Este LeBron vs Durant csata, előtte Bulls-Heat

Este héttől Chicagóba látogat a Miami, fél tíztől pedig összecsap Clevelandben LeBron James és Kevin Durant

Este héttől Chicagóba látogat a Miami, fél tíztől pedig összecsap Clevelandben LeBron James és Kevin Durant – éjféltől Suns-Clippers rangadó, de pályán a Warriors és a Rockets is. Nézzük, mit várhatunk a mai 11 mérkőzéstől!

Chicago Bulls – Miami Heat 19:00

A Bulls határozottan előrelépett védekezésben és lepattanózásban, ma pedig kötelező számukra a győzelem, hiszen ezt követően komoly túrára indulnak. Azok után, hogy 108 pontot kaptak átlagban 50%-kal öt meccsen keresztül, a belendülő bajnok Spurst és a Dallast együtt 41%-on tartották – ráadásul ezeken a meccseken Pau Gasol 33 pattanót gyűjtött be, Rose és Butler pedig szállították a pontokat. A Miami 85,5 pontot átlagol az utóbbi hat meccsen, Whiteside kidőlése és Wade formahanyatlása meglátszik a csapaton, előbbi ráadásul főleg védekezésben éreztette hatását. Chicagóban amúgy is buktak az elmúlt nyolc derbiből hetet, a palánk alatt Gasolékra nincs opciójuk, a Rose-Butler duó sebességére szintén - viszont Luol Deng, a korábbi Bulls-kedvenc először térhet vissza a United Centerbe.

Cleveland Cavaliers – Oklahoma City Thunder 21:30

A Cleveland az Atlantát leszámítva a liga legjobb formában lévő csapata, két gálaelőadás után most egy komolyabb ellenfél ellen kell bizonyítaniuk. A támadójátékuk szárnyal, LeBron James korábbi években látott játékát idézi, Irving hatékony, Mozgov és JR Smith pedig tökéletesen kiegészítik őket – akárcsak Kevin Love. A védekezésük is javult ezzel az ötössel, mindenesetre a Westbrook-Durant páros ellen nem lesz könnyű dolguk. A Thundert ugyan megfogta a Hawks, de ez manapság bocsánatos bűn – a két szupersztár visszatérése óta 14-6-ra áll a csapat. Rájuk nem nagyon van megoldás, a kiemelendő párharc nyilván a korábbi évek slágere, a James-Durant összecsapás lesz – amelyik játékos jobban rá tudja erőltetni akaratát a másikra, az a csapat valószínűleg fölényben lesz. A Thunder jól pattanózik és jól indul, de ugyanezekben elöl jár a Cavs is, két remek formában lévő, látványosan játszó gárda csap össze. Külön érdekesség lesz Dion Waiters, akit a Cavs cserélt a Thunderhez szezon közben – ezen kicsit meg is sértődött, azóta viszont hatékonyan játszik Duranték mellett.

Phoenix Suns – Los Angeles Clippers 00:00

A Suns az utolsó pillanatban, James Harden nagy kosarával kapott ki a Houstontól legutóbb, ezzel négymeccses győzelmi sorozatuk szakadt meg – december 17-e óta így is nyertek 14-et a 19 találkozójukból. A támadójátékukkal továbbra sincs gond, a háromfejű hátvédszörny Morrisékkal kiegészítve szállítja a pontokat, védekezésben viszont nincsenek a helyzet magaslatán – 105 pontot kapnak átlagban. Két pontzáporos derbit vívtak eddig a Clippers ellen is, de mindkétszer Griffinék jöttek ki jobban a végjátékból – a vendégek támadójátéka is egészen félelmetesen működött a Brooklynnal szemben. Érdekes lesz látni Chris Paul és korábbi cseréje, Eric Bledsoe csatáját, utóbbi 29 pontot és 9 pattanót hozott az elmúlt két találkozón – a festékben azonban a remeklő Griffin-Jordan páros valószínűleg fölényben lesz. A Phoenix hét meccs után kapott ki hazai pályán, de ez alatt majdnem 116 pontot átlagoltak.

New Orleans Pelicans – Dallas Mavericks 00:00

A Dallas zseniális támadójátékkal kezdte a szezont, azóta ez lassult és megváltozott, de hatékony maradt Rondo érkezésével – védekezésben viszont sikerült javulniuk. Zsinórban három győzelem után azonban a Chicagóval már nem bírtak el legutóbb, Pau Gasolék nagyon megverték Chandleréket a gyűrű alatt, ezen, főleg a lepattanózáson javítaniuk kell a Pelicans ellen. Annál is inkább, mert a Davis-Asik duó sem kevésbé veszélyes, az erőcsatár továbbra is káprázatos formában játszik, a hazaiak pedig utóbbi 12 ellenfelükből 11-et száz pont alatt tartottak – átlagban majdnem héttel nyerik a pattanócsatát. Rajon Rondótól mindenképpen több kell, az utóbbi három meccsén 2 gólpasszt átlagol, ez pedig nem járja tőle – Carlisle le is ültette legutóbb és Harris játszott helyette. A dallasi tréner egyébként egy győzelemmel 600. NBA-sikerét aratná, ennyi meccset pedig az aktív edzők közül csak Gregg Popovich és Doc Rivers tudott megnyerni.

Atlanta Hawks – Minnesota Timberwolves 00:00

Az Atlanta ma az a csapat, amelyet mindenki meg akar verni (a Warriors mellett), Millsapék igazi sztár nélkül, parádés csapatjátékot játszva, önzetlenül, keményen védekezve játszanak – nem mellesleg zsinórban 15 győzelemnél járnak, ami franchise-rekord. Ma a ligautolsó Minnesota látogat hozzájuk, akik utóbbi 21 meccsükből 19-et elveszítettek, az elmúlt három találkozón pedig átlagosan 79,7 pontot tudtak szerezni. Finoman szólva sem ők az esélyesek annak ellenére sem, hogy Pekovics már visszatért és a hírek szerint akár Kevin Martin is pályára léphet ma. Érdekes statisztika, hogy az utóbbi 30 évben csak öt olyan csapat volt, aki úgy nyert bajnokságot, hogy nem volt 20 pontos játékosa – egyikük pont a tavalyi Spurs. Nos, az idei Atlanta kísértetiesen emlékeztet a tavalyi Popovich-csapatra…

Orlando Magic – Indiana Pacers 00:00

Amikor Jacque Vaughn vezetőedző azt mondta, hogy javítaniuk kell a támadójátékon, nem úgy gondolta, hogy a védekezésük szétesik. Az utóbbi hét meccsen 107 pontot dob átlagban az Orlando, ami 14-gyel több, mint előtte – viszont pontosan 14-gyel (99-ről 113-ra) nőtt a kapott pontjaik száma is. Nik Vucsevics 26. dupla-dupláját jegyezte a Knicks ellen (legtöbb idén az NBA-ben) 34 ponttal és 18 lepattanóval, ma a gyűrű védésében elit Hibbert ellen kell dominálnia. A Pacers sorozatban hetedik vereségét szenvedte el a Miami ellen és egyébként is csak 94,7 pontot átlagolnak 42,7%-kal – ez a támadójáték biztosan kevés lesz a védekezésben ugyan gyengélkedő, de sorozatosan 100 felett dobó Orlandóval szemben.  A vendégeknél legutóbb visszatért már George Hill, CJ Miles játéka viszont kérdéses, a Heat ellen a nyolcadik percben sérült meg és nem biztos, hogy pályára tud ma lépni.

San Antonio Spurs – Milwaukee Bucks 01:00

A Spurs a Lakers elleni győzelemmel próbálta feledtetni a Bullstól elszenvedett komoly vereséget, most otthon, a Milwaukee ellen haladhatnak tovább – sorozatban hat hazai meccset játszanak most, az utóbbi négyet pedig megnyerték otthon. A Bucks tegnap remek játékkal múlta felül a Detroitot és zsinórban öt idegenbeli derbit nyertek meg, viszont Duncanéktől az utóbbi öt összecsapáson alulmaradtak. Mindkét gárda sokat passzoló, „európai” kosárlabdát játszik, akik szeretik ezt, igazi csemegét láthatnak. Leonard visszatérése óta megindult a Spurs, az ő hatása védekezésben óriási és támadásban is sokat tud hozzátenni – más kérdés, hogy a Bucks ellen nem egy-egyben kell levédeni valakit, hanem csapatszinten kell helytállni. A Milwaukee azért ritkán jut száz pont fölé, bár tegnap extra tripladobó formával ez sikerült, ha ezt a bűvös számot eléri a hazai csapat, az valószínűleg elég lesz.

Toronto Raptors – Detroit Pistons 01:00

Komoly a baj Detroitban, tegnap Brandon Jennings Achillese sérült meg és nem csak ma, de a belátható jövőben sem lép pályára – ezzel könnyen semmissé válhat a Josh Smith elcserélése utáni nagy sorozat. Két hete 114-111-re nyerni tudott a Pistons Torontóban, de fővezérük nélkül nyilván más szintet képviselnek – játsszon ma akárhogyan a tegnap szenvedő DJ Augustin. Lowry-ék nem találják korábbi formájukat, de ma azért a periméteren előnyben lehetnek, amellett, hogy több opciójuk van, mentálisan is jobban egyben vannak – Drummondék ellen pedig Valanciunas és Amir Johnson jó megoldásnak tűnik. A Toronto számára kötelező lenne kihasználni a vendégek gondjait, ugyanis az utóbbi hat hazai meccsükből négyet elveszítettek és az elmúlt tíz találkozójukból csak négyet nyertek meg – igaz, még mindig harmadikak Keleten.

Golden State Warriors – Boston Celtics 02:00

Klay Thompson élete meccsét és főleg élete negyedét művelte legutóbb, de a Warriors egyébként is félelmetes hazai pályán – 20-1-re állnak otthon idén. A ligaelső sorozatban 18-at nyert az Oracle-ben, méghozzá átlagosan majdnem húsz ponttal – ők átlagolják a legtöbbet támadóoldalon az egész ligában, otthon 114-et szórnak meccsenként. A Boston zsinórban 24 meccset bukott Nyugaton, de most előbb Portlandben, majd Denverben is nyerni tudtak Sullingerék – ennek ellenére nem nevezhetőek esélyesnek. Steph Curry csak 15 pontot átlagol a Kelták ellen, ami a legalacsonyabb számára bármely csapattal szemben, viszont a Celtics védekezése, különösen a festékben nem elég ahhoz, hogy megállítsák Thompsonékat – ugyanakkor a GSW védőhatékonyságban is ligaelső, ami ellen a klasszis nélkül maradó és kissé akadozó Celtics nem valószínű, hogy 110 pont felett dob.

Denver Nuggets – Washington Wizards 02:00

A Wizards tegnap egy portlandi vereséggel nyitotta a négymeccses nyugati túrát, bár John Wall korábbi szenvedése után újra jól játszott, a többiek keveset tudtak hozzátenni – főleg védekezésben. A Denvernél úgy látszik, ismét megtalálta magát Jameer Nelson, a Dallasnál és a Bostonnál sem tudta hozni igazi énjét, legutóbb viszont kezdőként 23 pontot szórt – eddig 15-öt átlagol új állomáshelyén. A fővárosiak a Gortat-Nené párosban bízhatnak, akiket tegnap megfogtak Kamanék, de a belül gondokkal küzdő Denver ellen dominálniuk kell – a hazaiak sorozatban öt meccset buktak és hadilábon állnak a pontszerzéssel is. A Wizardsnak kötelező lenne a győzelem két vereség után, hiszen nagyon szoros a harc a keleti 2-4. helyen.

Los Angeles Lakers – Houston Rockets 03:30

James Harden nem lassít, a 27,3 pontjával a pontlista élén álló dobóhátvéd 30 egységet, közte a meccsnyerő dobást szórt be a Sunsnak, az elmúlt három találkozón pedig 37-et átlagol – miközben 13/24 triplát süllyesztett el. Nehéz megmondani, ki fogja őt ma megállítani, a Lakersnél érdemi védő nincs, pláne nem a periméteren és csapatszinten is a liga legaljába tartoznak. Tele vannak kiváló egy-egy védőkkel, a hazaiak támadójátéka valószínűleg nagyon csikorogni fog, főleg Kobe Bryant nélkül – ráadásul a palánk alatt is dominálhat az ex-Laker Howard. Az egyetlen ok, amiért nem vehetjük biztosra a Rockets-győzelmet, az a borzasztó instabil játékuk, az utóbbi hat meccsükön vereség győzelmet követett, egyszer remekeltek, egyszer botrányosan játszottak. Szintén érdekes lehet Jeremy Lin helyzete, a korábbi Rockets-irányító most a Lakersben pattogtat és Ronnie Price-szal küzd a kezdő pozícióért – alighanem duplán bizonyítani akar majd Beverley és Harden ellen.

A meccsekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus