A Minnesota ellen javíthat a Thunder

A Lakershez utazik a New Orleans - este fél tíztől Nets-Hawks - Jimmy Butlerék ellen kell javítaniuk Russell Westbrookéknak. 

 

Brooklyn Nets - Atlanta Hawks 21:30

Mindkét csapat 1-1-es mérleggel áll, de a Netsnek azért van min javítania, hiszen elsőre 140, legutóbb pedig 121 pontot kapott, védekezésben azért lehet még keményebb a szorítás. A Hawksnál nem ez volt az elsődleges probléma, de ők sem voltak igazán stabilak hátul, mutatta ezt a Charlotte elleni komoly vereség is azt követően, hogy már húsz ponttal is vezettek a találkozón. Kérdés, hogy a Russell-Schröder csata hogyan alakul a periméteren, mert a két irányító alapjaiban határozza meg a két csapat játékát, de olyannyira ingadozó mindkét együttes, hogy szinte lehetetlen tippelni - sérültek nincsenek, "csak" Jeremy Lin. 

Oklahoma City Thunder - Minnesota Timberwolves 01:00

Előző este nagyon gyenge játékkal kapott ki a Thunder, most a back-to-back ellenére hazai pályán muszáj javítania a társaságnak, igaz, az az első meccsen is egyértelmű volt, hogy sok munka van még ezzel a kerettel és játékkal. A Wolves javult legutóbb és nyerni is tudott, de a kulcs mindenképpen az lesz, hogy védekezésben mire lesznek képesek: a Jazz megmutatta, hogy mennyire le lehet szedni még Westbrookot is, ezt most Butlernek és Wigginsnek kellene megtennie, Teague-től hiába várnak ilyesmit. Ha már Butler: az ő labdáit és támadásbeli szerepét kicsit még keresik a Minnynél, kérdés, hogy Roberson és George ellen mennyire találják meg, de Tom Thibodeau legénysége is úgy megy neki a meccsnek, hogy idegenben is győzelmi esélyei vannak. 

Los Angeles Lakers - New Orleans Pelicans 03:30

A Lakers a gyenge bemutatkozás után 132-130-ra megverte a Sunst, és Lonzo Ball is megmutatta, hogy mi rejlik benne, de úgy fest, hogy a Suns nevét ilyen esetben külön ki kell emelni, egészen botrányos, amit védekezésben csinál a gárda. A Pelicans perimétere szintén nem túl acélos, de a Phoenixhez képest így is jóval hatékonyabb hátul, ráadásul a palánk alatt az embertelen formában lévő Davis-Cousins páros jön szembe. Ezzel a kettőssel a pálya másik oldalán is meggyűlhet a Lakers baja, Brook Lopezék azért nem a kőkemény védekezésükről híresek, márpedig Davisék a Warriorst is komoly kihívás elé állították, kereken hetven pontot rámoltak be. A győzelem nagyon kellene már a vendégeknek, mert 0-2-re állnak, és amíg nincs meg az első siker, addig bennük lehet a görcs - a Lakersen kisebb teher van, de Lonzo Ballnak most is bizonyítania kell...

A mérkőzésekhez élőképes streamet ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus