal vette ki a részét, a Bucks elleni vereség alkalmával pedig 14 pont, 6 zsuga és 3 labdalopás került a neve mellé. A következő két meccsen már visszafogottabb volt (6 pont Brooklyn-ban, 10 a Pacers ellen), de azokat a derbiket is nyerte csapata, az újonc pedig szinte végig jól célzott (15/27, 55.6%) a négy meccsen.

3. (2) Nikola Mirotic - Chicago Bulls

Remekül kezdte a hetet a spanyol, a Rockets legyőzése alkalmával 17 ponttal és 8 pattanóval jelentkezett - a folytatás azonban korántsem volt ilyen meggyőző, ezért egy helyet hátracsúszott a listán. A Jazz és a Wizards ellen is igen komoly zakóba szaladtak bele a Bikák, sokat Mirotic sem tudott hozzátenni a közjóhoz (2 pont a Utah, 6 pont, 5 pattanó a Washington ellen). A Bucks kellemesebb ellenfélnek bizonyult, nyert a Bulls, a magasbedobó pedig 7 pontot és 5 lepattanót szerzett, bár mindössze 13 percet játszott - a játékidő lehet a legnagyobb ellensége (Wigginsen kívül persze) az Év Újonca díjért folytatott küzdelmében.

2. (4) Nerlens Noel - Philadelphia 76ers

A fentebb említett Sixers-menetelésből Noel is szépen kiveszi a részét, olyannyira, hogy felkúszott listánkon a dobogó második fokára. Bár a Cavs ellen nem brillírozott (6 pont, 6 lepattanó, 2 blokk), a Bucks és a Nets ellen szépen termelt (13 pont, 5 pattanó, 2 blokk, majd 12 pont, 5 patti, és szintén 2 szerelés), ültek a dobásai, mindkétszer 6/10-zel dolgozott mezőnyből. Bár a Pacers ellen nem annyira ment a pontszerzés (6), mégis ezt mondanánk a legjobb meccsének a héten: 9 pattanót kaparintott meg, január lévén pedig 5 sapkát osztott ki az ellenfeleknek - ezt a kategóriát egyébként vezeti az újoncok között 1.55-ös átlagával, míg második helyen csapattársa, McDaniels áll (1.46). Egyelőre nem Rookie of the Year számok, de még sok van hátra a szezonból.

1. (1) Andrew Wiggins - Minnesota Timberwolves

Bár 20+ pontos sorozatának vége szakadt, jelenleg így is utcahossznyival vezeti a listát az 1/1-es, előző heti játékával pedig tovább növelte előnyét. A Denver és a Milwaukee ellen 20-20 pontot rámolt be, a Suns ellen meg sem állt 25-ig, de a Spurs is épphogy 20 alatt tudta tartani, ráadásul a négy mérkőzés alatt 21 lepattanót és 13 gólpasszt is feljegyezhettünk neki. Vezeti az elsőévesek mezőnyét játékidőben (32.6 perc), ő a legjobb pontszerző (14.5), és a legjobb triplázó is (38.7%) - valamint ő harcolja ki a legtöbb büntetőt (4.4). Hatalmas javulás kell a többieknek ahhoz, hogy elmozdítsák a trónról (vagy sérülés, de ezt már le sem merem írni).

Futottak még: 

Jordan Clarkson - Los Angeles Lakers

Kobe Bryant pihentetésével percek és labdák szabadultak fel a Lakers hátvédrotációjában, Clarkson pedig igyekezett megragadni a lehetőséget, a Staples-béli házi rangadón 14 ponttal zárt.

P.J. Hairston - Charlotte Hornets

Az eddig is látszott, hogy jó kezű újoncról van szó, a Knicks ellen pedig végre a játékperceket is megkapta Hairston: 15 ponttal, közte 3 triplával zárt, 50%-os mezőnymutatót hozott triplából és duplából is. 

Langston Galloway - New York Knicks

A new yorki nagytakarítás újabb nyertese. Bár még csak 3 mérkőzést játszott a ligában, egyiken sem keltett megilletődött benyomást - a Houston ellen bevágott 19 pontját (3/4 tripla) sajnos néhányan nem látták rendesen a fejükön lévő zacskótól.


Kipottyant: Dante Exum - Utah Jazz, Kostas Papanikolau - Houston Rockets

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus