New Kidds On The Block - úton az első tripla-dupla felé

Elfrid Payton majdnem tripla-duplázott, Andrew Wiggins eddigi legjobb hetét zárta, egy center pedig dupla-duplákat kezdett gyártani

 

10. Kostas Papanikolau - Houston Rockets

December eleji sérülését követően ha nehezen is, de utat tört magának a Houston rotációjában a görög, legutóbbi két mérkőzésén egyaránt 20 perc fölötti játékidőt kapott. Nem most hozta élete számait (3 pont, 4 gólpassz, valamint 2 pont, 7 lepattanó), de ez várható is volt ennyi kihagyás után - a bizalmat mindenesetre megkapta (edzőjétől is, és ami fontosabb, itt is), lássuk, tud-e élni vele.

9. (9) Dante Exum - Utah Jazz

Pont nélkül zárt mérkőzést követően karriercsúcsot repesztett Exum a Hawks ellen, 13 pontja (3/7 tripla) mellé 2 gólpassz és 3 labdalopás társult. Többnyire 20 perc körüli időt kap, kezd egyre komfortosabban mozogni a profik között - bár ez még csak az ötödik alkalom volt, hogy elérte a 10 pontot, továbbra is minden meccsen pályára lépett a Jazz színeiben. 

8. (10) Marcus Smart - Boston Celtics

Papanikolau-hoz hasonlóan Smart is sérülés után kezdi visszanyerni formáját, a héten kétszer is hozott jónak mondható statokat: a Kings ellen 11 pontot és 6 lepattanót, a Dallas ellen pedig 8 pontot és 7 gólpasszt tett a közösbe, mindkétszer volt 2-2 labdaszerzése is, 12 triplakísérletéből pedig 5 talált a két meccsen - kellemes meglepetés az előzetesen fakezűnek titulált hátvédtől. Bár Chicago-ban már nem ment ilyen jól neki (4 pont), összességében nem zárt rossz hetet, és életre szóló barátságot kötött DeMarcus Cousins-szal is, elsőszülöttjét DeMarcus Smartnak fogja hívni, ami a Marcus Smart továbbfejlesztett változata.

7. (7) Jusuf Nurkic - Denver Nuggets

Kétségkívül NBA-s pályafutása legjobb hetét zárta a bosnyák, mivel a szezon során eddig kétszer sikerült elérnie a 10 pontot egy meccsen, most viszont zsinórban háromszor jött össze neki ez - mindeközben a pattanók begyűjtésében is jeleskedett. A Lakers ellen 16 pontot (7/10 mezőnyből) szorgoskodott össze 8 lepattanóval, majd a Bulls vendégeként 10-10-es dupla-dupla jött tőle, alig több mint 20 perc alatt. A Memphis 29 pontos elpáholásából is jócskán kivette a részét, újabb dupla-duplát szállított (11 pont, 10 pattanó), ráadásul 5 alkalommal szerelte is a Grizzliket - nem túlzás azt állítani tehát, hogy berobbant a Nuggetsbe. 

6. (6) Zach LaVine - Minnesota Timberwolves 

Csendes hetet zárt a Farkasok ifjonca, csak korábbi stabilabb játékának köszönhető, hogy nem előzte be Nurkic. 8 pont, 4 gólpassz Salt Lake-ben, 6 pont, 4 labdalopás a Kings ellen, majd újabb 8 pont, ismét a Jazz ellen - eközben futószalagon jönnek a vereségek, zsinórban 11-nél járnak a Minny fiataljai.

5. (5) K.J. McDaniels - Philadelphia 76ers

Nurkic remeklése, valamint LaVine visszafogottabb produkciója is megingatta McDaniels eddigi betonbiztos Top 5-ös helyét, de egyelőre kitartok mellette, hátha kilábal a hulámvölgyből. Ezúttal sem a pontok, sem a blokkok nem jöttek (15 pont, és mindössze 1 blokk a héten), ráadásul a dobás is rosszul ment (6/22 mezőnyből, 27.3%) - azt meg ugye mondani sem kell, hogy mindhárom fellépésükön vesztesen hagyták el a parkettet a Hetvenhatosok, bár ha igazságosak akarunk lenni, akkor hozzá kell tenni, hogy legutóbbi 7 derbijüket a Testvéri Szeretet Városától távol vívták meg.

4. (3) Nerlens Noel - Philadelphia 76ers

Noel sem ezen a héten veszi át az Év Újonca díjért folyó verseny vezetését, de McDaniels-szel ellentétben neki voltak felvillanásai - nála is a mezőnyszázalék az, ami nagyon lehúzza az egyébként pofás számokat. A Warriors otthonában kapott negyvenes zakóból 8 ponttal és 7 pattanóval vette ki a részét, majd Phoenix-ben mindössze 4 pontra és 6 lecsorgóra futotta tőle. A Clippers vendégeként már valamivel jobban muzsikált, 7 pontja mellé 12 pattit (6 támadó) kaparintott meg, valamint akadt 4 gólpassza, ám hat alkalommal el is szórta a lasztit. A dobás azonban egyik meccsen sem ment neki, összességében 8/31-gyel zárt a héten, ami 25.8% - rendkívül alacsony szám egy magasembertől, akinek többnyire a gyűrű közelében kell dolgoznia.

3. (4) Elfrid Payton - Orlando Magic

A mögötte állókkal ellentétben Payton már hetek óta jó formában van, bár csapata eredményességében ez nem mindig köszön vissza. Az elmúlt hétre jutó 3 mérkőzésük mindegyikét elveszítették, az elsőéves játékmester produkciójára azonban nem lehetett panasz: a Detroit elleni 8 pontos, 6 gólpasszos bemelegítést követően a Nets látogatott Orlando-ba, hősünk pedig rendesen megtöltötte a statlapot, 16 pontja mellé 10 asszisztot osztott ki, elcsent három labdát is, 9 megszerzett pattanójával pedig hajszálnyival maradt csak el a tripla-duplától. A Charlotte elleni 7 pont, 7 zsugás estéje zárta remek hetét, amivel immáron dobogós helyen van nálunk!

2. (2) Nikola Mirotic - Chicago Bulls

A spanyol produkciója visszaesett a korábban látottakhoz képest, ami nem is csoda, ha figyelembe vesszük a Denver és a Brooklyn elleni játékidejét (nem egész 28 perc a két derbin összesen, 2 és 3 pont). Egyedül a Boston vendégjátéka alkalmával kapott komolyabb perceket, ott viszont nem ment neki a dobás (2/10) - 10 pontot, 8 pattanót és 4 gólpasszt így is összehozott, ráadásul pályaftása során először a kezdőötösben kapott helyet, igaz kissé szokatlan módon Jimmy Butler helyén, Gasollal és Noah-val egyszerre a pályán.

1. (1) Andrew Wiggins - Minnesota Timberwolves

Corey Brewer elcserélése pozitívan hatott a kanadaira, az elmúlt 6 mérkőzéséből ötször jutott el legalább 20 pontig az 1/1-es, ráadásul korábban rá nem igazán jellemző hatékonysággal tette mindezt, ezzel erősítvén vezető helyét a listán. A Jazz vendégeként 21 pontja mellé 5 pattanót gyűjtött be, a Kings ellen pedig még ennél is jobban igyekezett, 27 ponttal, 9 pattanóval, valamint 4 labdaszerzéssel zárta pályafutása talán legjobb meccsét. Ezt követően a Utah érkezett hozzájuk látogatóba, itt is berámolt egy 20-ast - és ami a legjobb az egészben, hogy 56 dobásából 29 bement, 51.8%-os mutatója kitűnő annak fényében, hogy eddig 40%-kal dolgozott, nem is lehetett kérdés, hogy marad az első helyen.

Futottak még:

Joe Harris - Cleveland Cavaliers

Bár a Cavs kikapott Atlantában az óév végén, nem az újoncon múlt a bukta: 13 pontjából kilencet a triplvonal mögül szerzett, ahonnan 4 kísérletéből három talált.

Kipottyant: Bojan Bogdanovic - Brooklyn Nets

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus