Győzött és életben maradt a Warriors

Akinek kellett, az feljavult a címvédőnél, az OKC sztárjai erőlködtek, így pontzáporos meccsen szépített a Golden State. 

Nem zárta le az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nyugati döntőjét az Oklahoma City, ugyanis összekapta magát a címvédő Warriors és pontzáporos meccsen győzni tudott saját közönsége előtt - az előny viszont még mindig Kevin Durantéknél van.

Visszajátszás: a GSW-nek is vannak centerei

Golden State Warriors - Oklahoma City Thunder 120-111

Életben maradt a Warriors. Elöl-hátul javulni tudott a címvédő az előző két mérkőzéshez képest, így jól kezdett és gyakorlatilag végig kézben tartotta a találkozót - a Thunder maximum egy ponttal vezetett, egyébként a GSW járt előrébb. Nagy különbség így sem alakult ki, de Steph Curry (31 pont, 6 gólpassz, 5 labdaszerzés) és Klay Thompson agressziója (együtt húsz büntetőt harcoltak ki) elégnek bizonyult támadóoldalon, ráadásul Andrew Bogut is szintet lépett a korábbi meccsekhez képest. A nagyobb akarat és a hazai pálya győzelmet eredményezett, így még nem ért véget a párharc - két nap múlva Oklahoma City-ben folytatódik a nyugati döntő.

Túlerőltette a Thunder. A vendégcsapatnak megvoltak a lehetőségei, de a gyűrű alatt most nem tudták úgy befejezni az akcióikat, ahogy eddig, Kevin Durant (40 pont, 12/31 mezőnyből) és Russell Westbrook (31 pont, 11/28 mezőnyből) pedig nagyon erőlködött - mást nem igazán vontak be most a játékba. Ennek köszönhetően nem tudták érvényesíteni akaratukat és bár le nem szakadtak, a hajrában a Warriors megtartotta előnyét - a negyedik negyedet egy 8-0-s futással kezdte a bajnok, majd amikor ismét felzárkózott az OKC, Curry tudott válaszolni. A Thunder szempontjából még így is jól fest a helyzet, de a hatodik meccsen, hazai pályán már le kell zárniuk a szériát.

A Warriors legjobb dobói: Curry 31/9, Thompson 27/6, Bogut 15
A Thunder legjobb dobói: Durant 40/9, Westbrook 31/9, Ibaka 13/9

A párharc állása: 3-2 a Thunder javára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus