Shaq Lakershez kerülésének története

1996. július 18-án, tehát nagyjából 20 éve Shaquille O'Neal bejelentette, hogy a Los Angeles Lakershez igazol, ami egyrészt alapjaiban írta át a liga erőviszonyait, másrészt az Orlando Magicet nem kis mértékben vetette vissza. Erről a váltásról írt egy cikket a CBS Sportsban Joel Corry, aki Shaq akkori ügynökének, Leonard Armatónak volt a tanácsadója. Érdemes végigolvasni a cikket, mert olyan információkat tartalmaz, amit kívülről maximum sejteni lehet, tudni biztosan nem - ezekből közlünk most néhányat.

Corry szerint gyakorlatilag minden a Magic malmára hajtott a vizet - Penny Hardaway akkor még a liga egyik következő sztárjának tűnt, plusz a Magic tudta a legtöbbet ajánlani O'Nealnek. 1996-ban 24.3 millió dolláros fizetési sapka volt, viszont nem volt meghatározva maximum fizetés és luxusadó sem. Ez azt jelentette, hogy mivel az Orlandónál ott voltak Shaq Bird-jogai, így gyakorlatilag bármit ajánlhattak a centernek - egy kitöltetlen szerződést is elé tehettek volna, hogy írjon be egy összeget, mégsem így zajlott a dolog.

A Magic eredeti ajánlata 4 évre 54 millió dollár volt opciók nélkül - összehasonlításképpen Juwan Howard és Alonzo Mourtning 7 évre 105 millió dollárt kaptak ezen a nyáron. Ez 13.5 millió dollár volt évente, de Shaq közel 20 milliós éves bért szeretett volna a harmadik év után játékosopcióval. Corry szerint nem ez volt a legnagyobb pofon a centernek, hanem az, hogy elkezdték kritizálni a pattanózását és a védekezését. Ez utóbbi azért is érdekes, mert O'Neal 12.5 pattanót átlagolt meccsenként a floridaiaknál, míg a Lakersnél később "csak" 11.8-at, egyáltalán nem volt gond játékának ezzel a részével. A Magic nem tisztelte Shaq-et, úgy tűnt, hogy nem veszik komolyan azt, hogy egy egész franchise jövőjét befolyásolni tudja - pedig az övéket már befolyásolta ekkor is.

1996-ban Michael Jordan, Dikembe Mutombo, Gary Payton, Reggie Miller és Dennis Rodman is szabadügynökök voltak még, de mivel akkor az volt a tézis, hogy a bajnoki címhez vagy Jordant kell megszerezni, vagy egy domináns centert, ezért érthetően Shaq volt a leginkább célpontban lévő FA minden idők legnagyobbja mellett - Jordan aztán pillanatok alatt aláírt a Chicago Bullshoz 30 millió dollárért, így O'Neal maradt az első számú ember. Corry azt is elárulta, hogy a Magic elmondta nekik, hogy a pénzügyi rugalmasságukat is meg akarják tartani, hogy Pennyvel tudjanak majd hosszabbítani - ezzel azt üzenték, hogy az irányító fontosabb számukra, mint a center.

Ekkor kezdtek el szétnézni, hogy kik jöhetnek még szóba, kihez menne szívesen O'Neal. Az alapelképzelés az volt, hogy olyan csapatot kellett találni, amely 9 millió dollárral a sapka alá tud menni anélkül, hogy teljesen kiherélje az állományt, és így Shaqnek be tud ajánlani egy 7 éves, 100 millió dolláros szerződést a 3. év után játékosopcióval - utóbbi azért kellett, hogy O'Neal ki tudjon lépni a kontraktusból akkor, mikor már a Bird-jogai az új csapatnál vannak, és alá tudjon írni több pénzért is. A másik kritérium az volt, hogy nagy piacra akart menni Shaq, így azért olyan rengeteg opció nem maradt.

Ott volt a New York Knicks, ahol azonban egyrészt Patrick Ewing miatt nem volt reális O'Neal érkezése, másrészt Allan Houstonnal aláírtak 7 évre 56 millió dollárért, onnantól pedig már a sapka alatti szükséges helyet sem tudták megoldani. Szóba került a Detroit Pistons, ott Grant Hill-lel tudott volna összeállni, ráadásul volt szó az előbb említett Houston megszerzéséről is, az pedig egy kifejezetten halálos trió lehetett volna, de egyrészt utóbbi maradt a Knicksnél, másrészt a Pistons nem nagyon mutatott jeleket arra, hogy meg akarják szerezni O'Nealt. A Miami Heatnek lett volna helye megszerezni Shaqet, de ahhoz el kellett volna engedniük Mourningot - ehelyett a már említett 7 éves, 105 millió szerződést adták neki, ezzel pedig nemcsak kilőtték magukat a lehetséges jelöltek közül, de beárazták O'Nealt is, aki nem volt hajlandó ennél kevesebbért aláírni ezt követően.

Ott volt még az Atlanta Hawks, amely alapvetően nem volt a listájukon, de a csapat és az Atlanta Braves elnöke, Stan Kasten meggyőzte őket, hogy a tulajdonos, Ted Turner televíziós társaságai és a Time Warner összeolvadása után elég sok pénz jöhet össze Shaqnek a pályán kívül is. A gond az volt, hogy ők meg nem akarták szétbontani az együttest, mert Mookie Blaylockot és Christian Laettnert tekintették a csapat alapjainak. A Stacey Augmon, Alan Anderson, Grant Long, Steve Smith négyesből utóbbit akarták elengedni, de az meg nekik (Shaq képviselőinek) nem tetszett, aztán Mutombóval kötöttek egy 5 éves, 50 millió dolláros szerződést, így az atlantai lehetőségnek vége volt.

Ekkor jött a Los Angeles Lakers és Jerry West, akik a draft napján elcserélték Vlade Divacot Kobe Bryantért, ezzel 3.3 millió dollárral több sapka alatti helyük lett. West 7 évre 95.5 millió dollárt ajánlott Shaqnek a harmadik év után kilépési lehetőséggel, de ezt visszautasította Armato - ez volt a legjobb ajánlatuk, de kevesebb volt, mint Mourning pénze, márpedig ezt nem akarták elfogadni. West belebegtette, hogy elcseréli George Lynchet is egy draftpickre, közben pedig fényezte a franchise-t a történelme és a kiemelkedő centerei miatt, plusz saját magát is, mint bajnokcsapatok felépítőjét. Nick Van Exel, Kobe, Eddie Jones és Cedric Ceballos vártak Shaqre, akik az előző idényben 53 meccset nyertek, fiatalok és tehetségesek voltak.

Az Orlando nem próbálta meg javítani a hibáját, pedig Corry szerint még ekkor is ők voltak a legesélyesebbek - ha észbe kapnak, és az értékének megfelelően fizetik meg Shaqet, maradt volna, de ők csak a piacra reagáltak. Csak akkor emeltek ajánlatukon, mikor West a Vancouver Grizzlieshez cserélte Anthony Peelert és Lynchet. 4 évre 64 millió dollárt kínált az Orlando O'Nealnek vagy 7 évre 109 milliót, de csak a negyedik év után adtak volna neki játékosopciót - Corry szerint ez volt a legfurcsább, hogy a Magic egy évnyi játékosopción erősködött. Mindeközben a Bulls például 6 millióval többet adott Jordannek, mint a teljes fizetési sapka, az Orlando pedig továbbra sem volt hajlandó megadni Shaqnek, amit akart - olyan bónuszokat találtak ki, amiket valószínűleg nem teljesített volna, mint például 60%-os büntetőzés.

Corry azt is leírta a Magic védelmében, hogy nem volt kevés pénz, amit Shaq kért, hiszen csak a már említett Mourning- és Howard-szerződések érték el a 100 millió dollárt, az NBA-t követők nagy része pedig felháborítónak tartotta, hogy valaki kosarazással ennyi pénzt keressen - volt egy lockout 1995-ben, az is csak rontott a helyzeten, a szupersztárok egyre távolabb kerültek az átlagembertől. Az Orlando Sentinelben volt egy kérdés, hogy ér-e O'Neal 115 millió dollárt, és ahogyan arra lehetett is számítani, a nagyjából 5000 válaszoló 90%-a szerint nem. Ez felidegesítette Shaq-et, mert nemcsak a csapat, hanem a drukkerek is azt az üzenetet közvetítették felé, hogy nem ér annyit, mint Mourningék. O'Neal is, mint minden sportoló és ember, azt szerette volna, ha éreztetik vele, hogy kell a csapatnak, de a Magic pont nem ezt csinálta, a Lakers viszont igen.

West Lynch és Peeler elcserélése után beajánlotta Shaqnek a 7 éves, 120 millió dolláros szerződést (harmadik év után kilépési lehetőséggel), a Magic pedig ugyan megpróbált még az utolsó pillanatban reagálni egy ugyanilyen, de jobban elosztott megállapodással, ez már késő volt. A kollektív szerződés is az aranysárga-lilák kezére játszott, mivel 1995 előtt és 1998 után is korlátozott szabadügynök lett volna Shaq - két szerződés és legalább 4 év kellett ahhoz előtte, hogy valaki oda igazolhasson, ahova akar. Az RFA státusz azonban 1995-ben teljesen kikerült a CBA-ból, és bár 1998-ban visszahozták, ez pont Shaq 1996-os csapatváltásakor nem volt érvényben - különben a Magic simán meccselhette volna a Lakers ajánlatát.

Corry ugyan azt is leírta, hogy nem volt jelen az utolsó beszélgetéseknél, de jól mutatja, mennyire felhúzta magát Shaq az Orlando hozzáállásán és a közvéleménykutatás végeredményén, hogy Kaliforniában borzasztóan magas az adózás, míg Floridában ahhoz képest gyakorlatilag semmi, a Magic pedig front-loaded szerződést ajánlott neki - tehát korábban kapott volna sok pénzt, aztán az utolsó ajánlat szerint a harmadik év után tőlük is kiléphetett volna -, de már ezzel együtt sem akart maradni a center. Az olimpia előtt néhány nappal bejelentette a csapatváltást, amivel átírta az NBA jövőjét. Corry a cikk egy pontján az idei, Wade-féle tárgyalássorozathoz hasonlította az egészet - még ha pályafutásuk különböző szakaszában is jártak, a lényeg teljesen ugyanaz volt.