Újoncok a nyári ligában - Az első kör további része

Véget értek az idei nyári ligás küzdelmek, így végignézzük, hogy melyik újonc hogyan teljesített - másodjára az első kör "maradék" részét, a 11-30. hely között elkelt játékosokat vizsgáljuk.

Az első 10 helyen kiválasztott teljesítményeit ezen a linken elolvashatjátok!

 

11. Domantas Sabonis, Oklahoma City Thunder

Nem lépett pályára a nyári ligás küzdelmek alatt.

12. Taurean Prince, Atlanta Hawks
3 meccs, 26.3 perc, 13.7 pont (37.5% FG, 25.0% 3PT, 93.8% FT), 6.0 pattanó, 3.0 szerzett labda, 3.33 eladott labda

Csak három mérkőzésen szerepelt a Hawksnál, így azért a statisztikái rendesen torzítanak. Támadásban 2/8 volt a triplavonalon túlról, de a 25%-ába olyan sok mindent nem kell belelátni (1-gyel több bedobott hármas már 37.5%-ot jelentette volna, ez ilyen mennyiségű elvállalt helyzetnél nem sokat számít). Ami látható volt most is, hogy pattanózni tud és szeret is, illetve védekezésben rendesen odapakolta magát, hátul az első naptól kezdve faktor lehet a Hawksnál - nagyjából ezért is húzták. Ő nem nagyon okozott csalódást, támadásban nyilván kevesebb labda jut majd neki a nagyoknál, így a pontátlaga meg az eladott labdáinak a száma is jóval kevesebb lesz, de tőle a triplákat és a védekezést várják első sorban, az pedig hellyel-közzel rendben van.

13. Georgios Papagiannis, Sacramento Kings
4 meccs, 20.5 perc, 5.2 pont (35.7% FG, 50% FT), 4.8 pattanó, 2.75 eladott labda

Nem igazán tudni, hogy a Kings miért őt húzta a 13. helyen, főleg DeMarcus Cousins, Willie Cauley-Stein és Kosta Koufos jelenlétében, és biztosan nem ez a nyári liga volt az, ami eltüntette a kérdőjeleket. Nincs nagy labdaigénye, ennyi látszódott, de olyan rettenetesen hasznosan ettől függetlenül sem kosarazott, sem pattanózásban, sem védekezésben nem nyújtott semmi olyat, amire felkapta volna az ember a fejét. Meccsenkénti 6-8 kísérletét nagyon nem jó aránnyal használta egy centerhez képest, triplája nincs, büntetőt pedig összesen 2-t dobott négy találkozó alatt. Európában kellene maradnia még (legalább) egy évet, de már szerződést kötött vele a Kings - hogy őszinte legyek, egyáltalán nem értem, minek.

14. Denzel Valentine, Chicago Bulls
7 meccs, 29.9 perc, 11.6 pont (35.2% FG, 25.5% 3PT, 77.8% FT), 6.7 pattanó, 2.7 gólpassz

Valentine volt az egész Las Vegas-i torna egyik leghullámzóbb teljesítményt nyújtó játékosa. Volt két elfogadható meccse a dobásokat nézve, egy egészen kiváló, a többin viszont borzasztóan célzott - a 3/7 jó meccs nem rossz arány, de a 4 gyenge estéje annyira lehúzta a dobószázalékait, hogy összességében kifejezetten gyenge volt ilyen szempontból. SG/SF-hez mérten nagyon jól pattanózott, ebben viszont stabilan hozta magát - 7-ből 6-szor megvolt neki legalább 6 lecsorgó. Nagy pozitívum volt nála a döntő végjátéka - egyrészt ő mentette hosszabbításra a finálét, aztán ő nyerte meg azt a ráadás végén. Egyelőre rengeteg hibája volt, de ő teljesen más szerepkörbe kerül majd a Bullsnál, Rajon Rondo, Dwyane Wade és Jimmy Butler mellett tizedennyi labdája sem lesz valószínűleg, még ha a második sorral kerül pályára, akkor sem. A 2.0 szerzett labdás átlaga ellenére is látható volt, hogy nem a védekezése miatt fogják szeretni, de sokoldalú játékos, 3. számú playmakernek nagyon jó lehet, mert a sztárok által kicsit már szétbontott védelmeket többféleképpen meg tudja büntetni. Ettől függetlenül kintről jobban kell céloznia, különben alapvetően a pályára kerüléssel is gondjai lesznek - csak akkor tudja használni a Bulls, ha a spacingben tud segíteni, különben csak ront az ilyen szempontból egyébként sem fényes helyzeten.

15. Juan Hernangómez, Denver Nuggets
5 meccs, 26.8 perc, 10.2 pont (54.5% FG, 25% 3PT, 65% FT), 8.2 pattanó, 1.8 gólpassz

5 mérkőzéséből gyakorlatilag egyetlen egy sem volt gyenge, ő például Papagiannishoz képest sokkal jobb benyomást tett. Stretch 4-esként kelt a drafton, nincs is rossz keze, a tripláját pedig nem kell egyelőre leírni, mert az 5 meccsen összesen 8 alkalommal próbálkozott, abból jött neki össze a 2 találat (ugyanaz a szitu, mint Prince-nél, csak több mérkőzésen). Volt 4 és 5 gólpasszos meccsei is, és a pattanózást sem hanyagolta. Sokoldalú támadójátékos, akit a Denver kifejezetten jól fog tudni használni Faried mögött (majd idővel valószínűleg előtte), Jokic és Nurkic mellett. A nagy kérdés a védekezése, mert abban voltak hibák rendesen, de Michael Malone kezei alatt ebben is fejlődhet jócskán - ő  volt az egyik első kör közepe-második felé elkelő draftee, aki miatt nem nagyon maradt az emberben negatív gondolat.

16. Guerschon Yabusele, Boston Celtics
8 meccs, 25.1 perc, 8.2 pont (48% FG, 12.5% 3PT, 58.6% FT), 6.0 pattanó

A francia négyes nagyon megilletődötten kezdett Utah-ban, nem nagyon tudta, merre van az arra, a pálya mindkét oldalán elveszettnek tűnt, aztán gyorsan összeszedte magát és hozta ezt a 8/6-os átlagot. Éppen emiatt nem nagyon kell sok következtetést levonni a mutatóiból, egyedül a 60% alatt büntetőzése az, ami problémás, mert nem 1/2-vel végzett összesen, ennek ellenére nem dolgozott jó százalékkal a vonalról. Nagyon kell még neki tapasztalat komolyabb versengésben, mert ő viszont az a fajta kiegészítőember egyelőre, aki rengeteget ront még - nem eldöntött még, hogy kap-e szerződést vagy sem, de sokkal jobbat tenne szerintem neki még egy év Európában, a jelenlegi, hátvédekkel agyontöltött, épp ezért valószínűleg sokat small-ballozó Celticsben Al Horford és Amir Johnson mögött nem sok helye lenne.

17. Wade Baldwin IV, Memphis Grizzlies
4 meccs, 24.5 perc, 10.8 pont (28.6% FG, 82.1% FT), 4.8 pattanó, 2.5 gólpassz, 3.25 eladott labda

Egy jó meccse volt összesen a 4-ből, a Milwaukee ellen 3/5 mezőnnyel és 7/7 büntetővel hozott 13 pontot 6 pattanó és 2 gólpassz mellett, egyébként viszont a büntetőzésén kívül nem sok pozitívum volt a Las Vegas-i produkciójában. A 4 meccs alatt kiharcolt 28 büntetője szép, a 23 bedobott is teljesen rendben van, viszont triplát 8 kísérletből egyetlen egyet sem dobott, a mezőnymutatója pedig a már említett Bucks elleni találkozót leszámítva 7/30 volt a másik három összecsapáson. Több eladott labdával zárt, mint gólpasszal, úgyhogy lesz még vele bőven tennivaló. Tehetséges gyerek, de ennél azért jelentősen többet kell majd mutatnia a Grizzliesnél, a Memphis nem rebuild fázisban van, egy biztos cserére Conley mögött szükségük lenne - egyelőre ez még nem nagyon van meg, és ha nem szedi össze magát, nagyon könnyen hozhatnak elé egy tapasztaltabb játékost.

18. Henry Ellenson, Detroit Pistons
5 meccs, 29.4 perc, 12.4 pont (31% FG, 23.1% 3PT, 74.1% FT), 7.4 pattanó

A Pistons erőcsatárát stretch négyesként húzták, ennek félig-meddig eleget is tett a mutatói ellenére is. Volt két jó és egy használható meccse kintről, ezeken összesen 6/17 volt a triplavonalon túlról, a másik két összecsapáson 0/10-et hozott. Nincs egyébként rossz mozgása, a dobómozdulata is rendben van, a pattanózása és a büntetőzése is teljesen megfelelő, de a hatékonyságon bőven kell még javítani, és az lesz majd érdekes kérdés, hogy ezt mikor és hol fogja megtenni - Jon Leuert pont arra hozták, amit ő tud, Leuer előtt pedig Tobias Harris és Markieff Morris is tud négyest játszani, úgyhogy valószínűleg 1-2 sérülés is kell ahhoz (a teljesítménybeli javulás mellett), hogy Ellensonból a szezon során komolyabb perceket lássunk.

19. Malik Beasley, Denver Nuggets

Nem lépett pályára a nyári ligás küzdelmek alatt.

20. Caris LeVert, Brooklyn Nets

Nem lépett pályára a nyári ligás küzdelmek alatt.

21. DeAndre Bembry, Atlanta Hawks
5 meccs, 26.8 perc, 10.4 pont (43.2% FG, 28.6% 3PT, 71.4% FT), 5.0 pattanó, 3.8 gólpassz, 1.6 szerzett labda

Az első négy meccsén teljesen jó százalékkal dobott mezőnyből (16/33) és a triplavonalon túlról is (4/10), az utolsó 4/13 és 0/4 rondít bele az összképbe, de ott meg nagyon sokoldalúan kosarazott. Bembry beváltotta nagyjából a hozzá fűzött reményeket - nem sok mindent tud kiemelkedően, viszont a játékában gyakorlatilag egyetlen nagyobb hibapont sincs. Hogy az igazi nagyok között fizikálisan megállja-e a helyét, tud-e valamiben annyit fejlődni, hogy az NBA-ben is meghatározó(bb) lehessen, az még mindig kérdés, de szerintem némileg megnyugodhatnak a Hawksnál, mert Bembry a nyári liga alapján olyan játékosnak tűnik, aki a játék összes elemében hozzá fog tudni tenni a csapat eredményességéhez, legyen szó dobásról, helyzetek kreálásáról, pattanózásról vagy éppen védekezésről, miközben nem gondol többet magáról, mint ami, egyáltalán nem önző.

22. Malachi Richardson, Sacramento Kings
5 meccs, 23.6 perc, 8.8 pont (36.1% FG, 33.3% 3PT, 59.1% FT), 3.8 pattanó, 2.4 eladott labda

Igazi Kings-pick volt ő is: a nyári ligában viszonylag gyorsan kiderült, hogy ő biztos nem kombó-hátvéd, echte scorer, mert semmilyen szinten nem törődik a játékszervezéssel, ha meg elindul, akkor ő is fejezi be az akciót. A százalékai alapján gyengének is mondhatnánk, de inkább streaky pontszerző, váltakoztak a nagyon is hatékony meccsei és az olyanok, amiken egyértelműen sokkal több kárt csinált, mint hasznot, az pedig teljesen random, hogy éppen melyik lábával kel fel. Ben McLemore-hoz képest egyelőre szerintem semmilyen szinten nem előrelépés, mert az ötből három meccsén elég rendesen eltűnt még ebben a mezőnyben is. Ha tud alakítani a védekezésén, illetve kicsit stabilabb kinti dobó lesz, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy rotációtag lesz a Kingsnél, de a büntetőivel akkor is kezdenie kell valamit - egy hátvédtől, aki ráadásul scorer, a 13/22 borzasztóan vérszegény a vonalról.

23. Ante Zizic, Boston Celtics

Nem játszott a nyári ligás küzdelmek során.

24. Timothé Luwawu-Cabarrot, Philadelphia Sixers
8 meccs, 23.5 perc, 8.9 pont (36.9% FG, 27.8% 3PT, 76.5% FT), 3.0 pattanó, 2.0 eladott labda)

A francia swingman 8 mérkőzést is játszott a Utah-i és a Las Vegas-i nyári ligában. Annyi látszódott nála, hogy rettenetesen hullámzó teljesítményt nyújt eddig, hírből sem ismerte a kiegyensúlyozottság fogalmát - a triplamutatója például hiába volt összességében pocsék, 8-ból 5 meccsen használható volt a külső dobása is, a másik hármon viszont teljesen OFF. A gyorsabb játék talán még sok neki egy kicsit, egyáltalán nem látja át a pályát, nem nagyon foglalkozik játékszervezéssel, csak befejezéssel, de erre a nagyoknál sem nagyon lesz szüksége Sergio Rodriguez és Ben Simmons mellett. Védekezésben kell összeszedni, de erre Brett Brown több mint alkalmas lehet, a dobása pedig idővel össze fog állni, mert a 28% alatti összmutató ellenére is világosan látszódik nála a potenciál. Mivel a periméteren borzasztóan harmatos a Philly (még Rodriguez és Jerryd Bayless leigazolásával is), így minden bizonnyal megkapja majd a lehetőséget a fejlődésre.

25. Brice Johnson, Los Angeles Clippers
5 meccs, 31.0 perc, 15.4 pont (50.0% FG, 85.0% FT), 6.8 pattanó, 5.0 eladott labda

Johnsonnak egy hulladék Clippers jutott bemutatkozásul, amely mind az 5 meccsét elvesztette az orlandói torna során, viszont összességében nézve így is egészen jó benyomást tett az erőcsatár. Egyetlen 1/13-as meccse volt a mezőnyből, ami rendesen lehúzza az átlagát, ezzel lett 50%-os FG-mutatója, azon kívül viszont 29/47 volt, ami 61.7%. A pattanózás nagyjából végig stabil volt és kiválóan dobta a büntetőket, főleg egy mai magasemberhez képest (17/20). Rengeteg eladott labdával dolgozott, ami viszont annak is köszönhető, hogy rajta kívül nem sok értelmes ember volt ebben a keretben - a nagycsapatban messze nem lesz ennyi dolga a labdával, úgyhogy szerintem a hibáinak a száma is jócskán csökkenni fog. Az a megbízható erőcsatár, aki Griffin mögé jó is lehetne egy kis fejlesztéssel az alapszakasz során, de Brandon Bass és Mo Speights leigazolása miatt kérdéses, mennyi időt is fog kapni.

26. Furkan Korkmaz, Philadelphia Sixers

Nem játszott a nyári ligás küzdelmek során.

27. Pascal Siakam, Toronto Raptors
1 meccs, 15 perc, 12 pont (60% mezőny)

Egy meccsen játszott csak, mert annak a végén bokasérülést szenvedett, és nem erőltették a játékát ezt követően. Éppen ezért túl sok következtetést nem nagyon lehet levonni azonkívül, hogy tényleg egy energiabomba, igazi kiegészítőjátékos, akit védekezése miatt talán az első évben is pályára fog küldeni Dwane Casey.

28. Skal Labissiére, Sacramento Kings
5 meccs, 24.2 perc, 11.0 pont (45.8% FG, 75% 3PT, 57.1% FT), 5.8 pattanó

Labissiére volt a Kings legjobb húzása a nyári liga alapján. A Haiti-i magasember igazolta, hogy kell rá izom bőven, ekkora magassággal nem pattanózott kiemelkedően, főleg úgy nem, hogy mellőle/előle hiányzott az első két meccs után Willie Cauley-Stein, Papagiannis pedig finoman szólva is visszafogott volt. A másik vele kapcsolatos dolgot is igazolta: vajkeze van, és nem is a 75%-os triplája miatt, hiszen ez csak egy 3/4-es hármasmutatót takart, de összeszedett, szépen kidolgozott dobótechnikája van, középtávolról is kifejezetten jó fegyver lehet. A fizikai dolgai miatt kérdéses továbbra is a helye a ligában, centerként a festékben ilyen alkattal megeszik reggelire akár betörések elleni védekezésről, akár pattanózásról van szó, erőcsatárként meg nem biztos, hogy tudja tartani lábon a gyorsabb embereket, de az ő nyári ligája volt messze a legbiztatóbb a három első körös Kings-pick közül - talán cserenégyesként lehet is helye a rotációban.

29. Dejounte Murray, San Antonio Spurs
6 meccs, 25.5 perc, 12.5 pont (42.3% FG, 29.4% 3PT, 71.4% FT), 5.8 pattanó, 2.3 gólpassz, 2.2 szerzett labda, 3.67 eladott labda

Hat mérkőzés jutott a Spurs újoncának, aki igazából kétszer tudott villantani, de azt nála lehetett tudni, hogy az iszonyatosan jó atletikus képességei mellett azért vele még rengeteg munka lesz (izmot is kell rá rakni többek között). A hat meccsből egyszer osztott ki 1-nél több gólpasszt, ami kicsit bajos egy irányítótól, emellé volt 22 eladott labdája összesen, úgyhogy sokat kell még dolgoznia ezen, kicsit túl sokat próbált vállalni kevés sikerrel. Kétszer, az első és az utolsó meccsén ment neki a pontszerzés (a dobómozdulata egyébként egyáltalán nem rossz), egyébként azzal is volt gondja bőven, a védekezése viszont egészen pofásan nézett ki. A posztjához képest hosszú végtagjait és a magasságát jól használja 1-1 elleni védekezésnél és a passzsávokba való belezavarásnál is. Nagyon projekt még, úgyhogy meglepne, ha azonnal komolyabb perceket kapna, a játék nagyon sok elemében kellene hirtelen kategóriát javulnia az elfogadható szintre, hogy egyből stabil rotációtag lehessen, de nagy lehetőségek vannak benne, Popovich simán rámehet a fejlesztésére az alapszakaszban.

30. Damian Jones, Golden State Warriors

Sérülése miatt egyáltalán nem játszott a nyári ligás küzdelmek során.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus