A Heat legyőzte a Spurst!

Shabazz Napier vezérletével a Miami hosszabbításban nyert San Antonióban. David West megsérült Indianában, de legyőzték a Mavst, Josh Smith visszatért Atlantába, a Denver pedig Las Vegasban verte a Clipperst. Jöjjenek a részletek!

 

Indiana Pacers – Dallas Mavericks 98-93

Sloan és Copeland megnyerte. A Mavericks érkezett meg előnnyel a záró etapra és a záró percekre, de az ebben a játékrészben tizenkét pontot szóró David Sloan,  valamint a kezdőbe kerülő Chris Copeland vezrletével a hajrában behúzta a Pacers. Utóbbi egyébként már másodszor volt az első ötös tagja, 22 egységével most az Indiana legjobb pontszerzőjeként zárt.

Ez a Dallas B-C volt. Nowitzki, Ellis, Felton, Nelson, Parsons, Chandler és Harris sem lépett pályára a Mavsben, Gal Mekel vezérletével igyekeztek formába lendülni a cserék – ő 19 ponttal és 9 gólpasszal zárt. Rajta kívül Richard Jefferson is eljutott 19-ig, de a dupla-duplázó Aminut is ki kell emelni.

David West megsérült. Az erőcsatár 16 pontig jutott, majd egy gyűrű alatti küzdelem során kificamodott a bokája, le kellett kísérni, nem is tért vissza. Ez újabb óriási csapás a Pacersnek, hiszen ő lehet  a kezdőben az egyetlen stabilan teljesítő játékos, aki emiatt és a rutinja miatt is vezérré léphetne elő.

A Pacers legjobb dobói: Copeland 22/18, West 16, Sloan 15
A Mavericks legjobb dobói: Mekel 19/3, Jefferson 19/6, Aminu 11/3, Villanueva 11/6

 

Philadelphia 76ers – Orlando Magic 95-84

A Gordon-tesók küzdelme. Aaron Gordon már többször bizonyított a preseasonben, de ez el is várható tőle, hiszen a bombaerős draft negyedik választottjaként került Orlandóba. A túloldalon öt évvel idősebb bátyja draftolatlanul érkezett Philadalphiába – ennek ellenére ma 16 pontot szórt a padról beállva, alig rontott dobást és a Sixers legjobbja volt. A „sztáröcsi” ellenben csupán öt percet volt parketten, ott sem alkotott maradandót.

Belül bombaerős ez a Magic. Vucsevics és Harris mellett O’Quinnek is volt már remek meccse, most a Dedmon-Nicholson duó kezdett négyes-ötösben. Bejött, előbbi óriási dupla-duplát szállított (10 pont, 14 pattanó, ebből  támadó, 3 blokk), utóbbi pedig 23 ponttal a csapat legeredményesebb játékosa lett – a Nelson-Afflalo páros hiányában egyértelműen a festékben tud dominálni az Orlando.

A 76ers legjobb dobói: Gordon 16, Williams 13/3, McDaniels 11
A Magic legjobb dobói: Nicholson 23, Harkless 14, O’Quinn 14

 

Atlanta Hawks – Detroit Pistons 100-104

Millsap tragikomédiája. A Hawks erőcsatára egyszerűen nem találta a gyűrűt, fél óra alatt tizenegy dobásából csak egy hullott be mezőnyből, tripláról szó sem lehetett, sőt, tíz büntetőjéből is csak hármat tudott értékesíteni – katasztrofális volt ma ezen a téren. Ugyanakkor hét lepattanóval, hat gólpasszal és két labdaszerzéssel indokolta, hogy pályán legyen…

Jennings kezd belejönni. A Pistons egyes nagyon gyenge meccseket hozott eddig dobás tekintetében és bár ez ma sem ment neki kifejezetten, azért négy triplával eljutott 16 pontig, ebből egy az utolsó pillanatokban érkezett. Ráadásul 11 gólpasszával dupla-duplázott, négy pattanó, két szerzett és csak egyetlen eladott labda színesítette a statisztikáit.

Josh Smith visszatérése. A korábban éveket a Hawksban lehúzó csatár 14 pontot termelt volt csapata arénájában, ráadásul öt lepattanót és öt gólpasszt is jegyzett – aztán Millsap lábára érkezett egy alkalommal és fájlalta a bokáját. Smith most nem  dobálta a hármasokat, pozícióból dolgozott és az erényeit csillogtatta, erre lesz szüksége a Pistonsnak az egész szezonban.

Drummond brutális, egy kis hibával. A fiatal center parádézott a festékben, 19 pontja mellett 17 lepattanót szedett össze és kiosztott három blokkot is – viszont egész más lenne a megítélése, ha nem így büntetőzne, ma hét kísérletből egyetlen egyszer talált a gyűrűbe a vonalról.

A Hawks legjobb dobói: Teague 16/3, Korver 15/9, Carroll 14/3
A Pistons legjobb dobói: Drummond 19, Jennings 16/12, Singler 15/9

 

San Antonio Spurs – Miami Heat 108-111 – hosszabbítás után

Napier csillogott. A Spursnél Parker, Leonard, Splitter, Mills, a Heatnél Wade, Bosh, Deng és McRoberts hiányzott, az újonc irányító azonban az utóbbi meccsek javuló játéka után vezérré lépett elő. Napier 25 pontot szórt négy gólpassz mellett a padról beállva, 14 büntetőt harcolt ki és 12-őt értékesített is, ebből négyet az utolsó percben.

Jelzett a pad vége. A teljesen új Miamiban már kezd kialakulni egy rotáció, a hiányzók miatt most ez másként nézett ki, így Tyler Johnson és Andre Dawkins is megmutathatta magát. Előbbi 17 pontot szórt négy labdaszerzés mellett, utóbbi 16-ig jutott három triplával, jelezték, hogy még korai kitenni őket az aktív rotációból.

Továbbra sem éles a Spurs. A rendszer működik, most is 27 gólpasszt osztottak ki, viszont elöl a hiányzók miatt nem esnek be azok a dobások, amik be szoktak, hátul pedig még nem vették fel a fordulatszámok Popovich fiai – idejük van erre még. A kezdők rövid idő alatt azért hozták magukat, Green és Duncan is jól játszott, Ginobili is megtette a magáét, Cory Joseph pedig megbízható csereirányítónak tűnik, szépen komponálta a bajnok támadásait.

Centerposzton nagy volt a különbség. A Heatnél a Granger-Shawn Williams-Haslem sor volt a frontcourt és komoly gondban is voltak, a lepattanózást 50-37-re hozta a Spurs. Náluk Duncan és Anderson mellett Ayres kilenc lecsorgója (hét támadó) emelhető ki, a Heatnél pedig a szintén a pad végéről előhúzott Birch kapott le 13-at fél óra alatt.

A Spurs legjobb dobói: Belinelli 18/9, Anderson 17/6, Joseph 14/3
A Heat legjobb dobói: Napier 25/3, Johnson 17/3,Dawkins 16/9

Sacramento Kings – Maccabi Haifa 91-59

Nem volt ritmus a Kingsnél. Alaposan felforgatta az edzői stáb a hazaiak rotációját, a pihenő Rudy Gay helyén honfitársai ellen Omri Casspi kezdett, Reggie Evans és Ramon Sessions kárára Jason Thompson és Darren Collison került be a kezdőötösbe. Bár a Maccabi támadóoldalon nem remekelt, védekezésben alaposan feltárták a Kings hibáit: az ütemtelen, kiszámítható támadójáték miatt Cousins 26 perc alatt 9 labdát adott el, mezőnyből pár évvel ezelőtti önmagát idéző 4/11-gyel dolgozott, Ben McLemore pedig 1/7-es mezőnymutatóval szerénykedett. Reggie Evans (13 pattanó) beállása jobb pattanózást, Sessions-é pedig jobb összjátékot (6 gólpassz) eredményezett. 

Óriási a tülekedés a csatárposztokon. Reggie Evans és Jason Thompson harcol a kezdő erőcsatár pozíciójáért, de igazából egyikük sem megnyugtató megoldás, lévén támadóoldalon nyugodtan fel lehet őket adni 2 méterre a gyűrűtől. Carl Landry lehetne a jó opció, a rutinos, korábban playoffokban is helytálló veterán viszont nagyon sérülékeny. A kiscsatároknál Rudy Gay helye megkérdőjelezhetetlen, és egyelőre úgy néz ki, hogy Casspi lesz a cseréje. Az egykori draftmásodik Derrick Williams így a partvonalra szorul: a remek képességű, de se nem kiscsatár, se nem erőcsatár játékos kálváriája idén is tovább folytatódhat. 

A Kings legjobb dobói: Cousins 15, D. Williams 12/3, Collison 12.
A Maccabi legjobb dobói: Stitt 17/9, Hernandez 11/3, Allen 8.

Los Angeles Clippers – Denver Nuggets 93-104

Danilo Gallinari a kezdőben. Az olasz kiscsatár 14 és fél perc alatt 12 pontot szerzett, és bár a védekezésével voltak gondok, egy nagyon fontos láncszemet visszakaphat vele Brian Shaw vezetőedző. Helyettese, Wilson Chandler jóval pontosabban játszott, de nem kérdés, hogy egy egészséges Gallinarinak helye van a kezdőben. 

Griffin repkedett, Faried hatékony volt. Nem véletlenül ez a két gárda játszott a las vegasi Mandalay Bay kaszinó sportcsarnokában, hiszen a két erőcsatár extrém látványosságot is nyújthat. Blake Griffin (és DeAndre Jordan) kiszolgálta a közönséget, míg Faried csendesebb volt – viszont Griffin faultgondokkal küzdött, és ez meg is látszott a második félidei védekezésében, ellenben a Nuggets atlétája végig egyenletesen jól dolgozott. 

Alapszakasz-percek itt, kísérletezés ott. A Clippersben Paul, Griffin, Jordan és a most kezdő Crawford is 30 perc felett kapott ( a kakukktojás Ingles volt, aki nem váltotta meg a világot – ahogy cseréje, a 29 percet kapó, ezalatt 0/9-es mezőnyt összehozó Matt Barnes sem), a kispad viszont kifejezetten gyengén működött a csökkenő játékidőben. A Nuggetsnál Faried és Afflalo játszott 27 perc felett, Ty Lawson 10 percet sem volt fent a pályán, cseréje, Randy Foye töltötte ki a fennmaradó játékidőt. JaVale McGee továbbra is harcképtelen, de nem hiányzott: a bosnyák ifjonc, Jusuf Nurkic szépen épült be a csapatjátékba (18 perc alatt 9 pattanó, 2-2 blokk, labdaszerzés és gólpassz). 

A Clippers legjobb dobói: Griffin 27, Crawford 23/12, Paul 13.
A Nuggets legjobb dobói: Faried 19, Afflalo 16/3, Foye 14/3.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus