A Spurst is kisöpörheti a Golden State

A 4-0 elkerüléséért játszik a tartalékos San Antonio - lezárhatja a párharcot és bejuthat a döntőbe a GSW - a Sport1 élőben közvetít.

San Antonio Spurs - Golden State Warriors 03:00 (Sport1 - ÉLŐ)

Az előző találkozón a párharc érdemi része tulajdonképpen lezárult, de ez nem jelenti azt, hogy ezt a mérkőzést is automatikusan nyeri a Warriors - ahogy azt a Cavsnél is láthattuk, a nyeregben lévő csapat hajlamos belekényelmesedni a helyzetbe. Hazai pályán aligha feltartott kezekkel fut ki a parkettre a Spurs, és bár sem Parker, sem (valószínűleg) Leonard, sem David Lee nem lesz ott a keretben, akarattal és fegyelemmel így is lehet keresnivalója a gárdának.

Ehhez elsősorban a védekezést kell összeszedni, mert a Warriorst túldobni nem igazán lehet ilyen körülmények között, de támadásban is sokkal több kellene Aldridge-től, talán Gasoltól, és mindenképpen hoznia kell a legutóbbit Ginobilinek is. Az esélyek egyértelműen a GSW mellett szólnak, de leírni kár lenne a San Antoniót - igaz, a texasiak győzelme legalább akkora bravúr lenne most, mint amit hajnalban bemutatott a Boston. 

A párharc állása: 3-0 a Warriors javára.

A mérkőzéshez élőképes streamet itt találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus